Szerző: FiloSzofi

Először azt mondtam, nem merek írni a Zsolnayról, hiszen nem láttam a felújított negyedet, lassan tíz éve csak hébe-hóba bukkanok fel Pécsen. De úgy szorítottam szívemhez a Választ, mintha szerelmes levelet olvasni bújtam volna a wc-re. A szívem gyorsabban vert, és közlésvágytól feszítve hagytam el a helyiséget. Adekvát hallgatóság híján a vaterára vetettem magam (igen gazdag képforrás), és ott nézegettem a Zsolnaykat, hogy igen, ilyen állt a nagy ebédlőben, ilyen van a keresztanyámnak, nahát, ez is Zsolnay, nem is tudtam, ettől az eozin csigától kapott volna frászt szegény Zsolnay bácsi, és így tovább.

Zsolnay bácsiról nem tudok sokat, csak annyit, hogy jóban volt a nagyapámmal, és valahányszor meglátogatta, hóna alá csapott egy picit hibás darabot, mint afféle szóróajándékot. Így aztán valamennyi nagybátyámnál és nagynénémnél sorakozik néhány darab. Hozzánk már nemigen jutott, lévén apa mint utolsó, kései gyermek sokmindenről lemaradt.