Szerző: Lotte  

Szerintem ne utazzatok Bécsbe  négy kiskorúval. Amennyiben mégis erre vetemednétek, fel a fejjel, erre a nem túl kedvező opcióra is akad néhány jó tanácsom. Anyuka kettővel ugyanis csaptunk egy lányos hétvégét 2+2 pre/poszt és akut dackorszakát élő leánygyermekkel az osztrák fővárosban.

Az első és legfontosabb szabály: kis pisisekkel kerüljetek minden kulturális megmozdulást! Mi  hibáztunk: bevállaltuk a Hundertwasser múzeumot. A disznók elé gyöngyöt klasszikus esete. A gyerekek számára hétköznapi tény, hogy a házak színesek, ferdék, hullámosak és kalap ül a háztetőkön. Sehol egy ámuló tekintet, csak  a mamamama, megígérted, hogy veszel nekünk nyalókát, demostazonnal. Ide vezet a kreatív nevelés és a szárnyaló gyermeki fantázia. Egyedül a budi ihlette meg őket:

                                                                   

       
 Gyermekeink  (a szobatisztaság fokától függetlenül) a hely szellemétől átitatva arra jutottak, hogy itt végzik el négy napi kaki-pisi ügyeik túlnyomó részét (nyalókával a szájukban):


Kakás popsit csutakolni azonban itt sem felemelő érzés:

                                                          
(Nem tartozik a bécsi tematikához, mégis kikívánkozik belőlem: néhány éve kiszámoltam, hogy átlagosan életem minden ötödik napján töröltem/mostam kakás gyerekfeneket. Azóta csak romlott a helyzet.)
Szóval Hundertwasser a kölyköknek nem jött be, viszont akadt más gyermekbarát program. Több is. Ne a Práterre és a Szafari parkra gondoljatok! Rutinos anyaként  eszünkbe se jutott ilyen pénztárca- és szülőgyilkos helyekre hurcolni a kislányokat. Elvégre pihenni mentünk.
Merő véletlenségből egy magánóvodában szálltunk meg. Anyuka Kettő választotta a helyet, azért, mert olcsó volt (25 euró/fő/éjszaka, fiszfasz gyerekek után 2 eurót kell fizetni). Csak a helyszínen döbbentünk rá, hogy egy gyermekparadicsomot béreltünk ki: hatalmas terek, kismotorok és felmérhetetlen mennyiségű játék fogadott minket a belvárosi lakásban. Nem sokat kellett bajlódni városnézéssel, levegőzéssel. Időnk java részét itt töltöttük.


Nekem még egy narancsbőr eltüntető masina is jutott:


Ha pedig le kellett szaladni gumicukorért, a babakocsinkkal külön élményt jelentett (nekünk, a kislányoknak, de főleg a járókelőknek):


Toalett Gender az óvodában is akadt. Ugyan nem értek németül, de ahogy a képeket és az óvónéni-tulaj fejét elnéztem, szinte biztosan tudom, hogy ez a vécé nem férfibarát hely:


Kíváncsi vagyok, mit jelent a szöveg a képen, valaki árulja már el nekem! Köszönöm!


Íme, a kedvenc képem (gondolom, a kis ovisoké is). Fordítás nélkül is értem:


Persze éreztük, hogy tök gáz négy napot egy belvárosi lakás falai között eltölteni, ezért aztán szerveztünk levegőzős programokat is. Például másfél óra alatt elbumliztunk a Stephan Kirchéhez.  Azért tartott eddig, mert mozgólépcsővel utaztunk. De megérte: újszerű élményt jelentett ágyban párnák közt helyett egy székesegyház tövében Boribont mesélni a gyerekeknek és egy tucat japán turistának.
Jártunk a Duna parkban kacsát etetni méregdrága müzliszeletekkel, illetve a vízbe köpködni. A lányokat  elbűvölte a gondolat, hogy Bécsben beleköpnek a Dunába, Budapesten pedig az apukájuk  mindezt megissza (Ember villámgyorsan kiszámolta, hogy egy hét, mire hazaér a köpet, úgyhogy lassan megérkezik, és nekünk is jut belőle.)


A Nyugati pályaudvaron akadtunk a csomagmegőrzőre: a nagyjából ötven négyzetméternyi üres teret barátságos fémdobozok ölelik körbe. Waldorf-érzelmű családoknak különösen ajánlom: sehol egy  tárgy, ami korlátozná a gyermeki fantázia szárnyalását. Ez itt  maga a tökéletes ingerszegény környezet. A kislányaink több órán keresztül játszottak tengereset. Azzal nyugtattam magam, hogy az osztrák pályaudvar padlózatán minden bizonnyal jobbak a köztisztasági viszonyok, mint az otthonunkban. Lusta, elgyötört szülők bizonyosan értékelik a hely zseniális elrendezését: könnyen átlátható tér, kicsi népsűrűség, egyetlen, akár saját testtel eltorlaszolható kijárat biztosítja a gyerek-kallódásmentes körülményeket.

Annyira jól éreztük magunkat, hogy elhatároztam, Embernek is megmutatom Bécs pajkos arcát. Lefoglaltam a magánovit kettőnk számára egy novemberi hétvégére. A vonatjegy ára 25 euró (a jeggyel két napig lehet  Bécsben tömegközlekedni).
Ezek után ne gondoljátok, hogy Bécs csak a gyerekeké. Azt tapasztaltam, hogy itt a plüssnyulak is jól érzik magukat. Főleg azért, mert Jézus szereti őket:


 Lám, nagy az Isten állatkertje.

