A könyv és a szerző

 "A könyv, amelyről mindenki beszél, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad" - hirdeti sokatmondóan E. L. James regény-trilógiájának fülszövege. Ilyen-olyan eladottsági mutatók, a borítón szerény(kedő) betűkkel, de megkerülhetetlenül a New York Times bestseller védjegy. A bevásárlóközpontok könyves részlegén kikerülhetetlen stószokban emelkednek a paperback csomagolású könyvhegyek. A kiadó (Ulpius-Ház) minden eladási csatornát megmozgatott: most láttam, hogy még a DM is felvette kedvezménnyel vásárolható termékei közé.

Megvettem, s jelentem, az első kötetet, A szürke ötven árnyalatát (melyet a sötét- és a szabadság árnyalatai követnek) abszolváltam. (A többiről nem fogok beszámolni, mert nem adok rá pénzt.) 

Erről is csak azért írok, mert a könyv állatorvosi ló, ugyanis a haszonszerzés céljával, előre megfontoltan elkövetett betűszennyezés tényállását valósítja meg. (Borítékolom, hogy ennek megfelelően hamarosan hollywoodi produkcióként köszönt majd ránk a mozivásznakról.)

A recept egyszerű. Végy egy kedves, szerethető lányt (Ana), aki afféle Bridget Jonesként szakadatlan belső monológokat folytat, és "beavat" a fiatal, ártatlan női lélek rejtelmeibe. Aztán tegyél hozzá egy lélegzetelállítóan szép és mérhetetlenül gazdag (kiterjedt cégbirodalommal, repülőgépparkkal és autóflottával rendelkező) férfit (Mr. Grey), aki szépséges szürke (érted, grey!) szemének árnyalataival és a belőle áradó parancsoló szexualitással kérlelhetetlenül megigézi környezetét, ám lelkileg - finoman szólva is - terhelt: kőkemény szadista és uralkodni akar mindenkin, minden tekintetben. A következő lépés, hogy e két szélsőértéket pattintsd egybe, mint két kicsi legót, s öntsd le rengeteg szexszel, Romana-stílusban, s hogy a siker véletlenül se maradjon el, a tetejére hints egy kis romantikát és némi pszichológiát. Már együtt is a háromkötetes vergődés minden összetevője.

A stílus finoman szólva sem bonyolult, a szürke árnyalatsor nem terheli a szürkeállományt, a könyv súlya is pihekönnyű, úton-útfélen vihető, s két-három nap alatt vécén ülve vagy torna közben, lábemelések mellett is könnyedén elolvasható. 

S hogy azután mindig veled maradna?! No, ettől nem kell tartani. Illékony, mint tucatnyi ponyva társa, s mint az a tizenezer forint, amit a három kötetért kidobsz az ablakon. A recept alapján készült sikerkönyv nem nehéz étek, de marad utána csöppnyi émelygés a ragadósan megírt szexualitástól, s az egymást követő szinte szóról-szóra ismétlődő fordulatoktól, jelenetsoroktól. Ha nincs felesleges pénzed és időd, nyugodt szívvel hagyd ki.

Korona, és egy kicsit elhanyagolt háziállat. Ez nekem a hajam, és még sok minden. (Szofi)

Keret, amivel tulajdonképp nincs sok bajom. (Lotte)
Egy gonddal több. Negyven éves kísérletezgetés után se tudom még, milyen frizura áll jól nekem. (Fakirma)

Hosszú. A kerek arcommal, és a göndörödő hajammal nem tudom elképzelni, hogy rövid hajjal ne lennék maga a '80-as évek. Vagy 80 éves. (Szofi)

Hosszú. Rég szeretnék egy vagány, igazán rövid fazont kipróbálni, de valahányszor nekirugaszkodtam, a fodrász lebeszélt és a székben ülve megfutamodtam. (Lotte)
Sajnos úgy nézek ki hosszú hajjal, mint egy elfuserált rajzfilmfigura. Ezért aztán mindig rövid, különböző változatokban. A lényeg, hogy fül mögé lehessen tűrni, csak a mozdulat kedvéért. (Fakirma)

