Szerző:

Vannak pillanatok, amikor talán angyal száll el felettünk, nem tudom, ismertek-e, egyszerre elönt a hála és a csodált a létezés iránt. Aztán gyorsan leeresztik a függönyt, és újra szürke mindennapiságában áll előttünk a valóság. A férjem az ilyet galádul szentimentális rohamnak nevezi, ami ellen tiltakozom, mert a dolgok maguk állnak össze szépséges rendbe, én igazán nem tehetek róla.

Legutóbb - talán a húsvét az oka, nem tudom - a kezemben tartott reggeli szendvics hatására zsongtam be, hogy milyen fantasztikus, hogy kenyér van az asztalunkon, étel megannyi színben és halmazállapotban, megannyi színből és halmazállapotból összeállva. Semmi újdonság szerintem tudjátok, mire gondolok, de jobb az ilyesmit nem leírni, amikor az élet egysége és nagyszerűsége egyszercsak