Szerző: Lotte
Pattanásig feszült érzés annak tudatában loholni munka után a peronon, hogy ha lekésem a járgányt, nem érek oda időben a gyerekekért az oviba, iskolába! De hál' Istennek sikerült, elértem még a vonatot, s végre kiengedhettem. Tudtam, hogy a nap egyetlen rövidke félórája áll előttem, mikor csöndben, fejemet az ablakhoz döntve nem nyomaszt feladat, a fémszagú kupéban végre elengedhetem magam, és az utazás idejére nem ér a nevem.
Nem voltak sokan, az ablak mellé telepedtem, s már épp lehunytam volna a szemem, hogy élvezzem az ütemes ringatást, mikor egy beszélgetésre lettem figyelmes. Egy fiatal lány és egy még fiatalabb fiú beszélgettek. Nem voltak szerelmespár, még csak közeli barátok sem, mégis szenvedély volt a hangjukban.
Egy közös ismerőst emlegettek, aki a múlt héten költözött ki Svédországba. Nyilvánvaló irigységgel beszéltek róla, majd kiderült, ha tehetnék, már holnap mindketten csomagolnának és elhagynák az országot. Mert "ennél minden csak jobb lehet!"
Jól szituált, húsz év körüli fiatalok voltak, okos-telefonnal a kezükben, mellettük laptop táska.
Hosszan latolgatták a lehetőségeket, merre is mehetnének? A lány szerint nem a déli és keleti irány a nyerő, "arrafelé kevés a pénz, bár annál, ami itt van szarabb nem lehet". Észak és nyugat! Az a tuti, "igaz, kicsit hideg, de van lóvé bőven!" És különben is, minden megoldható, "szauna is van a világon"!
Nincs azzal semmi baj, ha valaki - pláne, ha fiatal- utazni vágyik, új tájakat, izgalmat, kalandot keres. Nekem kimaradt, bánom is kicsit. De húszévesen, láthatóan nem a nyomor szélén táncolva és a család megélhetéséért aggódva csakis a pénz nyomába szegődni, nem pedig szépséget, szerelmet és élményt keresni - felfoghatatlan! Hallgatva a beszélgetés-foszlányokat nagy, hideg szomorúság telepedett rám.
És azóta sem megy ki a fejemből az Ákos dal: Elmenni innen messzire, nem lenne válasz semmire...