Szerző: FiloSzofi

"Most miért csináltad ezt?!"
Rosszabb esetben: "Most ez miért volt neked jó"?

Természetesen nem arra gondolok, amikor kedvesen érdeklődünk, hanem felháborodva rikácsoljuk valami ökörséggel/rosszasággal szembesülve.
Az ökörség - hát éppen ez a kérdés, ugyanis lehetetlen rá értelmesen válaszolni.

De legyünk magunkkal megértők: a kérdést általában nem is a gyereknek címezzük, hanem a világnak, lényegi tartalma, pedig az, hogy én mit is kezdhetnek ezzel a helyzettel, avagy miért is kellett most nekem ilyen helyzetbe kerülni? A döbbenettől, a lesújtottságtól ugyanis tehetetlenné válunk, nem tudjuk, hogy most üssünk, prédikáljunk, vigasztaljunk, vagy magunkat rúgjuk seggbe, amiért ilyesmi előfordulhatott. 

És akkor legyünk magunkkal szigorúak: felnőtt létünkre nem a gyereken kellene elverni saját tehetetlenségünket.

Nézzük a jobb verziót, mikor nagyjából igazat lehet mondani: Tesó helyből hozzávágja a legót kistesóhoz, kistesó bömböl. Ha feltesszük ezt a roppant értelmes kérdést, mást nem nagyon lehetne válaszolni, mint hogy mérges voltam rá, és azt akartam, hogy rossz legyen neki. Tényleg az akarjuk, hogy a gyerekünk ilyesmit állítson magáról? Egész más ugyanis engedelmeskedni egy indulatnak, mint reflexíve állítani magunkról valami ilyesmit. Innen ugyanis két rossz út visz tovább, az egyik, hogy nagytesó azonosul a vallomással, és gondolatban további kínzások alá vetné kistesót, aki miatt ilyen hülye helyzetbe került, a másik, hogy neki nem szabadna mérgesnek lenni kistesóra, ez egy rossz, bűnös érzés. Természetesen ettől még legközelebb ugyanolyan mérges lesz, de az indulat mellé még egy önpusztító bűntudat is társulni fog.

Ha a B mondatot sikerül elkárognunk, hogy Miért volt ez neked jó, akkor ugyanez hatványozva. Nemcsak, hogy abban erősítjük meg szegény gyermekünket, hogy fájdalmat akart okozni, hanem abban is, hogy ez neki jó volt.