Jaj, már megint én leszek az ősember a posztban: idegenkedem (magamon) a hajfestéstől. Az eredetileg szőkés-barnás-vöröses viszont kezd krumplihéjbarnára váltani, amitől szintén idegenkedem, ezért időnként próbálkozom a hajszínélénkítéssel - nem sok sikerrel. Ha majd rendesen őszülni kezdek, akkor ez a dilemma is eldől. A színezés felé. (Szofi)

Sötétbarna vagyok, így kilátszana minden korral járó fehér hajszál. Miután ezt nem szeretném, festek. Világosbarna hajfestékkel ugyanolyan sötétbarna sikeredik. Reménytelen a Nagy Átváltozás. (Lotte)
Büszkeségem, hajam színe rég a múlté. Az emlék kedvéért havi rendszerességgel próbálom a méz-szőke árnyalatot a fejemen összepancsolni. Sikertelen vállalkozás. (Fakirma)

A tíz ujjam, meg valami szélesfogú ősemberszerszám. (Szofi) 

Kefe. (Lotte)
Sosem értettem, mire való a kefe. Most már tudom: hisztis kislányok fejének kapirgálására. A bog marad, de a lelkiismeret tiszta: én megpróbáltam. (Fakirma)

Ahányszor életemben fodrásznál voltam, vagy nagyon ronda lettem, vagy minden ugyanaz maradt -  sok pénzért. (Szofi) 

Csatlakozom Szofihoz, ráadásul nem szeretek fodrászszékben ülni, inkább fekszem egy kozmetikus kezei alá. Átlag évi egy alkalom. (Lotte)
Fodrász, elég gyakran. Várom a csodát, időnként megtörténik. (Fakirma)

Extrém vagy konzervatív?
Magamhoz képest konzervatív, de a hivatalban extrémnek számított...(Szofi)

Afféle extra egyszerű viselet: hajgumival vagy kiengedve. Volt néhány alkalom, mikor igazi frizurát csináltak valami puccos dolog okán, de utáltam benne lenni, s amint csak lehetett szétszedtem az egészet. (Lotte)
Jellegzetesen jellegtelen. (Fakirma)

Hajgumi vagy csat?
Néha próbálkozom, de mint elefánton a masni, elvész. Ha zuhanyhoz felcsavarom, jobban tart, mint a gumi. (Szofi)

Gumi. Fogyóeszköz. (Lotte)
Hajkendő a futáshoz. Szigorúan a pályán, sötétben. (Fakirma)

Az idei tél ugyan eddig nem tartozik az igazán harapósak közé, de azért elkel a burkolózás, különösen a könnyen kihűlő végtagokon. A zokni kézfeji párja hasonló tulajdonságokkal bír, mint láb-végre eszkábált testvére: hamar koszolódik és könnyedén elkallódik. A "párját ritkító" ruhadarab - különösen egy többgyerekes családban - igazi macera, számtalan kérdést vet fel nap mint nap: "van nálad? hol a párja? megint vizes? hol hagytad? az ötujjas verziónál pedig: fel tudod venni?". A reggeli kapkodás egyik neuralgikus pontja a kesztyűk körüli napi hercehurca.

A hiánya mégis feltűnő: kabátujjba felhúzott kezek, vacogástól sanyarú arc, kiszáradt, kipirosodott, fájós kézfejek. Azaz jó, ha velünk van.

