FACEBOOK 
RSSSzerző: Fakirma
Örömmel jelentem, hogy otthonunkba befészkelte magát Átmeneti Tárgy. Talán nem ismeritek, ezért bemutatom: Ő egy olyan pszichoanalitikus cucc, aki segít a kisgyermeknek átlényegülni anyján élősködő parazitából társadalmilag hasznos lénnyé. Megjelenési formája változó: cumi, anyu régi pólója, szakadt rongypelenka, fél fülű plüssmaci, vagy csecsemőkori takarófoszlány egyaránt alkalmas lehet arra, hogy anyja helyett a gyerkőc magával hurcolja, csócsálja, nyomorgassa. Gyermekeim persze egytől egyig csesztek komolyan venni bármelyik átmeneti tárgynak látszó objektumot, sokkal kielégítőbbnek találtak koszos rongydarab helyett engem macerálni. Épp ezért házunk tájékán nagy az öröm: Királykisasszony néhány év késéssel talált magának egy anyapótlékot. A dizájn nem túl hízelgő rám nézve, magam se hittem volna, hogy egyszer egy Sellőpóninál randább lénnyel fogok osztozkodni a kislányomon:
Végül is mindegy, a varázslatos színkombinációban pompázó egyszarvúnkat elnézve eszembe jut a népi bölcsesség külcsínről és belbecsről, és a pozitív hozadékra koncentrálok. Hősiesen viselem a totál égést, amikor aranyszarvú unikornisunk jön velünk gyógyszertárba, néptáncra vagy balettra (lógó belekkel, mert megvarrni csak azért se fogom). Ilyenkor szemlesütve elmakogom, hogy én az a liberális felfogású ortodox waldorf-anya vagyok, aki még ezt a durva kompenzációt is tolerálja.
Mellesleg a tegnapi szakmai fejtágítás óta tudom, hogy már a legelején elcsesztem az én-határok tisztázását, nem csoda, hogy a kölykeim még egy nyamvadt átmeneti tárgyat sem voltak képesek felismerni. Csak azért mesélem el, hátha tanultok belőle, és jó eséllyel akár egy egész unikornis-farmot bezsákolhattok az otthonotokba. A kapcsolatanalízis szerint már magzati korban érdemes a gyerkőcöt felvilágosítani arról, hogy köze nincs az anyjához, hanem ő egy önálló személyiség. A módszer pofonegyszerű: végigmutogatjuk saját testrészeinket, majd az övéit is, s közben mondogatjuk: Ez az én orrom, ez a te orrod, ez az én szívem, ami az én mellkasomban dobog, ez a te szíved, ami a te mellkasodban dobog... (nem kérdeztem meg a túlképzett kollégáktól, hogy a fenébe lehet megkülönböztetni a magzatnózit a magzatpopsitól, már így is tombol bennem az inkompetencia-érzés).
Bár hibáztam, most remélhetőleg kiköszörüljük a csorbát: Királykisasszony egész nap mosolyogva öleli magához a rózsaszínű szőrcsomót. Éjszaka pedig vele alszik. És a húgával. És az apjával. És az anyjával. És a bátyja lábával (tavasz óta Szendvicsgyerek annyit nőtt, hogy nem fér el maradéktalanul Ojó rácsos ágyában). Ha ez az ára a leválásnak, bánja a fene a tömegnyomort: a három és fél élőlényen kívül boldogan boldogan osztom meg a hitvesi ágyat még egy gusztustalan unikornissal is. Ha ilyen szépen haladunk, alig 10-15 év és Emberestül plüssállatostul kiköltözik a pereputty a hálószobából. A biztonság kedvéért azonban a fejlődést talán megfejeljük némi megkésett összcsaládi kapcsolatanalízissel: Ez az én orrom, ez a te orrod, ez az én lábam, ez a te lábad, ez az én szarvam, ez a te szarvad....
