Nálad van a kasszakulcs vagy más a családi pénzügyminiszter?
Nagyberuházásokban egyeztetési tárgyalásokat folytatunk és közös döntéssel határozunk, a folyó ügyeket én viszem. Inkább csak államtitkári rangban. (Lotte)

Aki kapja marja. A nagy döntéseket halogatjuk, mert a nagy pénzre várunk. Ez nem túl okos, mert  nagy döntések jobban vonzanák a nagy pénzt is, az a sejtésem. (Szofi)
Pénzügyileg csak egy apróságban különbözöm a gyerekeimtől: ők uzsonnapénzt kapnak, én bugyipénzt. Azt se tudom, hogy néz ki a bankkártyám, nem tudom, mennyi fizetést kapok, de nem is érdekel addig, amíg Ember nem ráncolja a homlokát reggelente a zsebpénzosztásnál. Mostanában néha azért ráncolja. (Fakirma)

A szüleim takarékosságra neveltek. Ugyanakkor utálom a kisstílű zsugoriságot, azt hiszem nagyvonalúnak születtem. Igaz, mindig szerencsém is volt, nem kellett sosem szűkölködnöm. (Lotte)
Kicsiben utazom. Eladósodni nem mernék, de a nem megy a kuporgatás sem. Néha rám tör a realizmus, ami erősen a spórolás felé visz, aztán rájövök, hogy ha nem számolom, akkor valahogy jobban kijövünk ugyanabból, csak sokkal jobban érezzük magunkat. (Szofi)
Apám életfelfogása szerint a pénz értékét az határozza meg, hogy milyen boldogan tudjuk elkölteni. Ezek szerint én milliomos vagyok. Legnagyobb örömömet az utolsó fillérek elköltésében lelem. Ilyenkor veszem meg a hosszú idő óta vágyott Legfunkciótlanabb Baromságot, közben szárnyalok az örömtől.  Ember nem annyira. (Fakirma)

A hétköznapokban hangya, de nem tudnék élni ünnepi ciripelés nélkül. (Lotte)
Többnyire tücsök. Jó kapcsolat ápolva a hangyákkal. (Szofi)

Bankkártya. Ezzel védekezem, hogy párszázas bigyókra csordogáljon el a pénzem. Rendes, kártyás helyeken eléggé megfontolom, a vásárlást, ami ettől még lehet ésszerűtlen is. (Szofi)
A galambfóbia mellett bankkártyaiszonyom is van. Undorító megérinteni azt a plasztikizét, és egészen biztosan nem tudnék egy számsort helyesen bepötyögni a bolti kütyübe. (Fakirma)

Sárga csekk. A bankszámlám annak a szimbóluma, hogy van pénzem, a sárga csekk arról beszél, hogy nincs. Ez utóbbit tárgyiságában próbálom uralni, maradjon undok, sárga papír a dobozban. (Szofi)
Azt hiszem, mindkettőt műveljük. Ha Ember egyszer benyögné az unalmast, a bankomat bíznám meg, hogy intézze a pénzügyeimet. Félek, az utóbbi nem osztaná olyan nagylelkűen a bugyipénzt, ezért aztán inkább vigyázok Emberre. (Fakirma)

Hitelkártya használat vagy soha?
Úgy neveltek, hogy addig nyújtózkodjak, amíg a takaróm ér. Magamtól sosem kerültem volna hitelkártya-használat közelébe. Ő viszont rajong a hitelkártyáért. Minden hónapban érkezik  a meglepetés-levél, amiben szembesülünk a költéseinkkel. Ezután engem terhel a felelősség, hogy időben fizessek. De miután jobbára Ő kereste meg a fizetendő pénzt, megadom magam. (Lotte)
Ha valahova nem mehetek be, jobb ha nem hagyják nyitva az ajtót. Jelen állás szerint ugyanis tényleg nem mehetek be. (Szofi)
Soha. Ebben tökéletesen egyetértünk Emberrel. (Fakirma)

Szerző: FiloSzofi

16. hét

+ 1, 5 kg

 A többi adat az előzőekhez képest nem változott.

Az előző beszélgetésünk végére nem elhanyagolható következtetésekre jutottunk a szenvedés és jóllét egyidejűségét illetően. Azt mondtuk, a terhesség akár a hosszútávfutáshoz is hasonlítható. No, én sosem voltam maratonista alkat, hál'Istennek, ebben sem. Az én távom csak harmad olyan hosszú. Hogy pontosan mekkora, a poszt végére kiderül.

