Szerző: Fakirma
Ronda, de szórakoztató hely |
Így például kiderült, hogy továbbra is utálom a vizet, viszont a fiaim vízimádata semmit sem változott az elmúlt 12 év alatt: ugyanolyan ordenáré módon pancsikolnak, mint azt a babaúszáson tették.
A hónalj puli kiment a divatból, férfiaknál is. Szolid mellszőrzethez pucér hónalj illik, legalábbis 50 év alatt. Újabb érv az érett korosztály mellett!
Sajnos idén sem jöttek rá a nők, hogy a bikininél kevésbé ciki az egyrészes fürdőruha, továbbra is szemérmetlenül mutogatják ifjonti és egyáltalán nem ifjonti bájaikat. (Egyszer dacolva a tömeglélektannal, felhúztam az úszódresszemet, majd gyorsan visszavedlettem a kétrészesembe, amikor egy idegen nő hangosan sajnálkozni kezdett, hogy milyen csúnya műtéti hegek lehetnek rajtam, ha egy ilyen szörnyűséggel takargatom magamat.)
Nagy marhaság ez a kisgyerek fiatalít duma, szerintem csak későn szülő anyák találták ki vigaszképpen. Kamaszfiús anyukának lenni nagyon szexi.
A szexi kamaszfiús anyuka nem csak úgy teheti magát közröhej tárgyává, hogy lecsúszik a csúszdán, hanem úgy is, ha a csúszda tetején hisztérikusan toporog, majd megfordul és leüget a lépcsőn.
Két lakli gyerek sokkal szórakoztatóbb társ, mint két kis pisis anyanyúzó. A kamaszok nagyon viccesek, a közös program már nem csak számukra kikapcsolódás, hanem az anyjuknak is buli.
Ha a kamaszfiús anyukának történetesen van két pisis anyanyúzója lepasszolva a nagyihoz, a lelkiismeret furdalás a legvidámabb pillanatokat is megpróbálja tönkretenni (kevés sikerrel).
Ha a kamaszfiús anyukának történetesen van két pisis anyanyúzója lepasszolva a nagyihoz, a lelkiismeret furdalás a legvidámabb pillanatokat is megpróbálja tönkretenni (kevés sikerrel).
Eddig úgy tudtam, hogy egész évben semmi nem történt az iskolában, most kiderült, hogy ja, mégis. Ömlött a srácokból a szó, olyan volt, mintha nem is az én fiaim lennének megint az ő vidám, gondtalan anyukájuk lennék.
Évek óta nem voltam a fiaimmal hármasban. Feláldoztam őket a nagycsaládos idill oltárán. Hűtlen voltam a mi kis hármasunkhoz, felnőttként tekintettem rájuk, akiknek meg kell érteni a kicsi testvéreket, az anyjuk ambícióit, a család szűkös anyagi helyzetét, a sarkunkban loholó szürke urakat. Kikérdeztem a leckét, neveltem őket, kaptak gyümölcsöt és főzeléket, hurcoltam őket edzésre, angolra, különórákra, kaptak zsebpénzt és sonkás-sajtos szendvicset uzsonnára. De nem néztem a szemükbe, nem hallgattam meg őket úgy istenigazából, és nem örültem eléggé annak, hogy ők vannak és én is vagyok, és hogy pont minket adott egymásnak a sors. Nem mondtam el, nem mutattam meg, talán észre se vettem, hogy miattuk vagyok boldog, és miattuk merek belevágni ebbe a (fene)nagycsaládos létbe. Megnőttek, és már nem lesznek sokáig vendégek a házamnál (legalábbis remélem), mi tagadás, mostanában csapnivaló házigazda voltam. Már most külön utakon járnak, titkaik vannak és nem én vagyok számukra a világ közepe. Lassan nekem van nagyobb szükségem rájuk, és ők sóhajtanak, hogy rendben, csináljunk valamit, csak hogy örüljél mama.
Nyakunkon a nyár, most az egyszer izgalommal várom: a lakást nem takarítom ki, de velük sok időt fogok tölteni. A lányok majd időnként elmennek Burkusországba nyaralni (Csokimama szíve aranyból van, de rendből, fegyelemből és hűvös klímából nála nincs hiány), én pedig élvezem a fiaimat. Ha már ennyit szívtam velük, most jár nekem egy kis felüdülés. Mert megérdemlem. És tulajdonképpen ők is.