De ha már a kesztyű a téllel jár, lássunk néhány vidám, extrém vagy épp szexi kézre valót, csak úgy,  szórakoztatásul:

Klasszikus: fekete bőr, az örök elegancia:

Kombinált anyaghasználat: a puha kötött anyag és az elegáns bőr harmonikus egymás mellett élése:

Kötött variációk, kötetlenül:


Szexisen, dívásan:


A hétköznapok melegsége:



Kétujjas (nem kifordított, nem bunda) puhaság:



Vidám, színpompás kezek:

Tegnap temetésen jártam. A mindig jókedvű Béla bácsi, apai nagymamám utolsó testvére is elment. Vele végképp kihalt családunkban egy generáció. Nem lehetett gyermeke, 88 éves összetört felesége, s a maroknyi rokonság és barátok kísérték utolsó útjára. Kifejezett kérése szerint a református szertartás után hamvai szétszórását kérte: nem maradt utódja, ne maradjon vesződséggel járó síremléke se.

Sosem jártam még ilyen temetésen, s a Kerepesi úti szóróparcellában tegnap átéltek mélyen belevésődtek agyamba.
A téli hidegben lassan hömpölygő zene mellett egy oszlopra helyezték a hamvakat tartalmazó urnát, amiből egyszer csak - mintegy gombnyomásra - szabad szemmel is jól láthatóan szétszóródott Béla bácsi testének minden porszeme. Eközben szép ívű szökőkút indult el, ami körbeölelve a szálló földi maradványt összemosta a hamvakat az anyafölddel. Álltunk a hidegben, felettünk a téli szürkeség, körülöttünk a havas, sokat megélt fák, s e pillanatban az égen egy madárraj húzott keresztül. Mintha Béla bácsi lelkét emelték volna magukkal, miközben teste elegánsan, nyom nélkül elillant. Aztán a szökőkút elcsöndesült, majd diadalmas fanfár szólat meg, amely a lélek test fölött aratott győzelmét hirdette.

Ilyen kézzelfoghatóan emberi kicsinységünket még sosem éltem át. A tünékeny jelenet mégis felemelő és valahogy természetes volt. Porból vétettünk, porrá leszünk.
Isten veled, Béla bácsi!

Ki ne érezte volna valami vélt vagy valós sérelem kapcsán, hogy most aztán elege van, kész, vége: kivonul az egész ellenséges világból! Gyerekként ennek manifesztálódása, ha a kis sértett lélek úgy határoz, világgá megy. Annyi mese szól erről, elég egy szikra, s a főhős hátrahagyja a megszokottat, a biztonságost, s nekiindul az ismeretlennek. 

Mifelénk Tüskebökinél telt be minap a pohár: a szombati ebéd után a családjától elszenvedett sérelem miatt - nem emlékezett egy dalra, s mi segítségképp kétszer is elénekeltük/óbégattuk neki - felpaprikázódott, s az önálló szereplés élményét keresztülhúzó ellenséges közeg elhagyása mellett döntött. 

Kikelve magából, vette a délelőtti kirándulástól sáros bakancsát, s neki is indult a világnak. Mindannyian meglepetten és kíváncsian lestük, mi lesz? Felderítőként bátyját küldtük utána, aki hozta a hírt: sértett fiúcskánk a terasz sarkáig jutott, perceken át ott állt a metsző szélben, összevont szemöldökkel és feldúlt lélekkel.

Hagytuk még egy kicsit csillapodni. Aztán utánamentem, kézen fogva bevezettem a hálószobánkba, s magunkra zártam az ajtót. Arca összetört volt, s kérdésemre, hogy mi fájt neki ennyire, s hogy voltaképp hova is akart menni, a következőket mondta hüppögve a mi hetedik évét ostromló szendvicsgyerekünk. "Elmegyek egy másik családot keresni, mert nem így képzeltem el az egész életet, ez nem szabadság, ez börtön". A döbbenettől elállt a szavam, nem tudtam sírjak-e vagy nevessek. Szabadság? Börtön? Mi van? (Egy kis liberális jogvédőt nevelgetnénk?)
Aztán eszembe jutott, hogy pár hete anyukáméknál valami vacak film ment, amiben kísértetiesen hasonló szónoklat hangzott el. Hiába, ezek a kis emberek isznak magukba mindent, mint  a szivacs. Tüskeböki zseniális színészi képességről tanúbizonyságot adva formálta a keserű, elnyomott kamasz szerepét. Mikor aztán tovább beszélgettünk, kiderült, miben is áll a szabadság hiánya: "mindig fel kell öltözni, amikor mondjátok,  meg el kell pakolni a legókat, a testvéreim pedig folyton piszkálnak és különben is, miért nincs többször gyümölcsleves?"
Nem tudtam rá haragudni. Végigpörgött bennem, mennyi frusztráció érheti középsőként se kicsi, se nagy státusza miatt: fölötte az basáskodó báty, alatta a babáskodó húg: nem egyszerű képlet!
Megsajnáltam vívódását. Megöleltem (először nem éreztem, hogy megszorít), aztán egy kiadós sírással megadta magát, ringatóztunk békét találva percekig. Aztán levette a cipőjét és az asztalhoz ült.
Lélekben is haza ért.

