Szerző: FiloSzofi


Vasárnap mondta  a ministráns, aki a misén a hirdetéseket olvassa, hogy aki még nem volt egyetlen rorátén sem, az igyekezzen pótolni, és lehetőleg minden nap vegyen részt ezen a hajnali szentmisén.
Na, erre felkaptam a fejem, hogy az ördögbe lehetne a pótolni? Hogyan is lehetne az elmaradt várakozást pótolni! Hiszen éppen ez a titok, hogy nem lehet; nincs instant kiszerelés, nincs tablettás: nem lehet egy adagban bevenni.

A titok második fele pedig abban a szóban van: ismétlés.

Évről évre úgy érzem magam, mint amikor a két kezemben emelem a vizet a számhoz. Mindig elfolyik a fele az ujjaim között, de (majdnem) mindig megmarad a fele - a mozdulat azonban teljes.
Hát így vagyok én az idei adventemmel már megint. A fele már elfolyt, de a mozdulat időben kezdődött.

Bizony, a dörgedelem engem is érint, ezen a vasárnapon értem oda a készülethez én is, de az első naptól kísértem. Arra vártam, hogy én is a várakoznak élhessek. Növelgettem magamban a vágyat, mint éhes kis oroszlánt, akit épp olyan rövid pórázon vezetek, hogy ne érje el a húst. Mostanra azonban már akkorára nőtt, hogy a póráz hiányzó hosszát testével toldotta meg. A póráz ugyan maradt, de a húst elérte.

Szóval ugyanannyi egyéb marhasággal kell foglalkozni, de már nem engedem, hogy egészen távol tartson attól, amire vágyom.

Mindezt csak azért írtam itt a nemes Hurrá, hétfő rovatunkban, mert talán nem én vagyok az egyetlen, aki mostanáig a pálya szélén böjtölt, és másfele tekert, mint amerre nézett, de most már olyan közel vagyunk a végéhez, hogy egy fene menjen a maga útján, mi leszállhatunk csendben oldalt.

Így történt, hogy kitettük végre a Jézus ingecskéit, mindenkinek egyet.
(A Jézus kisinge egy többnyire papírból kivágott ingecske, amelyet Jézus születésnapjára "hímezünk ki" a jócselekedeteinkkel. A hímzés, vagy csipke, egy egy kihajtott vágás, vagy rajzolt dísz, ami egy-egy jótettünket jelképezi. Végül az igecskéket a karácsonyfára tesszük.)
Mikor a neten kutattam utána, kinél hogyan él ez a hagyomány, egy visszaemlékezésben ezt olvastam: "A Jézuska inge egyedül a kicsiknek járt, igaz, akkoriban tele voltam kérdésekkel, s ez is közéjük tartozott, de elfogadtam, hogy a nagyok már nem szeretnek jót cselekedni, s rosszat sem tennének soha, ez csak amolyan "gyerekdolog" lehet."- Nem, én nem egészen ezt gondoltam, de a perspektíva ismerős. Hát minálunk mindenkinek lesz kisinge, nekünk épp olyan segítség lesz, mint a gyerekeknek, legfeljebb nem törekszünk a szimmetriára, nem a gyerekek fogják értelmezni a tetteinket, hogy mikor tettünk jót, és miért, ezt nem lehet. Ezt nekünk kell magunknak megtenni, de amit egész biztosan megpróbálok, hogy el is magyarázzam nekik, valahogy az ő nyelvükön.

Én azt mondom, kedves olvasóim, -ha van, aki még nem hagyott el három sor után-, hogy csatlakozzatok, elő az ingecskékkel!
Van még szűk két hetünk, ezalatt rengeteg jót lehet tenni, kicsit is, nagyot is, hajrá! És amire rém kíváncsi vagyok, és persze sosem fogom megtudni, hogy kinek mi az, amit most Jézus kedvére tesz meg, mi az, amivel egy picit átugorja a saját árnyékát. Nem is olyan egyszerű lefejteni a felnőttes kötelességtudást a jóságról, igaz? Nekem mondjuk szerencsém van, mert  nekem az első is bőven hagy feladatot :)