Kommentszűrés
’12 jan
31
13:47

Anyaság középfokon

Írta: Fakirma (Onleány Társasblog)

Szerző: Fakirma

Ismét túléltünk egy iskolai tábort. Az idei síturné veszteség-listáján csak egy pár síbakancs szerepel, ami vitathatatlan előrelépés a tavalyi kulcscsont-töréshez képest.  Én is sokat fejlődtem: anyai aggodalmaimat az itthon maradókra zúdítva Bendőt  naponta egyszer zaklattam egy gyors, para-mentes telefonálás erejéig (az utazós napok nem számítanak, a közúti közlekedés olyan kivételes veszélyhelyzetnek minősül, ahol az anyai hisztéria felülír minden játékszabályt).
Este tehát boldogan kucorgunk a kanapén, s hallgatjuk Bendő meséjét ócska vacsorákról, szőrös-szívű tanárokról, és király kártyapartikról. Az eltűnt bakancs helyett olyan szavak költöznek be hozzánk, mint ego, identitás és szuverén, nincs mese, a kamaszkor a szókincset is könyörtelen hatalmába keríti..
Hallgatok és gyönyörködöm majdnem-emberré cseperedett fiamban. Aztán nem tudom, miről mesél, a gondolataim messze járnak.

Eszembe jut a zavarba ejtően rózsaszín mózeskosár, ami lakhelyéül szolgált az első hónapokban.
A cici-kaka-cici-büfi-cici-alvás-cici-ordítás reménytelen körforgása.
Az első Karácsony, aminek nyomát a karján viseli. Ő mindenkinek azt meséli, hogy megküzdött egy tigrissel, romantikusabb történet, mint a gondatlan anya esete a rossz helyen hagyott vízforralóval.
Az álom szagú  buksi az állam alatt.
A gonosz Késfogú, aki lerombolta Hupikék Törpikék birodalmát, de ráfázott, mert jött Hőstörp és jól legyőzte őt.
A négy ronda bolhás kutya a sarki házban, akik bámulásával anyaságom első éveit töltöttem.
A bulgáriai zsebpénz, ami egy utcai hegedűs kisfiú kalapjában landolt.
A hűtőszekrényünk, amit tele írtunk számtan feladatokkal a mi kis zsenink kedvéért.
Az izgalom, hogy vajon miénk lesz-e a "magasülős" hely a trolibuszon a logopédushoz menet.
 Az ügyeletes orvosok rosszalló fejcsóválása, amikor éjszaka közepén zaklattuk őket felesleges aggodalmainkkal.
Az a három pókcsípés a hasán, amiről kiderült, hogy bárányhimlő, de már mindegy volt, mi végig síeltünk vele egy hetet.
A kétségbeesett ölelése, amikor megértette, hogy az élet mindenki számára mulandó.
Az ezer sebből vérző felvilágosító magyarázkodásom a lufivá fújt óvszer felett.
A dühös csalódás,  mert nem kellett a mi kis csodagyerekünk a Waldorf iskolának.
A fájdalom, amit az arcán láttam, amikor Papa elköltözött tőlünk.
Az első intő, ami miatt összebújva végig bőgtünk egy délutánt.
A második, amin vállvonogatva röhögtünk.
Az első lefegő tejfog, melytől több órás küzdelem után egy  alma szabadított meg minket.
Az éjszakába nyúló Monopoly, Rizikó és Catan-partik.
Az Első Szerelem szívtelen arca.
A szívtelen arca, amikor ő lett az Első Szerelem.
A büszkeségem, amikor először lépett be a gimnázium kapuján.
A zöld festék borzalmas színe, amivel közösen festettük az első saját szobáját.
A tőlem örökölt finom, törékeny keze, amivel az öccsét püföli, és a húgait óvja.
A 46-os lába,  amellyel most indul meghódítani a világot.
A saját bejáratú világmindensége, amiben egyre szűkösebb a hely a számomra.
A szélesedő vállai, amin magától értetődő természetességgel cipeli az elsőszülöttség minden előnyét és hátrányát.
Az elnéző szeretete, amivel nap mint nap körbeölel engem, csapnivaló anyukáját.

Isten éltessen kicsi Bendő!
Isten éltessen engem is, anyaságom tizennegyedik születésnapján!












Címkék: család gyerek anyaság fakirma testi/lelki

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr735103806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ms.dis 2012.01.31. 13:47:00

Én most csak a list feléig jutottam,mert dolgozóban vagyok,és már a könnyeimmel kűzdök-nehezen magyarázzom ki a bőgést a főnöknél:)

Nagynéni 2012.01.31. 13:47:00

Valamelyik nap bambán bámultam ki a busz ablakán, mellettem egy langaléta pattanásos kamasz, a korára jellemző minden bájos esetlenséggel szintén bambán nézelődött. Kellett legalább egy megállónyi idő, mire leesett, hogy ez a lakli kamasz nem más, mint Bendő, az én unokaöcsém. Az a kisfiú, akit nem is olyan rég még a vállamon hoztam haza ugyanezen a buszon, amikor elaludt a kimerítő játszóház után. Akinek végeérhetetlen törpmeséket meséltem, hogy el tudjon aludni este. Annyira zavarba jöttem, hirtelen nem is tudtam, miről beszélhetnék egy igazi, kamasszá serdült fiúval. Néhány éve még büszke voltam, amikor az anyukájának néztek, most bezzeg inkább annak örültem volna, ha a barátnőjének gondol az utazóközönség.

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.01.31. 13:47:00

Nagyon köszönöm a jókívánságokat, az igazság az, hogy furán érzem magamat...
Cucka, Nektek pedig gyors gyógyulást kívánok a takony-kórból!-:)

cucka 2012.01.31. 13:47:00

Ez nagyon szépre sikeredett, boldog ünneplést Nektek! :)

Lotté 2012.01.31. 13:47:00

Isten éltessen Benneteket! (Miközben előre siratom múlandó magunkat anyaságom 7. esztendejében.)

süti beállítások módosítása