Sosem rajongtam a krimikért: unalmasnak tartottam őket, ha pedig peregtek az események, azonnal elvesztettem a fonalat. Poirot-n és Miss Marple-en kívül mindössze Monk felügyelő hódította meg a szívemet, mázli, hogy hosszú távú memóriám deficitjének köszönhetően végtelenített körforgásban tudom élvezni őket.

Tavaly azonban a skandináv-imádatom segítségével legyűrtem a bűnügyi történetek iránti ellenszenvemet: a Tetovált lány három kötetét lenyúltam egy jóhiszemű rokontól. Hosszú évek óta először szippantott magába egy történet, égbekiáltó gazság, hogy a szerzője a harmadik kötet után fogta magát és meghalt. Röpke hűtlenkedésem után szomorúan tértem vissza a Poirot-Miss Marple-Monk mesterhármashoz.

Meglepődve fedeztem fel könyvtárunkban egy egész polcsort elfoglaló skandináv krimi sorozatot. Megvetően gondoltam a sok haszonlesőre, aki a Tetovált lány farvizén próbál evickélni, no meg a sok marhára, aki megeszi ezt a maszlagot. Rögtön meg is fogadtam, hogy IKEA ide vagy oda, én aztán egyetlen skandináv krimit se fogok többet a kezembe venni.

