FACEBOOK 
RSSMa reggel Tüskeböki ovifocival kezdett. Elfelejtettük, majdnem le is késtük, de gyorsan, pattogva öltözött, hogy elérje még a kezdést. Ovis zsákjából túrta elő csíkos rövidnadrágját és pólóját, no meg a pecsétgyűjtő kis papírfüzetet, amibe minden alkalom után egy kis nyomdanyomat kerül. Igazi kincsesfüzet, öt pöcsét után jár egy lufi vagy matrica, s ma lesz meg az ötödik! Bökkencs, a mi kis középsőnk, érthető, hogy ma különösen gyors volt.
Szokott vicces mozdulataival, lábait oldalracsapva futott a tornaterembe, mi pedig késés ide vagy oda, bekukucskáltunk még a párás ablakon. Ott állt a sok idegen (és hozzá képest méretes) kisfiú között, pipaszár lábai a földig értek, kezében a kis füzetet tördelve, félrehajtott fejjel, merengő ábrázattal várta a kezdést.
Mitől van az, hogy a sírás fojtogatott bennünket ahogy ott állt ez a cingár kisfiú? A mi kisfiúnk, akit nap mint nap magára kell hagynunk, akárhogy is nézzük, idegenek között. Olyan védtelen kis jószág még, pedig már igazi nagycsoportos! Néha majd' megszakad a szív, pedig igazán semmi különös nem történik...
