Kommentszűrés
’13 feb
22
18:38

Harmadik gyereket várni I.

Írta: Onleanyblog

Szerző: FiloSzofi

Harmadik gyereket várni
...jópolgárság?
...életöröm?
...banda-hajlam?
...a szükséges plussz?
...rizikó?
...rutin?
...túlóra?
...más?
Egyáltalán: Miért?
És: Milyen?

Nancy Roberts Photography

Ha már ennyit beszélünk a demográfiai krízisről, és kimondott cél, hogy a harmadik gyereket kiimádkozzák a szülőkből, akkor érdemes körbejárni ezt a harmadik gyerek dolgot, ha már egyszer pont én, pont itt, pont benne vagyok.
Ha családpolitikával foglalkoznék, akkor mindenképpen számot kellene vetnem azzal, hogy nem racionális választást kell racionálisan motiválnom. Illetve, ami komoly szakmai felkészültséget, és tehetséget igényelne: hatékonyan manipulálni a tudatalattit.

A gyerekvállalási hajlandóság  irracionalitása akkor látszik igazán, ha valaki amellett érvel, miért nem akar gyereket, esetleg, miért csak egyet. Nemrég olvastam egy nőtől, hogy olyan világra nem akar szülni, ahol nincsenek többé jegesmedvék. Hát, nem akarom cikizni, csak megmutatni, hogy előbb van az érzés, aztán fogalmazódnak az érvek. Pozitív esetben is. Sok jó érv van a gyerekvállalás mellett, de alapvetően azért szülünk, mert jó, mert késztetést érzünk rá, mert szeretünk sokan lenni, még valakit szeretni, és még valami: számunkra elegendő biztonságérzettel rendelkezünk. Ez, egy minimumon túl, mindenkinek mást jelent.
Hogy kinek mennyi az annyi, az jórészt a mintáinktól és a rejtett sebeinktől függ.

Szerintem az is inkább alkati dolog, ki az aki inkább előre menekül, ha már annyira hazárdjáték az élet, legalább sokan legyünk; valaki meg sosem mer átbillenni a két gyerek utáni kijózanodáson. Mert szerintem két gyereket lehet szülni egy levegővel.

Mi mindig minimum hármat akartunk, ebből a szemszögből tudom elmesélni, miért más a harmadik. Talán nehéz elképzelni, de ha az első könnyen jött, szinte jobban lehet vágyni a harmadik gyerekre, mint az elsőre. Azért mondom ezt, mert több nőt ismerek, aki pont így érzett. Tényleg fura, szinte szégyelltem is magam a kényszerűen gyerektelen társaim előtt, hogy úgy szenvedek, mint a kutya. Mikor végre ledolgoztam a szükséges időt, és újra teherbe eshettem, minden elvesztegetett hónapot úgy éltem át, mint a süllyedő szárazföld, amit rohamosan elhódít a tenger. Vagy éppen mint az elsivatagosodó föld,  aki flórák, faunák millióit veszíti el napról napra, ahogy a Végtelen történetben eszi meg a semmi Fantáziát.

Létkérdésnek tűnt, hogy minél előbb megismerjék a leendő testvérek egymást, és én minél kevesebbet veszítsek a lehetséges együtt töltött időből. (És minél kevésbé beszorítva dönthessünk majd esetleges Négyeske fogadásáról.)

 A nehézségeket tekintve viszont ez már nyertes helyzet. A leányévek fölött kinőtt a fű, nem kell búcsúzkodni. Az anyaság biztonsággal beépült az identitásunkba, már nem bánt, ha az óvodában anyucinak szólítanak. Nem azért, mert elvesztem, hanem mert nem függök már ezektől a hatásoktól. A nagy konzervnyitó az első gyerek, de a nyomában keletkező éles sorja eddigre szépen lekerekedik. (Valakinél annyira, hogy pont ezért nem mer már mozdulni.)

