Szerző: FiloSzofi
(2012. február 18. Dobszay János- Kelemen Zoltán : György Péter esztéta, médiakutató)
A György Péter interjú tehát a következőképpen indul:
- Azzal a feltétellel vállalta az interjút, hogy a megjelenés előtt ne küldjük el jóváhagyatásra. (...) A több évtizednyi médiakutatás tette önt ennyire liberális nyilatkozóvá?
Gy.P.: Nagyon fontos elvi kérdés, hogy az ember mit gondol egy médiumról, így azt is eldöntheti, hogy szóba áll vele, vagy nem. A magyar média egyik legelképesztőbb elképzelése, hogy az interjúkat vissza kell küldeni, és a nyilatkozó utólag méricskélheti, nem lesz-e baja abból, amit mondott. Csak próbálná meg valamelyik vezető politikusunk eljátszani ugyanezt egy német vagy brit lappal.
Persze, ha azt írják, amit mondott.
Egyébként impozáns hozzáállás: vagány és tisztességes. De azért egy picit zavaros, nem is ment ki a fejemből. Próbálom értelmezni, mert valójában nem olyan egyértelmű, amennyire hangzatos.
Mire gondol, hogy döntsem el, hogy nyilatkozom-e egy médiumnak? Miért elvi kérdés, hogy mit gondolok egy médiumról?
Szerintem inkább szakmai kérdés (megbízható-felületes), illetve kategoriális (bulvár-nem bulvár, vállalt értékrendjében közel álló, vagy ellentétes.
Elvi kérdés az lehet, hogy mindenkinek válaszolok, aki kérdez, vagy csak a kiszámíthatóan velem méltányosan bánó orgánumoknak.
Azt hiszem, a méltányosság fogalmát kellene egy kissé körüljárni. Szerintem méltányos az, aki tiszteletben tartja amit mondtam, aki hajlandó megérteni, amit el akarok mondani, és szándékosan nem értelmezi félre, nem torzítja el, nem változtatja meg az értelmét.
De a méltányosság a jó ízlés határain belül nem érinti a kérdések megválasztását. Kérdezni az újságíró szabadsága, a méltányosság a nyilatkozó biztonsága (kellene legyen).
Ha ilyen ideálisan működne a dolog, akkor nem tartanám kommunikációbarát hozzáállásnak, a médiumok megválogatását, a bulvár kivételével.
Sőt, ha mindenki szóba állna a vele ellentétes oldallal is, akkor kisebb lenne az újságírói késztetés az információ torzítására. Gyerekkoromból még élénk az emlékem arról, hogy a többiek suttognak valakiről valamit, mindenféle rémség kering az illetőről, nem is állunk vele szóba. Aztán egyszer véletlenül ketten maradtok, mondjuk különóra után a szekrénynél, elkezdtek dumálni, és azután már nincs kedved mindenféle hülyeséget terjeszteni róla. Hihetetlen is lenne.
Szerintetek, György Péter mire gondolt?