Erről a perverz darabról hallani sem akarok!

Döntöttem, elválasztok. Mert szeretném újra birtokba venni a testemet. Mert vágyom a magányos, háborítatlan éjszakákra. Mert  Emberrel édes kettesben szeretnék utazni. Mert remélem, hogy majd' 10 év szoptatás megóv a mellráktól. Mert nem akarok többet a villamoson közröhej tárgya lenni, ahogy az üvöltő gyerekem a pólómat huzingálja felfelé. Mert szeretném lelkiismeret-furdalás nélkül alkohollal rongálni a testemet. Mert megígértem a barátnőmnek, hogy a nyáron lerázom a családomat, és egy negyven évesekhez méltó tivornya-sorozatba kezdek vele.

Aki próbálta tudja, hogy egy két éves éntudatára ébredt gyermeket leszoktatni az anyai mellekről nem könnyű feladat. Mert rohadtul ért az érzelmi zsaroláshoz (bánatos tekintet kíséretében, mutatóujj az orra szegezve:"Utolsó cicit szejetnék"). Te meg lestrapált vagy, és rövid távon egyszerűbb a konfliktuskerülés. Mert te is tudod, hogy valami nagyon fontosnak, nagyon intimnek értetek a végére, s innentől kezdve egy csodával kevesebb lesz az életetekben.

Bár negyedszer vágok neki ennek az anyát-próbáló feladatnak, de olyan zöldfülűnek érzem magam, mintha először csinálnám. Kínomban körbenéztem, ki, mit ajánl cicistop fronton.

Találtam egy olyan gyógyszertári kotyvalékot, aminek borzasztó íze van. Több gyakorlott anya esküszik rá, hogy ez a tuti megoldás. Elég a ciciket bekenni vele, s a csalódott gyermek undorodva köpi ki az eddig imádott anyai melleket. Anyu meg sóhajtozva tárhatja szét a kezét, hogy "bocsi, én nem tehetek róla, ha nem kell, hát nem erőszak a disznótor". Szerintem álszent megoldás, az ember legalább a gyerekével szemben vállalja döntése következményeit (legalább a kezdetekkor, később aztán úgyis fog sunnyogni eleget).

Ennél egyenesebb megoldás, amit Anyusnál olvastam. Pontosabban nem az ő módszere, hanem a védőnő javasolta neki: le kell ülni a gyerekkel fésztufész, és komolyan megbeszélni vele a dolgot. Ahogy Anyus soraiból kivettem, náluk nem nagyon jött be, konkrétan őt körberöhögte a gyerek, ő meg körberöhögte a védőnőt, vagy valami ilyesmi.

A pszichológia egyik kedvenc vesszőparipája az átmeneti tárgy fogalma: a gyerek érzelmi biztonságát úgy elégíti ki, hogy keres magának valami cuccot, ami helyettesíti az anyját, például elalváskor, vagy amikor érzelmileg kicsit megbillen. Valóban, hébe-hóba látok gyerekeket nyálas rongydarabokkal, meg szétcsócsált plüssállatokkal összebújva, anyu intim szférájában pedig sehol egy kiskorú. Ilyenkor irigykedem, az én gyerekeim soha semmilyen szőrmókról nem akartak hallani rajtam kívül. Amúgy lehet, hogy meg is sértődnék, ha lecserélnének egy molyrágta plüssállatra. Farkas-Ojónak amúgy most akadt egy átmeneti tárgya: amikor megtagadom tőle a cicit, ő szomorúan ül be szoptatós húgom ölébe egy kis potya-anyatejért. Nem egy válogatós kislány. No de csak nem rendelhetem magunkhoz a tesómat erre a néhány átmeneti évre?!

Hallottam olyat is, hogy a gyerek magától köpte ki örökre a cicit. Közeli ismerőseim között is szép számmal akadnak olyanok, akik ezt állítják, de én nem hiszek nekik. Szerintem ez csak egy városi legenda.

Sokan a fokozatosság elvét vallják: reggel és este szopi, napközben córesz. Csak azt nem tudom, éjszaka mi a teendő a hatszázhuszonhat alkalommal, amikor a gyerek ordít, hogy "mamacicimamacici". Keménykedhetek egész nap, de akkor is ott vannak a fránya éjszakák, a gyerek meg tojik a fokozatosság elvére.

Nekem eddig a legsimább módszer az volt, ha teherbe estem. Ilyenkor egyik napról a másikra abbamaradt a cicizés, már magam sem emlékszem, hogy történt, de azt tudom, hogy minden dráma nélkül. Na, de nehogy már megint  idepottyanjon nekem egy gyerek a problémamentes elválasztás kedvéért!