Lassan elérkezett a nyár vége, és az első komolyabb ultrahangvizsgálat ideje. Ekkor már nem csak a Te testi mivoltod, hanem a magzaté is előtérbe kerül. Eddig csupán a léte, és legfeljebb a holléte volt vizsgálat tárgya, most azonban az orvos, miként a szabó, méretet vesz róla. A legfontosabb méretek az ülőmagasság, és az a bizonyos nyaki redő. A nyaki redő normál érték (3mm) feletti vastagsága utalHAT fejlődési rendellenességre. Na, ez a bizonyos feltételes mód tudja családok tömegeit őrületbe kergetni . Nekem szerencsém van, ez a parahajó nem szokott felvenni, és szerencsém van, mert tényleg rendben is volt minden.

A vizsgálatra egyedül mentem, ráadásul trolival, amit amúgy sosem használok. Kétgyerekes anya ritkán mászkál ám csak úgy, egyedül, ismeretlen vonalakon. Különösen nyáron, amikor állandóan egy kupacban vagyunk. A busz átszelte a Vadpestet, mindenféle ember, babakocsis anyuka, nyugdíjas pár, dolgára igyekvő szállt le és fel. Akkor elképzeltem, hogy nincs is gyerekem, csak ülök ezen a buszon, valahova tartok én is. Biztos nem nem arra gondolnék, hogy nincs gyerekem. Valahova igyekeznék, valami egész más szövetbe tartozna ez a szál, ez a mai nap, ez az utazás. Néztem a testemet, a karomat a kapaszkodón. Még egész fiatal. A test még nem döntötte el, miről maradt le eddig, és mi vár még rá. Bizonyára a lelkem is valahogy hasonlóan érezne. Fura, hogy az is Én lennék....

És akkor végtelen hála és boldogság öntött el, hogy valami már mégiscsak eldőlt,és visszaúszhatok egy szilárd pontig a folyamban: van családom, két és háromnegyed gyerekem, mozdíthatatlan kövek a megtett út mentén.

A kórházban átestem az Aliz teszten, ami azt jelenti, hogy az ember objektíve megbizonyosodik róla, hogy ő Ő, és nem valaki más. Nem bolondultam meg, ez Caroll ötlete volt, és gondolom sokan ismeritek. Aliz, a Fehér Nyuszi után ugorva egy más világba csöppen, és mindenféle csodálatos dolog történik vele. Ekkor szeretné megtudni, hogy aki ilyesmiket csinál, valóban Aliz-e. Ezért próbálja elsorolni, amit Alizként biztosan tudott. Nem nagyon sikerült neki. De én, amikor rémülten menekültem egy liftnek látszó ajtó elől, ami gombnyomásra éleset szirénázott, és egyszuszra vágtáztam fel a másodikra, ahol percekig rángattam kétségbeesve egy sötét folyosó zárt ajtaját, amire ki volt írva, hogy ultrahang rendelés, akkor minden kétséget kizáróan magamra ismertem.

A bejárat természetesen máshol volt, ahol rezzenéstelen arccal hamarosan meg is jelentem. Néhány perc múlva ott feküdtem elérzékenyülve, és néztem a gyerekem. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én mindig görcsöltem kicsit az ultrahang vizsgálatoknál, ahol szokás elérzékenyülni, és az orvosok a helyzethez illő hangon búgják, hogy ott a kis szíve... Emiatt valójában nem is szoktam érezni mást, mint hogy "pipa, a gyerek rendben van, tudtam én ezt eddig is, de mondd ki, hogy közölhető ténnyé változzon."

Most viszont laza voltam és szétszórt, ezért őszintén megdöbbentem, és megrendültem, hogy minden porcikája kivehető, átlátszó kicsi ember, aki mellesleg vígan falatozik. De tényleg, úgy csinált,mint aki jóízűt harap egy vajas kenyérbe, és a falat magzatvíz a szemem előtt csúszott le a gyomrába. Mikor jóllakott úgy fordult a gerincem felé szundítani, ahogy a kinti emberek szoktak a fal felé.

