Szerző: Lotte
Az LMP látványos performansza keretében kék cédulákat dobáltak a Parlament üléstermében, azon a napon, mikor a kötelező regisztrációt az Alaptörvény kétharmados kövébe vésték a kormánypárti képviselők.
Lehet morfondírozni azon, hogy szükséges-e az előzetes eljárás, tapasztalat hiányában azonban meg nem mondható, mennyiben befolyásolja a részvételt, s ezen keresztül lesz-e érdemi hatása az eredményre, s ha netán igen, az mely politikai csoport(ok)nak kedvez majd vagy épp árt.
Érvek szólnak mellette és ellene is. Amerikában e pillanatban is regisztrációs eljárás zajlik, ott működik, nálunk nincs hagyománya.
De ha már olyan sokat emlegetjük azokat a bizonyos "kék cédulákat", tegyünk egy kis történelmi kitérőt Földesi Margit és Szerencsés Károly történészek hiánypótló kötete mentén (Halványkék választás, Kairosz Kiadó, 2001.) a 65 évvel ezelőtti események irányába, ahol nem eljárástechnikai kérdések körüli parlamenti viták zajlottak, hanem valódi, durva csalások, méghozzá üzemszerűen! A választási manipuláció persze minden korban megkísértheti akár a demokrácia játékszabályai között focizó politikai erőket is, a mindenkori ellenzék pedig szívesen riogat e mumussal (Amerikában Sandyt, a hurrikánt is sokan ilyen manipulációs kreációnak tekintik), de azért bánjunk óvatosan a történelmi párhuzamokkal!
Kék cédula 1947-ből |

A második világháború után a szovjet érdekszférának átengedett Magyarországon 1945-ben tartottak először választásokat - akkor még demokratikus keretek között. A nagy többség elutasította a baloldali erőket, s a rendkívül magas részvételi arány mellett megtartott választás a polgári oldal abszolút győzelmét hozta. Szovjet nyomásra mégis koalíciós kormány alakult, s az elkövetkező időszakban, különféle eszközök bevetésével folyamatosan vesztette el érdemi befolyását a Kisgazdapárt vezette polgári oldal, s 1947-re előrehozott választást provokált ki az egyre erősödő Kommunista Párt. Eltávolították útjukból a Sulyok Dezső vezette egyik legerősebb ellenzéki pártot, a Magyar Szabadság Pártot, emigrációra kényszerítették a kisgazda miniszterelnököt, Nagy Ferencet. A választásokon pedig biztosra akartak menni. Ehhez nemcsak a választási rendszert módosították, hanem bevetettek 12.000 embert, zsebeikben átlag 17 hamis névjegyzékkivonattal, azaz "kék cédulával". Ennek segítségével az országban bárhol le lehetett szavazni, amennyiben nem tartózkodott valaki a lakóhelyén.
Az összeírókat utasították: "Ne legyenek túl törvénytisztelők." Nem voltak. Kizártak a választásból elmebetegségre és erkölcstelen életvitelre hivatkozva mintegy félmillió embert, köztük idős hölgyeket, egyetemi oktatókat. A hamis kék cédulákat pedig Rákosiék egyszerűen kinyomtatták az Állami Nyomdában, Péter Gábor rendőrsége pedig fedezte az akciót. A toborzásnál nem sokat kerteltek: "Ötven jó csepeli elvtársat kérünk Zemplénbe. Ittlétük a párt választási győzelmét biztosítja...szombaton este 11-12 között érjenek Sátoraljaújhelyre, kb. 20 helyen fognak szavazni...A kocsik minden dísz nélkül legyenek és csendesek." Ma már nehéz megállapítani, pontosan hány hamis szavazatot adtak le (200.000 körülire teszik a kutatók a számát), de volt olyan település, ahol a részvételi arány 120%-osra sikeredett! Skandallum! De a legdöbbenetesebb, hogy mindezen igyekezet és csalássorozat ellenére, bár a Kommunista Párt lett a legerősebb párt (22%), mégis a Kisgazdapárttal együtt a polgári erők 54,5%-ot értek el! Micsoda nemzeti kiállás a demokrácia mellett!
A történet folytatása mégis tragikus. A csalásokat levezénylő Kommunista Párt megtámadta a Magyar Függetlenségi Párt eredményeit - mi másra, mint épp csalásokra hivatkozva... Miután a Választási Bíróságban a Baloldali Blokk fölényben volt, a Pfeiffer Zoltán vezette Függetlenségi Párt mandátumait megsemmisítették, 670 ezer ember voksát egy tollvonással törölték. Ezzel vergődte magát 1947-ben többséghez a baloldal.
Az 1947-es erőszakkal és csalással szegélyezett kommunista hatalomátvátel és a 2012-es kétharmados parlamenti többség választójogi szabálymódosítása közé egyenlőségjelet tenni vagy tudatlanság vagy tudatos hamisítás. Vajon melyik vet jobb fényt az intellektuális LMP-re?