Szerző: Lotte
Érdekes hírről számolt be az Index tegnap, mely szerint Francois Hollande hadat üzent az iskolai házi feladatoknak. A francia elnök szerint ugyanis a házi feladat egyenlőtlenségeket szül, mert "nem igazságos, hogy vannak, akiknek tudnak otthon segíteni, míg a hátrányos helyzetű tanulók nem tudnak ilyen segítséget igénybe venni." Hollande szerint "a munkát az iskolában kell elvégezni, sokkal inkább, mint otthon."
Franciaországban az iskolákban négy napon van oktatás (szerdán nincs iskola), a gyerekek 8.30-tól 16.30-ig vannak oktatási intézményben. Hollande a házi feladatok eltörlése mellett rövidítené az iskolai benntartózkodás idejét is, az órákat immár négy és fél napra elosztva.
Ha van iskolás gyereketek, ismeritek a problémakört: hazaesik estére a hullafáradt család, szülők a munkahelyről, gyerekek az oviból, iskolából. Mire kiengedné végre mindenki a fáradt gőzt és válthatnánk egymással néhány értelmes mondatot, itt a következő átugrandó akadály: a házi feladat írása, ellenőrzése.
Egyébként, nem tudom, csak nálunk van-e, de a nap ezen szakára mindenki totál idióta lesz: a gyerekek megőrülnek és mint a szilaj lovak vágtáznak keresztül-kasul a lakáson, azonnal összeveszve egymással és hadakozva velünk, mi pedig, "rendfenntartó erők" idegbetegek leszünk, hogy már megint nincs egy csöndes tízperc, mikor kicsit ki lehetne kapcsolni.
De vissza a lecke-ügyhöz. Próbálom előkotorni az emlékeimből, hogy is volt ez velünk annak idején. Olyan élmény előásni az emlékeket (felhajtható román íróasztalommal, az egykori csomagolópapír mintájával stb.,) mint újra hallani azt a szót, hogy "kisötös" vagy "felmérő". Igen, nekünk is volt leckénk, és az első időkben odahaza ellenőrizték is. Nálunk a nagymamámnak jutott ez a szerep, négy unokájának biztosított "családi napközit", s látta el az ezzel járó ügyeket.
Most a nagymamák távol élnek, Ő későn ér haza, így marad a leckeírás rám. Számoljunk együtt, hogy mennyi idő is telik el vele? Van egy viszonylag állandó koreográfia: 10-20-30 perc könyörgés, hogy kezdjük már; aztán 10 perc fejvakarászás, hogy mis is volt feladva; utána 15 perc az iskolában elkészült részek ellenőrzése, javítása; 10 perc az unszolás, hogy csináljuk meg a szorgalmit is; 5 perc a szorgalmira; végül újabb 5-10 perc olvasás. Ha zongora is van, az újabb 20-perc, persze újabb 10 perc nógatással kiegészülve. Optimális esetben is egy óra vergődés, pedig közben még a ceruzákat is hegyezem, tízórait is csomagolok, hogy lopjuk a távot a kötelező körökből.
Ugyanakkor olvasom Hollande javaslatát a házi feladat mentes iskoláról és tanácstalan vagyok: mi a jobb, teljesen kivonni az otthont a tanulmányokból vagy - vállalva az esélyegyenlőtlenség vádját - továbbra is napi szinten kontrollálni, hogy áll a mi csemeténk?
Persze jó lenne, ha az esték gondtalan együttlétből állnának, de akkor be kéne tiltani a felnőtteknél is az otthoni munkát: letiltatni a céges e-mailt és telefont, s szigorúan büntetni a zugmunkát. Biztos élhetőbb, nyugodtabb világ lenne. Épp ma akadt a kezembe Böjte Csaba kis írása a népességfogyással kapcsolatban, melyben volt egy példázatszerű történet: "Erdélyben, a tavaly télen, a hideg miatt egy héttel meghosszabbították a téli vakációt és mi szépen csendben pihentünk a nagy hó alatt. Érdekes a kollégáim családjaiban toronymagasan a szeptemberi hónapban született a legtöbb kisbaba. Igen, a csend, a nyugalom, a béke meghozta a maga gyümölcsét." Ha kiűznénk az otthonainkból a hazacipelt feladatokat, lehet, hogy másképp élhetnénk?