Amikor az Agatha Christie-életműnek harmadszor is a végére jutottam, valami üresség ütötte fel a fejét a lelkemben. Az jutott eszembe, talán tovább kellene lépnem, legalább a ponyva-művészet terén. Mentségemre legyen mondva, nem a könyvtár polcáról szedtem le Jo Nesbo bűnügyi sorozatának harmadik kötetét, hanem egy nagyon becses barátném nyomta a kezembe.  Azt hiszem, a Vörösbegy nem forradalmian eredeti alkotás, de ez semmit sem von le élvezeti értékéből. Sőt, attól zseniális, hogy minden kommersz hozzávalóból épp annyi található benne, amennyi pont jól esik: jó sok furfang, filmszerűen pergő események, váratlan fordulatok, cseppnyi romantika, némi humor, sok-sok dráma, egy emberi gyengeségekben gazdag zseniális nyomozó, s a komolyság kedvéért  súlyos társadalomkritika, s utazás a pszichopatológia birodalmába.
A Vörösbegyben  kicsit túl sok a név, ráadásul a történet ugrabugrál az időben, úgyhogy az én esetemben még a szellemi kihívás sem maradt el. A keleti fronton játszódó II. világháborús sztorit kicsit untam és hatásvadásznak tartottam. (Ember szerint hülyeségeket beszélek, de az általam ismert háborús történetek rendszerint télen mínusz harminc fok környékén játszódnak, és mindig akadnak szép számmal, akiknek lefagy egy-két tartozékuk a nagy hidegben). A történet fő vonulata a norvég fővárosban játszódik napjainkban: sötét alakok, korrupt rendőrök, buta neonácik és háborús trottyok kavarják a szart olyan ügyesen, hogy szerintem nálam sokkal rafináltabb olvasók is néha vakvágányra tévednek. Külön öröm, hogy a fő gonosz nem lepleződik le a történet végén, így hát van miért nekivágni a következő Harry Hole kalandnak. Éppen ezt teszem, s amíg meg nem tudom, ki a gyilkos, addig eltűnök a blogról, mert képtelen vagyok letenni a könyvet. A Nemesziszben kevesebb a név, ráadásul az események kronológiai sorrendben peregnek, ezért különösen hálás vagyok az írónak. A történet itt is két szálon fut: miközben Harry Hole egy bankrablás-sorozat rejtélyein töri a fejét, meggyűlik a baja a cigány kisebbséggel is. Tulajdonképpen tök mindegy, miről szól, a lényeg az, hogy izgulhatunk sokat és minden második oldalon meg lehet lepődni. Ráadásul egyre több szerethető alak tűnik fel a színen, akiknek a személyes sorsukért is lehet aggódni. Nehezemre esik az önfeledt áradozás, de ez a könyv igazi remekmű.
Jó hír, hogy a sorozatból már kilenc könyv elkészült, s mivel írójuk leginkább Thaiföldön szereti átvészelni  a telet, vélhetőleg szüksége van a pénzre, ezért még sok-sok jó krimit fog írni. Aggodalomra ad okot sajnos a szerző hobbija: Jo Nesbo ideje java részét Thaiföldön sziklamászással tölti, s izgulok, nehogy Stieg Larsson  sorsára jusson.
A pasi egyébként rendkívül sokoldalú: ír, zenél, régen katonáskodott és közgazdászként is megállta a helyét. Gyerekkönyvekben is nyomul, állítólag nem is olyan rosszul. A Doktor Proktor Pukipora világsikert  - erőltetett címe ellenére - hamarosan felveszem gyermekeim kötelező olvasmánylistájára.
A könyvet csak annak ajánlom, aki éppen nem akarja megváltani a világot, felületes élményekkel is beéri, vagy talán csak az éppen aktuális őrültek házát szeretné túlélni. Ilyen ambícióhoz tökéletes mankó a Harry Hole sorozat.

.

A kihalt Hurrá hétfő hagyományára kacsintok vissza, amikor tovább passzolom nektek, ami ma inspirált, megörvendeztetett, elgondolkodtatott. Lesz, amit egy az egyben dobok tovább, és olyan is, aminek csak szelével reptetek valami egészen mást.

Vannak inspiráló napok, és vannak mélyen hallgatók, a mai épp az előbbiekből került ki. A hétfőhöz amúgy nem ragaszkodom.

Sok ilyet láthattok egyben, meg festéket, szép tárgyakat, na meg a művészt:

Nekem nosztalgia, nektek egy jól összefogott, érthető poszt a xx. század egyik nagy filozófiai kérdéséről, ami ma is érdekes, a vita még parázs. Egy jezsuita blogger, Satori tollából - hogy mégegy sallert adjak az érdeklődéseteknek.

Van-e „objektív igazság” a humántudományokban? A reáltudományok objektivitásának bukása

Rákaptam a nyers vörös káposztára. A karácsonyi cukor és lisztmérgezést kompenzálandó kerestem valami olcsó és rostos dolgot a boltban, így találtunk egymásra.

Akkor még nem sejtettem, mennyire egészséges:  Fiatalodsz, lefogysz, tisztulsz, jóllaksz, és még élvezed is. Ja, és még a memóriát is javítja.Gyors, olcsó, finom.

Ha nekem nem  hisztek, ITT olvashattok róla.

A nap örömhíre nekem kétségkívül, hogy egy nagyon kedves barátnőmnek megszületett a kisfia. Első szülés volt, nagyon drukkoltam neki. Ezt az animációt pedig ma találtam, az ő tiszteletére osztom meg (csak 26 mp):

anyus vadászzsákmánya, én meg elloptam. (bocs de nem tudom megállni!)

