Ha olvastátok Szabó Magda 1987-es önéletrajzi ihletésű regényét, Az ajtót, bizonyára mély nyomokat hagyott bennetek is. Különös, megrázó és helyenként abszurd mű, amely szinte fájdalmasan kínos őszinteségével akarva-akaratlanul belemarja magát olvasója lelkébe. Ha a pontos cselekmény emléke az idő múlásával halványul is, sokrétű üzenete éppoly parancsolóan marad meg, mint a regényt életre hívó Szeredás Emerenc ellentmondást nem tűrő, lázadó jósága.

A kötetben az írónő legtitkosabb kapcsolatát, házvezetőnőjéhez fűződő misztikus viszonyát és kettejük egymásnak feszülő, dacos igazságát tárja fel. A kényelmes jólétben élő, csak önmagáért és tehetségéért felelős írónő kipárnázott életének falát töri át a cselekvő, nyers szeretet fejszéje.
Emerenc múltja tragikus. Kislánykora óta hordozza ikertestvérei és édesanyja halálának terhét. Egész élete vezeklés: menekít haláltábor torkából, öngyilkosság, halál és éhség kapujából válogatás nélkül  minden teremtményt, embert, kutyát és macskát. Hitetlen hite hajtja őt télben és nyárban, az utolsó leheletéig. Seper havat és falevelet, mossa mások szennyesét, belefőzi gondoskodását az ételekbe, s eközben nyitott könyvként olvassa a természet jeleit: meghallja a közelgő halál lépteit és ha kell, azzal szeret, hogy elengedi az útra vágyót. Emerenc másokért él.
Egyetlen magánügye a kalyiba, amelyben lakik. Az ajtót nem lépheti át soha senki. De megszereti az ünnepelt írónőt, s egyetlen egyszer kivételt tesz. Kinyitja legbensőbb élete ajtaját és hellyel kínálja Magdát. A macskákkal és lim-lommal teli, bűzös viskóban a szeretet új dimenziója tárul az írónő elé. Ám ő képtelen Emerencet saját igazsága szerint szeretni, s a végső pillanatban, mikor az asszony nagybeteg, saját hite parancsa szerint rátöri az ajtót. Mikor Emerenc rájön, hogy kiszolgáltatott lett, elrepül az életből. Ám az írónő a regénnyel vezekel a megsértett törvényért, s a legnehezebbet teszi: önmagát helyezi a boncasztalra.
Kitnő regény (érdekesség, hogy Sophie Marceau kedvence is), aminek filmes változata mától Szabó István rendezésében a mozikban is látható.  Megnéztem, de nem adott átütő élményt. Olyan volt, mint az Eszter hagyatéka. Nagy reményekkel ültem be a moziba, de a katarzis elmaradt. Persze, nagyívű belső monológot filmre vinni kockázatos dolog. Hiába  a kiváló színészi gárda (Emerenc: az Oscar-díjas Helen Mirren, Magda: Martina Gedeck, Tibor: Eperjes Károly), a túlzott igyekezettel szépre komponált képsorok, a regény ütése elmarad. A titkos ajtó nem nyílik ki, a film csak a küszöbig vezet. De nézzétek meg ti is, és beszéljünk még róla!