Szerző: FiloSzofi

Szerző: Lotte

Szerző: Lotte

Szerző: Fakirma



(Irma nem árulta el, hogy szándékában áll-e jutalmazni a helyes megfejtőt. Szerintem igény szerint a feladvány tárgyát, vagy nagyon hasonlót bárkinek tud prezentálni. Szofi)

Szerző: Onleány

Szerző: Lotte 

Mindig mondom, hogy fő az optimizmus. Itt van például ez a nyüves október, nagyjából ilyen lehet a klímax, néha még melenget a napfény, de csak azért, hogy beléd hasítson, na látod, ilyen már sohasem lesz többé. Még a változó korral nem küzdök, de a borongós reggelekkel annál inkább. Nincs mese, ilyenkor csak a pozitív hozzáállás segít, így hát gyorsan kerestem egy októberi ünnepnapot. Így született meg nálunk a Nagy Kertleépítés Napja. Jobb, mint a Mikulás, mert nincs előre kész koreográfia és lyukas fog, meglepetésszerűen köszönt be hozzánk. Mentes minden kommersz sallangtól, üdén őrzi meg spontán és kreatív jellegét.

Vasárnap délelőtt végre elérkezett az érzelmi ráhangolódás ideje a sárkányeregetős kirándulás alkalmával. A szél nem fújt, ellenben a kitartóan szitáló esőben a csodaszép papírsárkányok repülés helyett pillanatok alatt  szarrá áztak.


Ennyi szépreményű waldorfos gyereket egy rakáson zokogni még sosem láttam. Ennyi szépreményű waldorfos szülőt egy rakáson szitkozódni még sosem hallottam.
Mikor nyűgösen, szétázva, nyakig sárosan hazaértünk, már éreztem, hogy ez a nap nem olyan, mint a többi. Megpillantottam kertünk romjait, és szempillantás alatt megvilágosultam: íme, kétszáz négyzetméternyi létező, ami a törődésemet követeli, hálátlanabb a gyerekeimnél, és elhanyagoltságában azt dörgöli az orrom alá, hogy nem szeretem eléggé. Hát tényleg nem szeretem, és úgy kell neki! S mivel annyira bolond még én sem vagyok, hogy üvöltsek egy gazos, kutyakakás, műanyag játékokkal borított kerttel, inkább Embert kezdtem cseszegetni. Arra már nem emlékszem,  mit vetettem a szemére (biztos igazam volt), de arra igen, hogy ő a fűben heverő biciklik sorsa felett aggodalmaskodott, s szomorú érzelmeit valamiféleképpen az én trehányságommal hozta összefüggésbe. Én fogtam egy baltát, először őt, aztán a kerti roncsokat akartam feldarabolni, végül a sufni mélyére hajítottam a szerszámot, s csak finom nőiességgel irtottam ki egy kisebbfajta esőerdőt papírhulladékból rakott tábortűz formájában.


Közben elődugta fejét rejtekhelyéről Ember, és őszinte segítő szándékkal elmagyarázta, hogy csak az igazi kretének raknak tüzet papírból fahusángok nélkül. Valami fizikai törvényszerűséget is emlegetett miközben a tűzre dobált fahasábok megfontolt lassúsággal, de annál határozottabban oltották ki lobogó lángjaimat. Mázli, hogy a baltát bölcsen a kamra mélyére suvasztottam. Így ahelyett, hogy újraértelmeztem volna az igazi kreténség fogalmát, mérgemben elzöldülve korrigáltam esőerdőromboló magatartásomat, s a maradék  tonna papírt elfurikáztam a szelektív hulladékgyűjtőbe.


 A mi kis házastársi veszekedésünk így nőtte ki magát meghitt családi programmá. A borongós délután során még sok közös programot találtunk ki. Például kiteregettük a vadszőlőt (vagy mit):


Megállapítottuk, hogy a mirabolán nem csak vacak gyümölcs, de a betonról felvakarni is embert próbáló feladat, akkor inkább kutyakaka. Jövőre kivágjuk, helyette ecetfát ültetünk.


A műanyag roncsokat eldugtuk a sufniba, a téli álom talán jót tesz nekik, s tavaszra jobb formában lesznek.


A hintához nem nyúltunk, kíváncsian várjuk, hogy a fogyasztói társadalom kontra természet csatából ki kerül ki győztesen. Én a természetre szavazok, szerintem áprilisra simán maga alá gyűri a műanyag gusztustalanságot.


A balkonládákat is meghagytuk szomorú mementóként. Ha szem előtt vannak, talán tavasszal nem próbálkozunk ismét jobb sorsra érdemes növények életben tartásával.


 A vadszőlő (vagy mi) persze nem finnyáskodik, szépen benőtte az ablakunkat. Nekem tetszik, s legalább a házból nem látom a kint burjánzó reménytelenséget.


A kutyakakát összeszedtük, az egyszer-még-jó-lesz-valamire cuccokat felcipeltük a padlásra, a már általunk is halálra ítélt szemetet belepréseltük a kukába, összegereblyéztük az avart. Idén először remekül szórakoztunk a mi kis kerti birodalmunkban. És most, hogy alaposan kiélveztük az udvar gyönyöreit,  könnyű szívvel várhatjuk a közelgő telet.

Szerző: Fakirma