dannyphillipsart

A szerző, vagyis a terhes én, azaz FiloSzofi, 36 éves, két meglévő gyermek édesanyja. Ha valaki lemaradt volna: Bú (lány) 6 éves óvodás, Fí (fiú) 4 éves óvodás.

Miféle napló, ami szinte a közepén kezdi az események nyomon követését? Teljesen rendes napló, szerintem. Különben is, mindenki jobban járt, hogy az eddigi időszakot nem örökítettem meg a teljes érzékletességgel az utókornak. A tanulságait viszont most megosztom minden jelenlegi és jövőbeni sorstársam hasznára. És azért közben, nem mellékesen, fülig ért a szám, legalábbis elméletben, mert amúgy nem volt mindig hozzá erőm. (Aki jól figyelt, az  olvashatott már egyfajta bevezetőt, ahol azért le van szögezve a kezdet.)



Az első hónap még az elégedett belső mosolyé. Nem történik semmi, de én, szemben a gyanútlan tömegekkel, már tudom, hogy fog. A lényeg már meg is történt.

Nekem úgy a 8. hét körül kezdődik a neheze. Ez nem mindenkinek olyan színpadiasan köszönt be, mint a filmeken, ezt jó tudni. Ha reggel összerókázod a fürdőszobát, látványosan megundorodsz a kedvenc ételeidtől és kovászos uborkát ropogtatsz a krémeshez, akkor jó, rajtad van terhes-kitűző, és mindenki tudja, hogy reagáljon, és te is tudod, hogy mi van.
Hát, velem egyáltalán nem így szokott történni, és gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Ahogy egy menő színes ruha észrevétlenül válik elnyűtt szürke ronggyá, valahogy így szoktam én is lepukkanni. Semmi nem fáj, de semmi se jó; nincs hányingerem, de mindig majdnem; nem vagyok rosszul, mégsincs erőm semmire; tudom, hogy unalmas vagyok, de mégiscsak inkább aludnék egyet. Máskor meg tényleg rosszul vagyok.

Az első terhességem egybeesett a házasságom kezdetével, ami egyáltalán nem volt könnyű. Ott álltam egy új életben, egy (nekem) új lakásban, és csak homályosodtam és fakultam, és szorongtam, hogy most mi van. Az ő szemében meg láttam a kérdést, hogy "hol a nőm, és ki ez a szürke asszonyka itten", és a szorongást, hogy most mi van.

Ma már mindketten rutinosak vagyunk, és együtt szundikáltunk délután, míg a gyerekek szétszedték a házat. Ezért is jó a nyár. A kánikula pedig mindent eldönt, kiderült, hogy első trimeszteresen is akkora merénylet, mint 9 hónaposan, így a dolog teljesen letisztult: ezt a pár hetet valahogy túl kell élni.

Ha tervezitek a terhességet, érdemes előtte felturbózni a szervezetet rendszeres mozgással, és egészséges étkezéssel, de nem csak a könnyű teherbeesésért, és minőségi sejtekért. Ha jó hagyományokkal rendelkezel, akkor a későbbi válságállapot nem csontosul majd rossz szokásokká. Az első szakaszban ugyanis beüthet az az állapot, amikor nem az eszed dönti el, hogy mit fogsz megenni, és meg fogsz-e egyáltalán mozdulni. Belső üzenetben érkezik egy igen rövid lista a testedtől, hogy mi az, amit egyáltalán meg tudsz enni, és mi az, amit most, azonnal meg kell enni, hogy felszínen maradj. És ezen a pár tételes listán nagyon gyakran szerepel a kóla, chipsz, vagy jégkrém. Igen, ellen kell állni, de nem mindig lehet. Van egy rövid(!) időszak, amikor az ellenállás, illetve megvonás a kínzással egyenértékű.

