FACEBOOK 
RSSSzerző: Lotte
Mert valljuk be, idealizált képeket kergetünk, lángolást és örök fiatalságot vágyunk, filmszerűen szeretnénk élni az életünket. Ilyenek vagyunk mi, mai harmincasok. Eltávolodtunk a valóságtól, és emiatt örök késésben vagyunk. Halogatjuk az elköteleződést, halogatjuk a gyermekvállalást egy még szebb, még jobb, még boldogabb élet reményében.
Közben nincs józanító külső kontroll, s a kollektív, túlidealizált szemlélet egyre több elvárást fakaszt: lepedőakrobata és örökkön fitt fiatal nő; jó háziasszony és figyelmes feleség; intellektuális, tájékozott partner és munkájában sikeres asszony, és persze, odaadó anya. Nő legyen a talpán, aki nem zizzen bele ebbe a saját magunk támasztotta követelményrendszerbe!
A friss Válaszban Élő Anita tollából olvasni egy összeállítást Öreg anyáink címmel a bosszantóan lassacskán beérkező 2011-es népszámlálási adatok eredményeiről. A cikkben Vukovich Gabriella, a KSH elnöke kommentálja az adatokból felsejlő tendenciákat, melyben az el- és bevándorlás; a népességfogyás regionális eltérései; a drámaian alacsony, ostromállapotokat idéző születésszám kérdései mellett szó esik arról a jelenségről is, hogy mára olyannyira kitolódott a gyermekvállalás átlagos ideje, hogy a biológiailag optimális húszas "évjárat" helyett sokkal inkább a késő-harmincas, kora-negyvenes éveikben járó nők szülnek.
Ezt a kérdéskört járjuk egy kicsit körbe mi is a mai Riposztban.
Ezt a kérdéskört járjuk egy kicsit körbe mi is a mai Riposztban.
A rendszerváltás idején, amit a mai harmincasok fiatal felnőtt fejjel éltek meg, az akkori harmadik X-es generáció női tagjainak nagy része már túl volt az első szülésén - ahogy a harmincas éveik elején járó férfiak is általában már apává váltak. Mára ugyanez a korosztály még szinte meg sem kezdte termékeny éveit. Jelenleg úgy állunk, hogy a 30 éves nők közel fele (48%) gyermektelen!
Saját tapasztalataim is ugyanezt igazolják. Huszonkilenc éves voltam, mikor első kisfiam született, s bár lelkem mélyén már késésben éreztem magam, korántsem számítottam idős kismamának a Szent István Kórház szülészetén. Ahogy másfél évvel, sőt három és fél évvel később visszatérve sem! A szülészetekről valóban eltűntek a fiatal nők, s manapság inkább 30-35 évesen válnak a nők anyává.
Saját tapasztalataim is ugyanezt igazolják. Huszonkilenc éves voltam, mikor első kisfiam született, s bár lelkem mélyén már késésben éreztem magam, korántsem számítottam idős kismamának a Szent István Kórház szülészetén. Ahogy másfél évvel, sőt három és fél évvel később visszatérve sem! A szülészetekről valóban eltűntek a fiatal nők, s manapság inkább 30-35 évesen válnak a nők anyává.
Kamarás Ferenc demográfus szerint ezzel gyakorlatilag "vége a kétgyerekes családmodellnek, pedig a nők vágynak babára, de tömegessé vált az akaratlan gyermektelenség."
Ezen pedig nem változtat az a tény sem, hogy míg minden női korosztályban csökkent a születésszám, addig a legidősebb, még éppen szülőképes (és utolsó termékeny pillanatait kétségbeesetten kihasználó) nők, azaz a 35-44 évesek több gyermeket hoznak világra, mint korábban - zömmel elsőszülöttjüket. Ezért aztán a nehézség sokszor az óvodai szülői értekezleteken: nem tudni, vajon az anyuka, vagy a jó karban lévő nagyi ül-e a kisszéken?
Pedig gyereket szülni negyven felett nemcsak egészségileg kockázatosabb, de azonnal pörög a belső számláló is, ilyesmik villódzanak bennünk: mire leérettségizik hatvan felé robogok; örülhetek, ha megélem az esküvőjét; valószínűleg sosem vehetem kisunokámat a kezembe, hisz nem élem meg születését - legalábbis, ha marad a jelenlegi tendencia.
De vajon miért szakadtunk el ennyire a testünk kínálta, lelkünk vágyta valóságától? A válasz talán abban rejlik, hogy a mai harmincas generáció nagy része már sérült vagy csonka családból érkezett, sok bizalmatlansággal, csalódással és kétellyel, no meg nagy adag elvárással a tarsolyában. Kritikusak vagyunk, a kritikánk pedig nem mindig konstruktív és elemző, inkább morcosan követelőző, mert az elvárásainkhoz igazodik, azok pedig igen magasak.
Mert valljuk be, idealizált képeket kergetünk, lángolást és örök fiatalságot vágyunk, filmszerűen szeretnénk élni az életünket. Ilyenek vagyunk mi, mai harmincasok. Eltávolodtunk a valóságtól, és emiatt örök késésben vagyunk. Halogatjuk az elköteleződést, halogatjuk a gyermekvállalást egy még szebb, még jobb, még boldogabb élet reményében.Közben nincs józanító külső kontroll, s a kollektív, túlidealizált szemlélet egyre több elvárást fakaszt: lepedőakrobata és örökkön fitt fiatal nő; jó háziasszony és figyelmes feleség; intellektuális, tájékozott partner és munkájában sikeres asszony, és persze, odaadó anya. Nő legyen a talpán, aki nem zizzen bele ebbe a saját magunk támasztotta követelményrendszerbe!
Így leszünk örök-elégedetlen, frusztrált és levegő után kapkodó késő-harmincasok és kora-negyvenesek, ha nem valósul meg az álmunk, pedig egyre több feladatunk van, hisz az előttünk és az utánunk masírozó generációk egyaránt ránk szorulnak. Csoda, hogy az ötödik X-re jó eséllyel kinyuvadunk testileg és lelkileg?!
A mi generációnk késésben van. De jó lenne legalább az utánunk jövőknek odasúgni valahogy, hogy újítsanak, és korábban kezdjék el a valóságot élni!
A mi generációnk késésben van. De jó lenne legalább az utánunk jövőknek odasúgni valahogy, hogy újítsanak, és korábban kezdjék el a valóságot élni!
