Elért engem is a címbeli együttállás. Nem tudok nem gondolni Gaspesrinire (van-e ki e nevet nem ismeri?) Hát tényleg vidám dolog, különösen a főnöktől biztonságos távolságban. Ez már úgy is velem született érzés, ez a bujkálás, hogy annak örüljek, ha most jó, és ha más nem, legalább az éjszaka külön világa ideiglenes biztonságot ad. Mióta iskolába kerültem állandó fenyegetettségben élek, állandó elmaradásban, sosem ismertem a rendes ember esti nyugalmát, legfeljebb zárványidőszakokban, amikor valami kiemelt a mindennapokból.

Mióta a gyerekek után megtértem a munka világába, más fronton, de ugyanaz folytatódik. Van egy elméletem, miszerint az én bioritmusom nem illeszthető a 24 órához, minimum 36, de lehet , hogy nagyobb egységekből áll. Pedig igyekszem, és nem is vagyok rossz munkaerő, csak azok az időpontok ne volnának. Mert igaz ugyan, hogy időnként (látszólag) kikapcsolok, de aztán egy nap alatt kivágom a Varjas erdőt, felszántom, bevetem búzával, de tényleg. Egyébként (mielőtt beszólnátok)nem várom el, hogy a külvilág ezt elhiggye, netán tolerálja, de boldog vagyok, ha megteszi.

Szóval munka és nyaralás. Azért jöttem sok pénzért egy Balaton parti kis házba hosszabb időre, hogy együtt legyünk én a férjem és a gyerekek. A kicsik, Bú ősszel lesz öt éves, Fí ugyanakkor három, nagyon megsínylették az életmódváltást, hogy reggelente dolgozni megyek, ami több szimpla időkiesésnél, de ez egy külön posztot igényel majd.

Most tehát nem a körülményektől szabdalt, hanem a természetes időtapasztalat orgiáját üljük, és ez már a fél boldogság. Ha nyár van, és Balaton, akkor pedig egész.

Ebbe a teljességbe furakszik be a laptop, ami a kisebb rossz, és az idillt szétkárogó telefon. Persze jó lett volna tiszta lappal, mindent elrendezve eljönni Pestről…de itt a víz, a gyerekek kiáltozása, a szemhéjat átsütő narancssárga, és innen a biztonságos távolból megállapítom, hogy no para, minden rendben lesz.

Egyébként meg nem érek rá. Reggel Fí az első rezdülésemre felpattan, éhes, szomjas, aztán ki kell venni a kakiból – igen, a szobatisztaság még sehol, pedig fenyegetően közel az ovikezdés, aztán nekem kell kávé, felkel Bú, második kör reggeli együtt, laptop elő, de közben beüt a Fí által okozott első katasztrófa, „megszerelte” az apja biciklijét. Bú ordít, hogy baj van, menjek, mire odaérek összevesznek…egyébként béke van és szeretet. Szeretet és érzékelés. Most égnek be a retinámba a boldogság képei.