A Csokimama-féle túlélőcsomagból ennyi maradt

Állandósult időzavaromban próbálom a Lotte-féle egy fenékkel több lovat elméletet az élet különböző területein  megvalósítani, ez a bejegyzés is ennek a reménytelen küzdelemnek az ékes bizonyítéka: kicsit ajánló, kicsit lelkizés. Nesze Nektek, rágódjatok rajta, esetleg ha nem vagytok agyilag fitt formában, gondolkodás nélkül kövessétek a példámat!
Eredetileg egy filmajánlóval szerettem volna előállni, de sajnos még mindig nem jutottam el a moziba. Anyósomnál azonban jártam, úgyhogy jobb híján most Őt állítom az Onleány rivaldafényébe. Pontosabban nem a mi szeretett Csokimamánkat teszem nemzeti közkinccsé,  hanem saját anyósotokat ajánlom a figyelmetekbe. Persze csak akkor, ha intim szférátokban legalább egy darab fellelhető ebből az evolúciós szempontból oly sikeres konstrukcióból. Ha nem, akkor nyugodtan irigykedjetek!
Sokáig természetesnek vettem, hogy az aktuális férjjel együtt egy multifunkcionális anyós is jár. Mostanában  azonban ajtófélfa-méretű Bendő fiamat elnézve gyakran  hasít belém a felismerés, hogy basszus, ez a gyerek hamarosan nőket fog hazacipelni, és előbb-utóbb a kényelmes anyós-meny reláció másik oldalára kerülök. Ilyenkor Csokimama iránti empátiám az egekig szárnyal. Amikor már nyakig ülök a pozitív érzésekben, mindig arra jutok, hogy Anyósnak lenni szép, de küzdelmes küldetés. Ha más nem is, de legalább néhány szép szó megilleti őket.

Ne aggódjatok, ez itt nem egy Anyós-promó, csak egy gyönge gyöngéd belső monológ arról, miként lehet ezt az eredendően zűrös felállást gyümölcsöző kapcsolattá buherálni.

Anyóssal a gondok ott kezdődnek,  hogy - jó esetben - mindketten ugyanazt a férfit szeretjük: ő anyaként, én férjként, más minőségben, de kétségtelenül elsöprő érzelmekkel. Akad más különbség is: ő feltétel nélkül imádja, én azt azért mégsem. Már a gondolattól összeszorul a gyomrom, hogy egyszer majd betoppan az életembe egy hülye, önző picsa, aki Bendőkémet úgy fogja az ujja köré csavarni, ahogy neki tetszik, fiam pedig bambán ugrál, és fittyet hány mindent betöltő anyai szeretetemre. Már lázasan kutatom azt a reményteli társjelöltet, aki méltó Bendő fiamhoz. Mostanáig csak egy gimnáziumi osztálytársat találtam erre érdemesnek. Kár, hogy ő is fiú, minden azért nem lehet tökéletes...

Ha Anyóssal valami csoda folytán meg tudunk osztozni a fickónkon, akkor is ott marad feszültségforrásnak az unoka. Vagy unokák. A hülye liba, aki lenyúlja Bendő fiam szívét, nyilván elmebeteg módon neveli majd az én drága kis unokáimat, és magasról tojni fog anyai és szakmai történelmem során felhalmozott tapasztalataimra. Pedig az én unokáim lesznek, neki csak a gyerekei. Különösen menyek esetében nehéz a helyzet. Reményeim szerint a lányaim majd egy munkamániás, otthon hallgass-a-neved férjet halásznak maguknak, így az utódok az én nagyanyai felügyeletem alatt fognak legelészni. Arra viszont kicsi az esély, hogy a fiaim olyan nőt hoznak a házhoz, akiknek én mondom meg a tutit gyerek- és férjnevelés ügyben. Erről jut eszembe, tudtátok, hogy az anyai nagyszülők jobban buzognak az unokanevelésében, mint az apaiak? Az evolúciós pszichológiának akad egy meggyőző elmélete: mivel az anya mindig biztos, az apa pedig sohasem, így az apai nagyszülőknél mindig fennáll a veszély, hogy egy idegen génállomány hordozóját tutujgatják Ez  reprodukciós szempontból nagy pazarlás, így hát sohasem lehet tudni alapon nem nagyon törik magukat az unokanevelésben. Ez persze csak egy elmélet, ennek ellenére sosem felejtem el anyósom arcát, amikor megpillantotta fekete hajú torzonborz unokáját az újszülött osztályon (Ha még nem tudnátok: Ember és én is meglehetősen szőkék vagyunk).