Azt is észrevettem, hogy eddigre remekül egyesül az elmélet és a tapasztalat. Nem gondolom, hogy most már tudom, mit hogy kell helyesen csinálni, ilyen nincs, de megvannak a fő irányaim. Emlékszem, régen még annak is tétje volt, hogy honnan fogadok el információt. Hogy mennyire süllyedek a bababizniszbe. Nem csak a gyereket kellett megszülni, hanem az anyaságomat is: hogy hippi maradok, vagy ősember, konzum, vagy tekintélyre hagyatkozó, esetleg a józan eszére büszke. Ahogy első gyereknél gyakran, itt is tesznek róla, hogy az első indított szülés legyen, de itt is lehet korrigálni az első élményeket.)

Ha esetleg nem lenne egyértelmű, mit jelentenek a fenti kategóriák, akkor egy pár szóban:

Hippi: A természetesség híve és boldogságcentrikus. Nem hord irodista ruhát a játszótérre, elfogadja ennek a korszaknak a saját szépségét, és ki is tudja emelni. Megtalálja az élvezetet a hordozásban, a stílust az alkalmas ruhákban, az ízeket az egészséges ételekben, a szabadságot az igény szerinti szoptatásban. Ez egy nagyon vidám irányzat, csak az az árnyoldala, hogy szeretik kifigurázni, ezzel erősödik a kasztjellege, ahova érthető módon senki nem akar bezáródni. Nyilván vannak ízléstelenek, meg biofanatikusok, meg mellüket ha kell, ha nem előkapó lények, de most nem erre gondolok. Minden felsorolt típusnak megvan az alja, és mindenki eshet néha túlzásokba, de ezekről annyit írnak mindenhol, hogy én nem fogok.

Ősember: Kicsit riadtan áll az újdonságok elé, nem látja át az urbanizációs csata erővonalait. Van benne ősbizalom, azt hiszi, hogy a doktor bácsi mindent elmond, amit kell, a többi majd alakul. Nem olvas szakirodalmat. Miért, kéne?

Konzum: Szórakoztatják a csillogó trendek, hamar megtudja, hol kell etetőszéket  venni, melyik a menő babakocsi, és a közepesen divatos nevelési irányzat. Sokdés ultrahangra jár, és kitalálja azt a sminket és hajviseletet, ami gyerek mellett is tartható, de egy picit azért látszik,  hogy szakembernek is köze van hozzá. Regisztrál a babanetre, és olvassa a Kismamát, vagy egyéb babás sajtótermékeket.

A Józan Eszére Büszke: Aki ugyanúgy a közéleti hetilapját olvassa, de nem hülye, hogy ne nézzen utána egy-két fejlődési sajátosságnak, praktikus tippnek az elfogadott gyerekpszichológusoktól. Próbálja észben tartani, hogy csak ő maga került egy külön naprendszerbe, de neki is csak az egyik fele. Nem fog mindent egy új szemüvegen keresztül nézni, nem akarja a világot megváltani az új élet hatására felszabaduló ideák indíttatására.

Biztos több típus is van, írjátok meg, ti milyen irányzatokkal szembesültetek kezdőkorotokban. Bennem, azt hiszem, ezek keveredtek.

Hogy miért más még a harmadik gyereket várni, majd a következő részben olvashatjátok.



Címkék: család harmadik gyerek filoszofi

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr705104353

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anyuka2 2013.02.22. 18:38:00

Na, ha valaki, én aztán tényleg egy szuszra vállaltam az első kettőt. De a harmadikra valahogy rá kell pihenni. AZért már alig várom, hogy visszamenjek dolgozni, hogy én is ledolgozzam a kötelező egy évet, és aztán imádkozni, hogy a kislányok annyira tüneményesek és problémamentesek legyenek, hogy Férjuram kedvet kapjon a harmadikhoz. Mindenesetre tény, hogy egyszerűbb lenne a harmadik gyerekkel kezdeni, addigra valóban kialakul az anya-identitásunk (is), és nem azon filózunk, hogy a kötődő nevelés az üdvözítő út, vagy a suttogó titkai.

lotte 2013.02.22. 18:38:00

Behoznék még egy típust, amihez volt (van) némi közöm: a notórius aggódóét, akinek szorongáspalettáját új típusú parákkal (is) színesíti az új családtag érkezése.

bodroska 2013.02.22. 18:38:00

Egy gyerekesként azt hiszem ez a 4 prototípus mindegyike megtalálható bennem és elég arányosan vannak összegyúrva: a konzum és az ősember remekül megfér egymás mellett és a hippit sem közösítik ki :)