A metrón utaztam, szemben velem ült egy láthatóan jól szituált idősebb hölgy. Felszállt két nála is idősebb néni, majd mikor a szerelvény elindult, rántott egyet, és az egyik néni majdnem a puccos hölgy ölében landolt. Puccos hölgy méltatlankodnikezd, hogy majdnem leesett a szemüvege, és akár el is törhetett volna. Szemrehányó tekintet, cöccögés, fejcsóválás. Szegény néni borzasztóan szabadkozott, hogy ne haragudjon, nem tehet róla, igazán sajnálja.

A nénit leültettem, a hölgy pedig még két megálló múlva is mondta a magáét, hogy ez  nem vicc, neki majdnem eltört a szemüvege, igenis érezzék magukat nagyon rosszul.

Van egy ilyen nőtípus, szerintem mindannyiunknak volt legalább egy ilyen tanára, vagy főnöke az életben. Egy bizonyos kor és egy bizonyos egzisztencia, vagy annak a látszata szükséges hozzá. Ez egy olyan képesség, amivel az illető szavak nélkül is el tudja érni, hogy szarul érezd magad, és nagyjából ez is a célja.

- Ismertek ilyen nőt közelről? Ti értitek, mi a motivációja? Elérheti, amit akar, de ő lesz a banya-nyanya, akit mindenki utál.

Egy közülünk

Az "Egy közülünk" Európai Polgári Kezdeményezés célja, hogy 1 millió európai polgár közvetlenül kérje fel az Európai Bizottságot, hogy az Unióhoz tartozó ügyben a polgárok kérésére jogszabályt alkosson. 

Jelen kezdeményezés arra irányul, hogy a fogantatástól kezdve minden embert illessen meg az élethez, a méltósághoz és az integritáshoz való jog. 

Az Európai Unió történetében ez az első alkalom, hogy a polgárok közvetlenül beleszólhatnak a kontinens jövőjének alakításába, hisz egy olyan horderejű kérdésről van szó, ami nem kevesebbet tűz ki célul, minthogy a legkisebbeket, a legkiszolgáltatottabbakat is illesse meg az élethez való jog. Ezzel elérhető, hogy az Európai Unióban közpénzekből ne támogassanak embrionális életek elpusztításával járó kísérleteket és más tevékenységeket. A kezdeményezés nem népszavazás, hanem véleménynyilvánítás, s miután az abortuszok szabályozása a tagállamok hatásköre, nem az unióé, ez nem is képezheti tárgyát. Ugyanakkor lehetőséget biztosít kimondani, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik.

Az Európai Polgári Kezdeményezés a polgárok alulról szerveződő civil akciója. Európa szerte önkéntesek, szülők, nagyszülők, fiatalok és idősek szervezik a gyűjtést. Magyarországon is számos civil szervezet csatlakozott az aláírásgyűjtéshez, a hazai koordinációt az Együtt az Életért Közhasznú Egyesület munkatársai vállalták magukra.

Igyekszem kicsit jobban odafigyelni és próbálom végre újra kiharcolni a mozogásra az időt! (Lotte)
Esetemben a fogyókúra gáz lenne, de szeretném kinőni a szőkeségem, hogy végre olyasmit egyek, amitől nem leszek rosszul. (Szofi)
Két ünnep között mindig purgálok, nem számít, hogy múlt évet avagy jövő évet írunk. (Fakirma)

Csak a szokásos, de ez nem kötődik az évkezdethez: türelmesebb leszek és megtanulok végre jól angolul. (Lotte)
Én olyan örökzöld vagyok, aki mindig megújul, de mindig hullik egy kicsit, viszont sosem sárgul el. Az angolról már nem merek mit mondani. Viszont, figyeljétek meg, így vagy úgy, de szülök egy gyereket! (Szofi)
Megfogadtam, hogy nem fogadok meg semmit. Különös kényszert érzek, hogy ígéreteimmel ellentétesen cselekedjek, ami általában jelentős romlást eredményez a kiinduló állapothoz képest. (Fakirma)