Négy gyerek édesanyjaként és két anyós boldog tulajdonosaként arra jutottam, megéri mindannyiunknak békében élni.  Íme néhány praktikus ötlet, ami nálunk bevált:

A férj viszonylag könnyen cserélhető, az anyós azonban állandó. Főleg akkor, ha unokák is bonyolítják a helyzetet. Éppen ezért érdemes körültekintően anyóst választani. Én utoljára semmit sem bíztam a véletlenre: amikor Ember bejelentette, hogy nem csak egy új meny, hanem két zabiunoka is áll a házhoz, hisztériás roham helyett Csokimama rezzenéstelen arccal fogadta az örömteli hírt. Nem tudom, mit gondolt magában, de sosem tett megjegyzést homályos múltamra. A Jóisten tartsa meg diszkrét természetét!

Mivel a férjem egy szerencsétlen véletlen folytán anyósom imádott fia is, hamar rájöttem, hogy mindenki szarul jár, ha neki szidom az uramat: gyorsan felhagytam a férjellenes sóhajokkal, nálam szeretőbb feleséget az anyósom otthonában senki sem talál!

Vasárnaponként igyekszem kétszer venni a húslevesből. Nem csak azért, mert finom, hanem így tudom szavak nélkül elrebegni hálámat azért, hogy nem nekem kell főzni a csürhére. Csokimama szíve aranyból van, így hát a túlélő csomagba annyi kaját pakol, hogy otthon még kedden is be tudom tömni az éhes szájakat. Ha másért nem, már csak ezért megéri menynek lenni.

Az Anyós legfontosabb funkciója az ingyenes kölyökőrzés. Én Csokimamára gondolkodás nélkül bízom rá a lányokat., ha gyerekmentes időre van szükségem. Nem zavar túlságosan, hogy a Csokimama-féle iskola gyökeresen különbözik az általam képviselt nevelési irányzattól. A gyereknek jót tesz, ha nem monokultúrában nevelkedik. Nekem pedig végképp jót tesz, ha egy-egy napra meg tudok szabadulni a lányoktól. Ha van egy kis mázlim, ilyenkor a fiúk a saját nagyszüleiknél pihennek. Szervezés kérdése csak az egész.

Sosem kérdőjelezem meg Anyósom nevelésről vallott hitét, még akkor sem, ha gyökeresen különbözik az enyémtől. Egyrészt gyáva vagyok szembeszállni, másrészt nem árt a gyerekeknek, ha rájönnek, hogy az élet nem egy habos torta. Nagyinál nem én diktálom a tempót, de ez így van rendjén. Azért hagyom nála a gyerekeket, mert elegem van az elkényeztetett bandából megbízom benne. Ha nem vagyok jelen, övé a gond és a felelősség. Küzdjön csak a saját módszereivel, ahogy kedve tartja. Hehehe.

Szerintem keveset piszkálom az anyósaimat, és le a kalappal, ők is meglepően jól viselnek engem. Én szemet hunyok a kóla és az olvadós rágó felett, Csokimama pedig nem nagyon cseszeget azért, mert nem kínai nyelvű óvodába járatom Királykisasszonyt, ráadásul hagyom, hogy Ojó csupasz fenékkel fetrengjen a mocsokban. A fiúk nagyszülei sem túl morgósak, ők minden feszültséget elintéznek egy legyintéssel, Áh, Irmácska már csak ilyen, de mi így szeretjük...

És amikor végképp elegem van a nagycsaládos lét mindent behálózó szövevényéből, arra gondolok, hogy hiába minden rinyálás, én csak egy kis kezdő vagyok, férjem anyja pedig már bizonyított: katonás módszereivel felnevelte nekem Embert, ráadásul egészen vállalható fickót faragott belőle. Én még nem tudhatom, milyen srácokat passzolok tovább, ezért aztán pofa be, és örök hála az Anyósnak!