Eközben azt is megtudtam,  hogy a méhlepény még helyezkedik, kicsit odébb kell csúsznia, amit meg is fog tenni, de addig lehetőleg nem szabad terhelni. Ez a vándorlás az oka az időnkénti gyenge vérzésnek, ami picit aggasztott, mert ilyenem sosem volt. Később, a terhesgondozáson úgy fogalmaztak, hogy tegyem fel a lábam, és nézzem a tévét. És közben egyek gyümölcsöt. Pár hét alatt rendeződik a helyzet, ez normális. Jó, jó, de ez egyben szomorú ítélet is: viszlát bicikli! De ne legyek telhetetlen.

Pár nap múlva megérkezett az első terhességi ajándék: mint meleg vér, úgy öntött el a boldogság, a hormonális tűzijáték okozta szentimentalizmus. Napokig az 56 pizsamát néztem, és puszta élvezetből végigsírtam. Azóta is tervezgetem, hogyan fogok gyorsan, biztos megélhetést nyújtó vállalkozásba fogni, hogy meggyőzhessem a férjemet egy negyedik gyerek feltétlen helyéről a családunkban. A meglévő gyerekeimbe ellágyultan szerelmes vagyok, ami visszahozta a régi GYED-es korszak egymásra hangoltságát. Az utolsó, zaklatott, kissé szétesett időszak után olyan ez, mint a balzsam. Ők is érzik, és sokkal többet mondanak, mint máskor, közelebb vagyunk, és szinte fürdünk egymás társaságában. Nem hiszem, hogy ez torz látásmód lenne. Ezek az érzelmek, ezek a csodák mindig itt vannak, tudunk is róla, csak nem merünk hozzá ennyire közel menni. Talán el sem bírnánk. Talán nem is csinálnánk többé semmit, csak szüntelenül örvendeznénk a létezésen.

Sokan erre a spirituális célra hajtanak meditációval, lelki gyakorlatokkal. Hát tessék: a terhesség készen hozza mint egy doboz bonbont, ajándékba. El kell tenni kincsnek földibb időkre. Visszatérve Alizhoz: Csodaországba akkor lehet átjutni, mikor a tükör kemény üvege tüllfüggönnyé változik, és áthatolhatóvá válik. Hát a terhesség is valami ehhez hasonló pillanat. 

A következő napló már szinkron időben játszódik majd, vagyis utolértem önmagam. Egyben beléptem végre valahára a második, dinamikus korszakba. Viszlát rosszullét, viszlát nyavalygás!

Szeretlek Zöld Herceg, de inkább legyünk csak barátok

Már régóta nem ajánlottam Nektek semmit. Ez a rútság azért eshetett meg, mert  jó ideje semmi ajánlanivaló nem történt velem, összes libidómat felemészti az erőfeszítés, hogy szétzilálódott családomat úgy-ahogy összekaparjam. 

Ma reggel jutott az eszembe, hogy mégiscsak akad egy újdonság, ami sok vidám pillanatot varázsol a hétköznapjaimba. Képzeljétek, nagy nyomoromban megszállott biciklista lettem.

Sosem kedveltem ezt a műfajt, különösen mióta  Zöld Herceget megkaptam a fenekem alá: azonnal örök hűséget fogadtam neki, még a sarki boltba is vele jártam (azért nem tud együtt utazni a család, mert nem cserélem le őt egy közönséges hétszemélyes dögre).
Aztán nagyjából egy hónapja beköltözött az életembe az új szenvedély. Nem annak indult, inkább egy kötelező munkakapcsolatnak: mivel drága a benzin, ráadásul reggelente sokfelé indulunk, én mártír öntudattal vállaltam be a tekerést.

Emlékszem Szofi egyik bejegyzésére, amelyben felvázolja a boldogan bicikliző Irma vízióját. Jót mosolyogtam, Szofit mindig is bölcs asszonynak tartottam, ekkora baromságot pedig végképp nem néztem ki belőle. Látomása azonban most valóra vált. Nem tévedtem, tényleg bölcs ez a nő, még akkor is, ha most a terhességtől meghibbanva félkész irományokat posztol ki, és olyan szavakat használ mint bonyi.

Már az első biciklis napon kiderült, hogy új fejezet kezdődött az életemben: a kapuban egy lusta Irma szállt fel nyögve a bicóra, de a munkahelyre egy izzadságszagú, de azért határozottan újszerű állapotban lévő nő érkezett meg.

