Szerző: Lotte
Paradox módon épp egy repülőgép fedélzetén, a kifutópályán felszálláskor egyre nagyobb sebességre kapcsolva esett pillantásom egy HVG cikkre. Tudtatok róla, hogy a felgyorsult világként jellemzett jelenünkben immár dacos filozófiája van a lassításnak? Nekem újdonságot jelentett a slow-dizájn köré szerveződő irányzatról szóló híradás.
Pedig láthatóan az életlassítás filozófiájának az élet szinte minden területe felé vannak már leágazásai: a slow food (a fast foodra nyilvánvaló válaszként) a helyben megtermelt, szertartásosan fogyasztott élelmiszereket preferálja; a slow city, a lehalkított, élhetőre hangszerelt várost; a slow travel a nyugodt szemlélődésre épülő utazást; a slow fashion a szezonalitás hajszoltságát kerülő divatot; a slow parenting pedig az élhetővé lassított gyerekkort próbálja megteremteni.
Utazásunk célja Párizs volt, aminél pörgőbb, nyüzsgőbb, nemzetközibb és zajosabb nagyvárost aligha találni Európa-szerte. A nagy turistalátványosságok melletti, fotózkodó, sietősen hullámzó tömeget nézve gyakran eszembe jutott a lassítás elmélete: milyen feleslegesen is hajszoljuk a látnivalót, az ismeretet, az élményt. Ahelyett, hogy engednénk átadni magunkat egy-egy szép részletnek, pillanatnak, mindenből a teljességet akarjuk, miközben mohón begyűjtve az apró szilánkokat, észrevétlen kicsúszik markunkból a dolgok veleje.
Nekem tetszik a lassítás-elmélet, alaposan rá is férne az életemre. Úgyhogy próbálok visszavenni a tempóból: például - legalább nyáron - kevesebbet ülök majd gép mellé és többet a teraszra.
Ha tehetitek, ti is lassítsatok, még akkor sincs harag, ha minket is hanyagoltok - úgysem hajszol bennünket a reklámbevételért versengő kattintásszám...
Ha tehetitek, ti is lassítsatok, még akkor sincs harag, ha minket is hanyagoltok - úgysem hajszol bennünket a reklámbevételért versengő kattintásszám...