Sajtot venni hétköznapi dolog. Ehető sajtot találni a hűtőpultban ünnep-számba megy. 

Ugyanakkor sajtot bevásárlókosárba tenni meggondolandó aktus. Hisz még egy akciós trapistát venni sem olcsó mulatság, pedig a sajtnak csúfolt massza, amit szeletelni képtelenség, s amiből az érés történelmi lenyomatai, az apró, gusztusos kis lyukacskák régóta hiányoznak már, rég köszönőviszonyt sem ápol egykori  Trappista ősével. 

(És ez nem egy T. Nagy Tamás belvárosi üzletében szocializálódott úri fogyasztó véleménye!)

Egyszerűen gyerekkorunkban még a trapista is más volt! Mára ebből is kiloptak minden mozdíthatót. (Sose hittem volna, hogy belőlem is gyermekkori ízeket sirató asszonyság lesz, aztán tessék...)

No, de a tárgyra térek végre. Egy szupermarketben vásárolva ma este kosaramba tettem egy sajt-illúziót hordozó kis csomagot. Nagylyukú volt, s ránézve számban éreztem az ementáli kesernyés-csípős ízét. Az ára is kibírható, s ugyan nem a kategóriában szokásos Pannónia, hanem egy német kistestvér, de gondoltam, jól fog esni egy zaklatottra sikeredett hétfő végeztére. 

És még Ő  is poétikus hangulatban volt. Felbontott egy üveg Törleyt. A gyerekek kivételesen békében legóztak, mi meg napi abszurdjainkat mesélve pezsgőt és sajtot bontottunk.
Az estéhez való hozzájárulásom azonban gellert kapott. A 25 dekás csomagban ugyanis (a hétből) mindössze egyetlen szelet ementáli lakozott - persze közvetlenül az átlátszó fólia alá csomagolva. Alatta pedig a szokott "minőségben" kandikáltak ki a trappista- és gouda-utánzatok. Figyelmesebben tanulmányozva  a csomagot, megláttam a leleplező (apróbetűs) feliratot. Sajtmix...
Így verettem át ismét - most épp egy csomag sajttal 2012. február 20-án. Lifelong learning...