Bor, tangó, kapufa

A négy napos ünnep (hihetetlen, de még a héten volt!) úgy alakult, hogy kétszer is eljutottam a Cirko Gejzírbe. Nagy élmény volt, a héten (illetve most már inkább a jövő héten) háziasszonyi praktikák helyett moziba invitállak Benneteket. Előre bocsánatot kérek az amatőr stílusért, sajnos filmelemzésben nem vagyok olyan penge, mint mondjuk mosószer főzésben, de remélem, mégis kedvet kaptok a mozizáshoz.

Először is egy régi barátnővel láttam a Francia hétvége című filmet. Szeretem azokat a filmeket, ahol nem történik semmi, csak sokféle karakter mutogatja magát, ráadásul - koromnál fogva - a retro hangulat is megmelengeti a szívemet. A történetben egyikből sincs hiány, a katarzis mégis elmaradt. A történetben egy kétgyerekes házaspár vonattal utazik gyermekkoruk nyaralásának helyszínére, anyu egy filmhossznyira elbambul, és eszébe jut egy régi nagycsaládos összeröffenés: nincs csattanó, csak apró-cseprő emberi drámák, szóval nem történik semmi, csak egy rakás nagyon különböző ember szülinapot ül: félsüket nagyik, nagyzolós és lúzer kamaszok, csók után ábrándozó kislányok, liberális szülők, porszívóügynök nagybácsik, bolond és kevésbé bolond rokonok gyülekezete ez, akiket a vérség édes szövedéke  köt össze.
A filmben sok a jókedv, a szeretet, a pattanás, és humor is akad bőven, de mégsem az a film, amit a Filmmúzeum (van még egyáltalán ilyen csatorna?) késő esti adásában még egyszer meg fogok nézni. Talán nagyzolósan hangzik, de ha felhívom valamelyik testvéremet, hogy van nálunk meleg kaja, a riadólánc végighullámzik a rokonságon, s egy órán belül a saját kertemben bámulhatom a szeretnivaló, ám teljesen vállalhatatlan saját bejáratú nagycsaládomat. És még csak mozijegyet sem kell váltanom.


 Ha csak egy mozit választhattok a hétre, akkor inkább nézzétek meg a Bor, Tangó, Kapufa című dán remekművet, amely egy ocsmány(nak induló) válásról szól, igen könnyed hangnemben. Témáját tekintve nem volt egy 10 pontos választás (házassági évfordulónkat ünnepeltük vele), ettől eltekintve a film az első jelenettől az utolsóig zseniális, ha rajtam múlna, az összes Oscart nekik adnám. A fanyar északi humor és a déli kicsattanó életöröm keveredik a filmben (ezt a mondatot napokig gyúrtam az agyamban, aztán most elolvastam a hivatalos kritikákat, és tele van ilyen jellegű baromságokkal, basszus, most már csakazértse törlöm ki!) A történet főszereplője egy lejtőre került borkereskedő, akit elhagyott a felesége, egy arrogáns feleség, aki a dúsgazdag és sikeres argentin focisztár szeretője, egy nagyon buta, de életvidám argentin focisztár, aki elcsábította egy f...kalap borkereskedő arrogáns feleségét, egy búbánatvirág kamaszfiú, akinek válnak a seggfej szülei. Feltűnik még egy filozófusnak induló autószerelő (Szofi, hallod, még nem késő pályát módosítani!), egy kacér idegenvezető kislány, és néhány életbölcsességel felvértezett alkoholista. Az én kedvencem a gyönyörű testű öregecske házvezetőnő, aki először nagyon kimért, aztán kiderül róla, hogy szenvedélyes táncos és szerető is two in one. A borkereskedő Argentínába utazik, hogy visszarinyálja magát feleségéhez, az eleve vesztes pozícióban sokat szív, mi meg sokat kacagunk rajta. A film véresen komoly, mégis hülyére röhögöd magad, a karakterek visszataszítóak, mégis imádod őket, a történet témája nagyon negatív, mégis optimistán jössz ki a moziból, a vége nem hollywoodi giccsparádé, mégis úgy érzed, hogy szép az élet. Mondom, nem vagyok egy filmkritikus, de menjetek el, nézzétek meg, áldani fogjátok a nevemet (és Ole Christian Madsen-ét is)! Ha nem bíztok bennem, olvassátok el a hivatalos kritikákat, mindegyik áradozik a filmről, szóval valószínűleg nem csak az én perverz mércéim szerint remekmű...
Ja, és nem győzöm hangsúlyozni, a film után feltétlenül üljetek be a Szerájba, a joghurtos padlizsánsalátájuk jobb, mint valaha!