Kerékpárról szemlélve a világ sokkal barátságosabb hely, mint autós vagy  tömegközlekedős perspektívából: járókelők, autósok és kétkerekesek már az első nap a barátaim lettek, reggelente több mosolygós szempárt zsebelek be, mint máskor egy hét alatt. Szerintem a biciklistákat szereti a társadalom. Legalábbis a magamfajta bájos és szerény sportmamikat.  A suttyó módon beszólogatóknak pedig újdonsült magabiztossággal ordítok vissza, hogy tecseszdmeghülyebunkó.

Meglepődve vettem észre, hogy Budapesten szinte bárhova el lehet jutni kerékpárral, ráadásul az életben maradás esélye is viszonylag nagy: amerre én járok, szinte mindenhol van bicikli út, ahol nincs, ott pedig az autósok figyelmesek és szemmel láthatóan tartanak tőlem. És nem is sokkal lassabb két keréken közlekedni, mint négyen. Főleg akkor, ha az ember nem kap defektet úton-útfélen. Lapos kerékkel az élet némileg bonyolultabb. Nálunk az elmúlt 10 napban öt gumicsere volt, biztató, hogy a bicikli szerelő szerint az eső felpuhítja az aljasan támadó királydinnye tüskéit, és nem fog többet bántani minket.

A kerékpározás jót tesz az anya-gyerek kapcsolatnak. Ezt onnan tudom, mert reggelente rendszerint hurcolok magammal néhány gyerkőcöt is. Ettől még bájosabb leszek és még többen vigyorognak a képembe. Még ennél is felemelőbb élmény a kelő Nap első sugaránál a csipás gyerekemmel üvölteni, tekerj gyorsabban, különben szétrúgom a seggedet. Ugyan Kisszendvics még nem értékeli ezeknek a pillanatoknak a nagyszerűségét, de tudom, egyszer majd ő is megérti. Most még minden kerékpározós reggelen hatalmába keríti az asztmás roham. Híí, híí  (tüdőtájékról feltörő sípolás), nem kapok levegőt, de ne törődjetek vele, talán nem fulladok meg. Tényleg nem kap levegőt, nem törődünk vele, és még egyszer sem  fulladt meg. Az életéért folytatott küzdelemben még csak egyszer késett el az iskolából. Akkor alaposan megdorgálta az igazgatóhelyettes, azóta gyorsabb tempóban is tud haldokolni.

A biciklin szépnek, üdének és fiatalnak érzem magam. Ezt az érzést kicsit tompítja a hupikék bukósisak a fejemen,  minden azért nem lehet tökéletes. Nagy mázli, hogy színben harmonizál a fogszabályzómmal. Ezért tekerek nyitott szájjal.

A biciklizés olcsóbb mulatság az autózásnál. Különösen ha a királydinnye tüskéi szétrohadnak az esőben, és nem kell kétnaponta 1500 forintért gumit cseréltetni.

Még alig egy hónapja a sajátom az új életforma, de az ismerőseim csodálkozva állapítják meg, hogy milyen karcsú lettem. Nem értem, a mérleg pont annyit mutat, mint augusztusban, látványra talán tényleg tömörebb lettem. Sőt, képzeljétek, vettem magamnak egy valószerűtlenül kis méretű nadrágot, minden nap ámulok, hogy ilyen pöttöm helyen lakik újabban a fenekem. Azt viszont végképp nem értem, hogy a biciklizéstől  miért zsugorodtak a sokéves átlagnál is kisebbre egyébként se dús kebleim. Ennek rohadtul nincs semmi értelme.

Népszerűsítő bejegyzésem után most elégedetten dőlök hátra: megtettem minden tőlem telhetőt a tisztább, egészségesebb, vidámabb és barátságosabb Budapestért. Ha pedig ezek után sem hajítjátok el a slusszkulcsot, hallgassatok egy kis Rutkai Borit! Ugyan korilag, nemileg és évszakilag nem stimmel minden, de a hangulat fergetegesen biciklizős:



„Segítsüti” online jótékonysági akcióval gyűjtenek gasztrobloggerek a Tűzoltó utcai Gyermekklinika alapítványának, az Őrzőknek. Az alapítvány célja, hogy a daganatos vagy leukémiás gyermekek gyógyításának és kezelési körülményeinek feltételeit segítse. Ez olyan cél, melyre mindenki jó szívvel adakozik, de sokszor nagy dilemma, hogy kinek, s vajon jó helyre kerül-e az adomány? 
Az alapítvány egyik önkéntesével, Borszékiné Cserháti Erikával, két kisgyermek édesanyjával beszélgettünk.