A terhes nő nem következetes. Miközben a rendes terhességi kóla, sajtburger, chipsz adagomat fogyasztom, nagy kéjjel és szenvedéllyel fogalmazom a Nagy Vegeta Ellenes Kiáltványt. Ez önmagában nem lenne meglepő, hiszen már hosszú évek óta tiszta vagyok, és mélységesen lehangol az íze. Kerülöm, és kész.
Most azonban újabb tipikus tünetként vizslaorrú lettem, és megőrülök bizonyos szagoktól. Az ablakunk alatt pedig nem sokkal van egy "magyaros" kisvendéglő, ami olyan, mintha jó lenne, de majdnem mindent agyonvágnak egy undorító vegeta-leveskocka alapízzel. Még a rizst is! A másnapi menüt éjszaka készítik elő, és az a bizonyos szag szépen beköltözik hozzánk a nyitott ablakon. Broáf! Viszont egy jó pont a lehűlésnek, este be lehet csukni az ablakot, hogy melegben ehessem meg az instant kínai levesemet. De ígérem, megjavulok. Kompenzálásul rengeteg gyümölcsöt eszem, mert azt is nagyon kívánom. Édességet viszont alig.

Aztán eljön az az idő, mikor a titokzatos belső mosoly már nem elég, intézményesíteni kell az állapotodat. Bár nem különösebben kellemetlen, mégis irtó nehéz volt elindulni az egészségügy ölelő karjai közé (Ki jön a házambaaaa!!!) Pedig megvan a bája, hogy a jellemzően betegekkel zsúfolt helyen te vagy az, aki villogó örömhírrel érkezik (jó esetben).
Én a 11. hétben jártam, mikor végre felkerestem egy nőgyógyászt, vagyis a helyi nőgyógyászt. Megint elmondta (miközben vizsgált),  hogy "Micsoda hátrahajló méhe van! Tudta ezt?" Mióta Kriston Andrea figyelmeztetett a dokiknak erre a tapintatos jó szokására, mindig jót derülök, mert szerencsére felvilágosult gyerek vagyok, és tudom, hogy ez a jellegzetesség semmi problémát nem okoz.

Megtörtént az első ultrahang vizsgálat is, és hivatalosan is várandós lettem.

A háromfejű sárkányt tehát legyőztem, az egészségügy első, vas kapuján sikeresen átjutottam. Most jön a hét a tizenkét és talán a huszonnégy fejű sárkány őrizte réz, ezüst és aranykapu. De elindulni volt a legnehezebb, ugyanis van némi orvosfóbiám, vagy talán inkább rendelő és intézményfóbiám.
A következő megoldandó probléma az lesz, hogyan szüljek úgy a kedvenc kórházamban, hogy nincs választott orvosom, és területileg sem oda tartozom. Itt a szomszédságomban kitűnő a terhesgondozás, kulturált a rendelő, helyben van a labor, elhanyagolható a várakozási idő, csak szülni nem lehet. Azt a közeli kórházban kell. Eddig valamennyi terhességem problémamentes volt, magánrendelésre járni se kedvem, se pénzem, és értelmét sem látom.

A kedvenc kórházam a Duna túloldalán található, az orvosok rendesek, de nem kötődöm egyikhez sem, a szülésznőket viszont nagyon szeretem, sőt ott van köztük a A Tökéletes is. Szülésznőt választani viszont orvos nélkül ma már nem lehet, ezt a felvilágosítást kaptam a terhesgondozáson. Az előző két gyerekem a kedvenc kórházban született, ott már csukott szemmel is eligazodom, ismerem a szokásokat, kedvelem a körülményeket. Legutóbb csak úgy beestem a kiírt időpont estéjén, hogy ugyan még semmi jele a szülésnek, de jelentkezem, mert egyébként itt szeretnék szülni. Kicsit csodálkoztak, kicsit kerekítették a szemüket, de aztán semmi hátrányát nem láttam ennek a helyzetnek. Most viszont úgy érzem, nem lenne jó ezt mégegyszer ugyanígy eljátszani, szeretnék egy elegánsabb megoldást találni.

Ez a probléma a következő részben sem fog megoldódni, de van még egy két gondolat, ami ebből az időszakból említésre méltó. Tehát folyt. köv. , addig is csináljatok sok-sok gyereket!