Kommentszűrés
’12 már
19
17:47

Paraházas parafrázis - irodalmi álinterjú

Írta: Onleanyblog

Szerző: FiloSzofi 

Irodalmi játékra hívlak benneteket. Egy ismert irodalmi mű alapján készített álinterjúból kell kitalálnotok az eredeti mű címét, és ha tudjátok, a szöveghelyet, ami alapján a parafrázis készült. Az álinterjúk minden esetben a házassághoz kapcsolódnak.
Figyelem, nem török írói babérokra, ez csak játék! 

A feladványban a riportalany nevét - Dolly - megtartottam, a többi álnév, de létező szereplőt takar.
A bevezető monológ teljesen a saját agyszüleményem, próbáltam belehelyezni a kérdező figuráját a történetbe. Az ezt követő beszélgetés már követi a regény tényeit. Az élethelyzet, az utazás valós (regénybeli), csak persze nélkülem. Hajrá, találgassatok!

Évente néhányszor elüldögélek Dollyéknál. Nem vagyunk közeli barátnék, valójában a férjét mondhatom jó barátomnak, ki tudja mióta. Istivel tulajdonképpen mindenki jó barátságban van. Nem olyan régen vettem észre, hogy Istiről éppen ugyanaz a kép él a fejemben, amilyen tíz,vagy tizenöt évvel ezelőtt volt. Hogy ez a portré mióta szellemképes, azt nem tudom, észrevétlen egészítette ki barátom nem is olyan éles sziluettjét a fejemben Dolly alakja.
Ma már tudom, hogy nem Istit várom, hanem egyszerűen Dollynál vagyok, mikor néha elüldögélek a nappalijukban. Nem tudom, boldog-e ez az asszony, és tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy milyen egyáltalán. Arckifejezése és a lassú mozdulatai mindig ideiglenesek, fél lábbal támaszkodik a jelenben. Ha el tudsz képzelni egy embert, aki kiálló köveken lépked át a patakon, akkor érted, mire gondolok. A fél láb már mindig a következő követ keresi, a siker pedig a jó ritmuson múlik.
Ez a ritmus engem mindig kellemesen elringatott: Egyik gyerektől a másikig, a zöldségesszámlától a teáig,  miközben ugyanazon a meleg hangon és azzal az itt-és-most figyelemmel válaszolgatott lusta kérdéseimre, mint valamelyik apróságnak. Arra gondoltam, jobb férjet érdemelne ez az asszony, és azonnal elszégyelltem magam: a barátommal szembeni árulásért, és a mérlegelő tekintetemért. Mi jogon sütkérezem egy nő emberségének melegében, miközben távolról szánom őt? Jóvátételül magamnak, elhatároztam, hogy adandó alkalommal megkérem Dollyt, meséljen magáról, árnyalja ő bennem élő képének vonásait.

Az elhatározástól fogva igen sokat kellett várnom, míg Dollyt egyedül találhattam. Végül, nem találva más lehetőséget, egy alkalommal útitársául szegődtem. Nevetett, mikor bevallottam, hogy tulajdonképpen interjút szeretnék vele készíteni: - Velem? Hiszen igazán nincs bennem semmi érdekes! Miért nem inkább Istit kérdezed, ő annyi emberrel találkozik, társaságba jár, de én?
- Isti életét kívülről fújom, a kiváló anekdotái pedig nem mutatnának jól papíron. De rólad nem tudok semmit, Dolly, és külső szemnek hozzáférhetetlen, ami veled történik. Tizenöt éve Istu felesége vagy, öt gyermeket szültél, ezek az életed külső jegyei, de...
- De nem tudom, van-e életem ezen kívül! Most, hogy egyedül maradtam a kocsiban, még a hirtelen rám törő gondolataim is elevenebbeknek tűntek valóságos önmagamnál! Teszem, amit kell, nevelem a gyerekeket. Szeretem őket, és szeretem a férjemet...

 A váratlan kitörés megrémítette. Éppen hasonlókon töprenghetett, a kérdésem csak hangszórót tett a gondoltai elé.

- Flórát megyek meglátogatni, akit mindenki elítél, akit az úri társaság kivetett magából, pedig csak annyi a bűne, hogy élni akart. Gyönyörű, okos, érzékeny asszony, aki hosszú évekig tette, ami a kötelessége, és szórta ragyogó egyéniségét a világra. A világnak ez így felettébb kényelmes volt. Persze nem akarom magam összehasonlítani vele...