A helyes megfejtők némi jutalomban reménykedhetnek.

Lázadóangyal

Létezik vajon?

Örök kérdés. Sok értelme talán nincs is, mégis jól esik néha eltipródni rajta.
A vasárnapi ebédet kavargatva kapcsoltam be tegnap a Kossuth Rádiót (tényleg, ti hallgattok főzés közben rádiót, én úgy két éve kaptam egy pöpec falra szerelhető készüléket, nagyon szeretem!), ahol ezt az örökzöld témát boncolgatták. 

Az összeállításból kiderült, olasz napilapok foglalkoztak az elmúlt hetekben a férfi és nő közötti barátság létezésének kérdésével. Az országos felmérésből és a körülötte fellángoló parázs vitából az a megállapítás vonható le, hogy az idősebb generáció, (45-50 fölött - bocs mindenkitől, de itt húzták meg a határt) alapvetően nem hisz benne, különösen a déli, hevesebb vérmérsékletű olasz férfiak; míg a fiatalabbak (férfiak és nők is) jóval optimistábbak az ellenkező neműek közötti barátság létezését illetően.

Próbáltam végigpörgetni  az életemet, mit is igazolnak vajon saját tapasztalataim?

A rántott hús sütögetése közben alapos önvizsgálatot tartva megállapítottam, hogy alapvetően szeretem a férfiak társaságát, valahogy mindig könnyebben kijöttem velük, mint a lányokkal: nem kellett annyi tiszteletkört futni, nem volt annyi félreértés és sértődés, hamarabb jutottunk el lényegibb dolgok megbeszéléséhez, mint általában a velem azonos neműekkel. Ugyanakkor kétségtelen tény, hogy igazi barátságot mégiscsak lányokkal (kevéssel, de stabilan) kötöttem. Ugyanis előbb vagy utóbb eljött a pillanat, hogy a működőképesnek tűnő kapcsolat egyensúlya megbomlott: egy új szerelmi kapcsolat a láthatáron vagy az egyik félben megszülető, már nem is annyira baráti érzés rendre felülírta az önzetlen barátság képletét. Aztán vagy lassacskán elsorvadtak vagy látványosan kimúltak ezek a próbálkozások. 

Eközben a lányok maradtak, s köszönik, azóta is jól vannak.

Mióta férjhez mentem és sorra születtek a gyerekek kiúsztak a láthatárról az egykori fiú barátok: akinek még nem volt családja, kínosan érezte magát egy anyukával, aki pedig maga is családos lett, elsodorta az új élethelyzet.
A lányok férjezetten is, anyukaként is maradtak.
Az én életem tehát nem igazolta a tartós fiú-lány barátság létezését. És a tiétek?

A melózós szerep jobban illik hozzám. (Lotte)

Ronyózom én mindentől, nem kell hozzá sötét toronyszoba. Inkább jöjjön a hét törpe az összes mocskával együtt. (Fakirma)
Ha a hét törpéhez jutnék, annyira lehangolna, hogy "és mi van, ha most már mindig ez lesz?", hogy akkor inkább a felfedezés. Igaz, hogy nem vagyok túl bátor, de azért az mégiscsak az én palotám lenne, ahol én vagyok a királylány! (Szofi)

Bornemissza Gergely! (Lotte) 
Tom Sawyer. ő viccesebb, s mellette nem fenyegetne a megözvegyülés veszélye. (Fakirma)
Hű, én sosem voltam annyira szabad, mint Tom. Igazából halálra stresszel a rosszalkodás, ha azzal konfrontálódni is kell. Lehet, hogy inkább a törökök, mint szívinfarktus a lebukásveszélytől. (Szofi)

Egyik kedvencem a Nap születése című verses mesekönyv. Szellemes, játékos, a gyerekek is nagyon élvezik. (Lotte) 
Szeretem a versikéket, főleg, ha bugyutácskák. Kedvencem a didaktikus, népokító műfaj. Ismeritek például Lompos Katát, akit a sok rosszaság után elüt egy autó, mert körülnézés helyett olvas az úttesten? Zseniális! (Fakirma)

