Szent Márton napja alkalmából nagyot mulattam. De csúnyán téved az, aki libacombbal a számban, vörösbortól fűtve nagy duhajkodások közepette képzel el engem valami jókedvvel bélelt füstös felhasználóbarát lebujban. Sokkal fakír-másabb hangulatban emlékeztem meg Márton katona ünnepéről.

Kedden tökfaragás közben az ovis szülői értekezleten jött a felismerés, hogy ez a hétvége sem fog eltelni óvodai szeánsz nélkül (a waldorfos gyereket az különbözteti meg a többi óvodástól, hogy míg hétköznapokon rendkívül alacsony óraszámban látogatja intézményét, addig a hétvégéit családjával együtt imádja az óvodai közösség véget nem érő ünnepségsorozatának szentelni).

Így hát a szombat délutáni családi ernyedés helyett bebugyoláltam apraja-nagyjunkat, s az esti szürkületben termosszal a hónunk alatt, papírlámpással a kezünkben nekivágtunk az őszi erdőnek. Az ösvényt kivilágított töklámpások szegélyezték, az avarban pici nemez-manócskák bújtak el, a csendet csak a távolról hallatszó sejtelmesen pergő dobszó törte meg… Félre kellett hajítanom minden rosszmájúságomat, a hangulat tényleg leírhatatlan volt: ahogy egyre beljebb haladtunk az erdőben, úgy vetkőztük le a hétköznapok gondját-baját, s vesztünk bele valami misztikus ködbe. Aztán egy apró mécsesekkel kivilágított tisztásra értünk, előttünk pedig tűz körül éneklő emberek sejtelmes sziluettjei rajzolódtak ki. Mi is beálltunk a körbe, vettünk a kézről kézre járó pogácsás-tálból, dúdoltunk és bámultuk a tüzet. Komolyan mondom, egy fél levél benyelt Xanax hatása kutyafüle ahhoz a mennyei békéhez képest, ami itt ránk telepedett, egy szó, mint száz, kezdtem átérezni a transzba esett emberek mámorát. Sejthetitek, hogy ez a varázs nem tartott sokáig. Naná, hogy negyed óra után a fenekem rohadtul el kezdett fázni, megtisztulásnak lőttek, s hisztérikusan tört rám az el-innen-most-azonnal-mert-különben-örökre-itt-ragadok-para, így hát nem tehettem mást, gyorsan haza rángattam a transzba esett családomat. Most itt ülök biztonságos szutykom meghitt melegében, s azon tűnődöm, hogy vajon az átszellemült csapat még ott áll-e a tisztás közepén a tűz körül Szent Márton és a koldus esetét danolászva. Bús magányomban azzal vigasztalgatom magam, hogy mire öt év múlva Kórházi Farkasunk nagycsoportos óvodás lesz, addigra már biztos én is éjszakai Szent Márton ünnepeken megedződött fakír-mama leszek, aki a lelki gyönyörökért simán bevállal egy kis test-sanyargatást, s talán nem maradok örökre  ilyen puha-pucány számítógép-billentyűzet nyomogató nebáncsvirág…