Dolly úgy tett, mintha egy kóbor hajtincset igazgatna, ezzel talán öntudatlanul, de elrejtette arcát. Halkabban folytatta:
- ...Sosem voltam olyan gyönyörű, mint ő, de különbözünk abban is, hogy én szerettem Istit. Szeretem most is, de nem tisztelem. Mikor öt éve...
Abban mégis közös a helyzetünk Flórával, hogy mindketten társat akartunk. Ő kapott egy lehetőséget és élt vele, én pedig nem tudom megvetni ezért. Flóra kötelességtudó férjet kapott, aki azonban inkább a névtelen Kötelességgel esküdött holtomiglan, mint a hús-vér Flórával. Én meg...Isti jó ember, de nem néz szembe a jövő gondjával. Sem úgy, hogy mivé lesznek a gyerekei, sem úgy, hogy miből. Ugyanígy nem ismeri az örömeket sem, melyekkel naponta halmoznak el, és így engem sem ismer...Talán szeret, de éppoly felszínesen, mint minden mást.
- Lehetőséget említettél. Talán öt éve neked is volt...
- Nem, öt évvel ezelőtt nem én kaptam új lehetőséget, és Isten látja lelkem, nem is kerestem azóta sem. Öt évvel ezelőtt Isti keresett egy másik nőnél boldogságot, és én éppen Flóra közbenjárására bocsátottam meg neki. Éppen csak átfutott a fejemen az előbb, hogy talán rosszul tettem, hogy akkor megbocsátottam. Azon gondolkodtam, megmenekültem volna-e a magánytól, ha akkor új szerelmet találok.
- És Flóra, ő megmenekült?
- Nem tudom. A kisfiát elveszítette. Én, tudom, elvesztettem a szépségemet, és viselem a gyerekek gondját. De nem tudom, mit nyerhetek a küzdelmemmel, embert tudok-e faragni belőlük, és nem tudom, Istivel visszatalálunk-e még igazán egymáshoz. Mégis azt hiszem, ezeket a lehetőségeket nem akarom elveszíteni.(Képek: ContemporaryEarthArt



 
Az írás megjelenését támogatta:


  


Címkék: játék interjú család házasság filoszofi testi/lelki paraházas parafrázis irodalmi álinterjúk

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr885103888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bélád 2012.03.19. 17:47:00

:) egyébként a Tolsztojt tényleg szokták Leónak hívni, mint a Verne Gyulát. Tényleg, Szofi, egyszer nem veled beszéltük véletlenül, hogy mi lenne, ha minden írót így magyarítanának, és ezen röhögtünk, hogy ki mivé lenne! de már csak Hemingvéj Ernőre emlékszem :)

Szofi 2012.03.19. 17:47:00

Nekem most esett le a Hello Kitty!

ilka a nap 2012.03.19. 17:47:00

Na befutottam, látom Irma mindent megoldottál nélkülem is. Mondjuk ilyen belső utalások híján nem is tudom hogy segítettelek volna, főleg ha a poszthoz méltón szellemes is akarnék maradni.

Lotté 2012.03.19. 17:47:00

Nem lehetne inkább Levó?

Bélád 2012.03.19. 17:47:00

na jó. ez a Heló Leó-Heló Kitty poén elég ovis volt,mindenkitől elnézést, de nem lehetett kihagyni :)

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.03.19. 17:47:00

Óh, basszus, ti művelt fruskák, tudom már én is! Megkeverted ezt te Szofi!

Szofi 2012.03.19. 17:47:00

Igen, az a Leó.
És egy olyan helyen halt meg, ahol eme regényének főhőse. Csak egy kicsit másképp.

Bélád 2012.03.19. 17:47:00

Annyit mondhatok, hogy az a Leó írta, akinek tizenöt gyereke volt. És hosszú szakálla. Dolly tesójának meg az a neve, mint annak a fehér macskának, akiért a Zorka érthetetlen módon rajong.:)

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.03.19. 17:47:00

Ilka, adhatnál némi segítséget, beütöttem a keresőbe a Dolly szót, aztán csak a Dolly Rollt, meg azt a hülye birkát dobja ki...

ilka a nap 2012.03.19. 17:47:00

Dollyt egyetlen egyet ismerek a világirodalomban, te meg rögtön bemondtad, hogy azt megtartottad... De átjön a többi is, ne félj. És szerintem nem fog senki nyárson sütögetni, legalábbis olyan nem, aki kicsit is érti az irodalom (na jó: művészet) természetét.

Azon gondolkodom, hogy van-e máshol ilyen, vagy műfajteremtő lennél? Valami hasonló dereng, talán Szegő Andrástól, de utánanézek.

Szofi 2012.03.19. 17:47:00

És könnyű volt? Mi volt az első info, amiből rájöttél?

Amúgy tetszett a feladvány, vagy felér egy irodalmi gyilkossággal, és az írók fognak nyárson sütögetni a művészek poklában?

A nyeremény meg...

súghatsz a többieknek (de ne magát a megfejtést!)
a fődíj pedig, hogy küldhetsz új feladványt, ha van kedved!

ilka a nap 2012.03.19. 17:47:00

Én tudom, mit lehet nyerni?

süti beállítások módosítása