Szívesebben olvasom a mesét prózában, de a legnagyobb hallgató-élményeim versekhez kötődnek. Márkus László tolmácsolásában a Bárány Boldizsár, vagy Básti Lajostól a Toldi (bár az nem mese, de mi úgy hallgattuk). Meg egész kiskoromból aputól a Petike, az Arany Lacinak, a Juliska elbujdosása, vagy a Családi kör, Három nyulak. Ezeket külön számítottam a rendes versektől, ezeket mesélni kértem. (Szofi)

Szereted a béna szalmaembert, vagy csak királyfi jöjjön?
Az ilyen szerencsétlenek a kedvenceim, nem idegesít Füles sem a Micimackóból. (Lotte)

Az életben elég sok szalmaemberrel találkozom, most már szívesen összefutnék egy királyfival is. (Fakirma)
Én nem finomkodtam annyit, egyértelműen a királyfik érdekeltek. Hanem később, mikor magamban is felismertem a szalmaembert, na, akkor kezdtek érdekelni. (Szofi)

Fú, az égig érő paszuly, az igen! Ahhoz azt hiszem összeszedném minden erőm, minden bátorságom, egy életem, egy halálom, elindulnék! (Lotte)
Jaj, dehogy, legfeljebb, ha akadna egy lift. Még az se lelkesít, hogy mire felérnék, valószínűleg az összes narancsbőr eltűnne a fenekemről. (Fakirma)
Ez a mese mindig zavarba ejtett! Elhagyni a Földet még hagyján, de aztán be kell mászni egy lyukon, és el kell engedni, vége a paszulynak, nincs köldökzsinór! Na, ez a para! Meg rohanni vissza lyukhoz, nyomomban a sárkány, akit megloptam, időben lemászni, fogni a baltát, kivágni a paszulyt, ez sokkal durvább, mint bármilyen uncsi üldözéses jelenet valami akciófilmben! De ami még ennél is durvább : látni felnőni a paszulyt a kertemben, és nem felmászni rajta. Ha mindig ott állna, mondjuk a főtéren, az más: nem menne fel senki, de nagyon örülnénk neki. (Szofi)  

Egyedi (és ingyenes) audiovizuális élményt kínál ma este a Magyar Állami Operaház, Terézváros Önkormányzata, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, valamint a Forum Hungaricum. 

A szervezők látványos show keretében két öltözéktervezői csoport: a Pentatónia és a Gombold újra! kollekcióit operaénekesek, táncművészek, és a dalszínház tárainak munkatársaival mutatják be. 

Az Operaház neves művészei közül kifutóra lép többek közt Rálik Szilvia és Celeng Mária szopránénekesnők, valamint Felméry Lili és Apáti Bence balettművészek.

„A Pentatónia tervezői az autentikus eredőt transzformálják és jelenítik meg attraktívan a modelljeiken. Ilyen módon ötvözik a klasszikus népit korunk divatirányzataival. A Gombold újra! ruhái dinamikusabb, lüktetőbb hangvételt tükröznek, más irányt és más közönséget céloznak meg. A rendezvény különlegessége ebben a sokszínűségben rejlik, hiszen mindkét megközelítés eltérő módon ugyan, de a klasszikus értékeket és a mai stílusokat ötvözi majd.

A divatbemutató blokkokat az Operaház homlokzatára vetített archív operaházi képanyaggal illusztrálják, a múlt értékei mellett felbukkannak azonban a készülő Hunyadi László című Erkel-opera jelmezei és díszletelemei is, hiszen a rendezvény már előrevetíti a szeptember 29-ei operaházi premiert is. A szabadtéri esten az operából Gara Mária cabalettája csendül fel, Miklósa Erika előadásában. A show zenei kínálatában Kodály Budavári Te Deum című művét Medveczky Ádám vezényletével az Operaház zenekarának előadásában hallhatja a közönség, a klasszikus és a modern találkozását pedig, az Erkel-bemutatóra hangolva, a „Hunyadi-nyitány remix” és a „Palotás remix” képviseli Dj Bootsie interpretációjában. 

Az ingyenes program ma este 20 órakor kezdődik az Andrássy úton, az Operánál. Részletes programért katt ide.