Szerintetek mi a helyzet a házi feladatokkal? Az oldalsávban szavazást is indítunk a kérdésről.
Ha van iskolás gyereketek, ismeritek a problémakört: hazaesik estére a hullafáradt család, szülők a munkahelyről, gyerekek az oviból, iskolából. Mire kiengedné végre mindenki a fáradt gőzt és válthatnánk egymással néhány értelmes mondatot, itt a következő átugrandó akadály: a házi feladat írása, ellenőrzése.
Egyébként, nem tudom, csak nálunk van-e, de a nap ezen szakára mindenki totál idióta lesz: a gyerekek megőrülnek és mint a szilaj lovak vágtáznak keresztül-kasul a lakáson, azonnal összeveszve egymással és hadakozva velünk, mi pedig, "rendfenntartó erők" idegbetegek leszünk, hogy már megint nincs egy csöndes tízperc, mikor kicsit ki lehetne kapcsolni.
De vissza a lecke-ügyhöz. Próbálom előkotorni az emlékeimből, hogy is volt ez velünk annak idején. Olyan élmény előásni az emlékeket (felhajtható román íróasztalommal, az egykori csomagolópapír mintájával stb.,) mint újra hallani azt a szót, hogy "kisötös" vagy "felmérő". Igen, nekünk is volt leckénk, és az első időkben odahaza ellenőrizték is. Nálunk a nagymamámnak jutott ez a szerep, négy unokájának biztosított "családi napközit", s látta el az ezzel járó ügyeket.
Most a nagymamák távol élnek, Ő későn ér haza, így marad a leckeírás rám. Számoljunk együtt, hogy mennyi idő is telik el vele? Van egy viszonylag állandó koreográfia: 10-20-30 perc könyörgés, hogy kezdjük már; aztán 10 perc fejvakarászás, hogy mis is volt feladva; utána 15 perc az iskolában elkészült részek ellenőrzése, javítása; 10 perc az unszolás, hogy csináljuk meg a szorgalmit is; 5 perc a szorgalmira; végül újabb 5-10 perc olvasás. Ha zongora is van, az újabb 20-perc, persze újabb 10 perc nógatással kiegészülve. Optimális esetben is egy óra vergődés, pedig közben még a ceruzákat is hegyezem, tízórait is csomagolok, hogy lopjuk a távot a kötelező körökből.
Ugyanakkor olvasom Hollande javaslatát a házi feladat mentes iskoláról és tanácstalan vagyok: mi a jobb, teljesen kivonni az otthont a tanulmányokból vagy - vállalva az esélyegyenlőtlenség vádját - továbbra is napi szinten kontrollálni, hogy áll a mi csemeténk?
Persze jó lenne, ha az esték gondtalan együttlétből állnának, de akkor be kéne tiltani a felnőtteknél is az otthoni munkát: letiltatni a céges e-mailt és telefont, s szigorúan büntetni a zugmunkát. Biztos élhetőbb, nyugodtabb világ lenne. Épp ma akadt a kezembe Böjte Csaba kis írása a népességfogyással kapcsolatban, melyben volt egy példázatszerű történet: "Erdélyben, a tavaly télen, a hideg miatt egy héttel meghosszabbították a téli vakációt és mi szépen csendben pihentünk a nagy hó alatt. Érdekes a kollégáim családjaiban toronymagasan a szeptemberi hónapban született a legtöbb kisbaba. Igen, a csend, a nyugalom, a béke meghozta a maga gyümölcsét." Ha kiűznénk az otthonainkból a hazacipelt feladatokat, lehet, hogy másképp élhetnénk?
Szerintetek mi a helyzet a házi feladatokkal? Az oldalsávban szavazást is indítunk a kérdésről.