Szerző: FiloSzofi

Irma posztját olvasva az jutott eszembe, hogy az udvarlás és udvaroltatás (hogy lehet ezt szebben mondani?) épp erre való lenne, hogy szimbolikusan, sűrítve bemutassuk egymásnak a szeretetnyelvünket, meg a szeretethallásunkat.

Én imádtam anno a kis játékokat, de bele is buktam néhányba, mikor kiderült, csak én játszom a szerepet, partner sehol, csak kerekedő szemek: - Most meg mit vár tőlem ez a liba?



Volt aki azonnal ugrott a leejtett a zsebkendőmért, és olyan is, akivel annyira élveztük a szerepjátékot, hogy meg is maradtunk annál, és sosem lett belőle szerelem, csak bolondozás.
Hufnágel Pistinek, akihez végül valóban feleségül mentem, dobálhatom a zsebkendőimet, legfeljebb megkérdezi, miért nézek olyan furcsán, miközben épp rajta áll a csipkés darabon. És boldog házasságban élünk immár hat éve.
Szóval  az egészben nincs semmi logika.

Ti hogyan udvaroltattok?