Egy kisebb lakásfelújítás és egy-két utazás elő van üzemezve és van néhány fontosabb, titkos ábránd, azokról majd a maguk idejében. (Lotte)
Elgondolkodtam rajta, hogy tényleg le kellene írni egyszer magamnak, összeszedve azokat a célokat, amik a fejemben olyan szépen repkednek. Egyébként nem szeretem annyira a "cél" szót, olyan lineáris, de azért jó lehet valamire. (Szofi)
Az egyetlen jelentős tervem erre az évre, hogy Ojót bedugom az óvodába. Remélem, nem kergetek rózsaszínű álmokat. (Fakirma)

Hálával. (Lotte)
Hálával, de jó, hogy vége, bár nem szoktam évekhez kötni a korszakokat, most valahogy egybevág. (Szofi)
Csak a napokban fedeztem fel, hogy mennyire szuper hónapokat tudhatok magam mögött. Nincs más vágyam, csak ezt az örömteli állapotot minél hosszabb időre konzerválni. (Fakirma)

Gyorsan repült el a karácsony, de azért nem bánom, hogy vissazállt a hétköznapi ritmus. De ehhez az is kell, hogy legyen mit várni újra. Hál' Istennek, van. (Lotte)
Rétegesen szeretem. De ne legyen túl vastag a tészta! (Szofi)
Jobban szeretem a hétköznapok biztonságát. A diliház ünnepek alatt is diliház, csak akkor jó pofát  kell vágni az egészhez. A hétköznapokban legalább téphetem a hajamat az őrülettől. (Fakirma)

Szerző: FiloSzofi

"- Hová mentek, fiatalok?

- Rumba, rumba, Centrumba!"

"Hé, öreg, csak előttem égsz, ha égsz."

Na most, aki ismeri ezeket, az vagy öreg, vagy nem bír felnőni, és a Centrumba tart,  vagy úgy ahogy felnőtt, és már a Centrumban vásárol. Kis nagyképűséggel ezek lennénk mi (a barátaim és én).

Bocs a fiataloktól, ezek itt régi reklámszlogenek, és olyan áthallásosan döcögtek be a fejembe. Amúgy harmincas vagyok, ha nem lenne egyértelmű.

Néha vicces, néha szorongató ráébredni, hogy most van az, amiről olyan sokat beszéltünk, de olyan kevéssé képzeltük el. 

Vámos Miklós megírta az újabb tutiból kimaradt nemzedék könyvet (attól még lehet, hogy jó, ez nem minősítés, nem olvastam), remélem, nekünk nem lesz ilyesmire késztetésünk, már elég sokat rinyálunk így is.

Kicsit aggasztó, hogy a helyettes államtitkár-helyettes ismerősök ismerősei kezdenek emlékeztetni a régi, szocializmust belülről bomlasztók cinikus öregjeire, de az valószínűleg állandó, hogy ki kerül oda, az meg személyiségfüggő.

A Kádár utáni értelmiség ugyan nem issza el (mind) az agyát, mert az már nem trendi, de olyan cinikus burkot növesztett, amin keresztül a világ szellemi ütőerén tartott kéz nem tudom, mit érezhet, szerintem csak a másik kérges, tapizó kezet. Ez már kellemetlenebb.

De ez mind nem igazán számít.

Valami olyasmit feszegetnék, hogy nekünk a "jövő elkezdődött" (haha), és ebben teljesen más a nehéz, mint amitől régen féltem. Legalábbis nekem.

A személyiséget megtartani nem olyan nehéz. Szerintem öregkorában mindenki konstatálja, hogy lényegében nem változott hároméves kora óta. A hatóképességét megtartani viszont már nem könnyű

Átfűteni nehéz magunkkal a világot, nem is megváltani.

Hogy ez legyen a mi karácsonyunk, a mi nyaralásunk, a mi művészetünk, a mi barátaink, a mi közösségeink, a mi utcánk, a mi városaink.
Gyertek már közelebb!