Kommentszűrés
’13 feb
13
07:48

"Rezsicsökkentést ne, csak munkát, kenyeret!"

Írta: Onleanyblog

Szerző: Lotte   


Fotó: Mudra László, Origo
Bár a mai nappal a nagyböjti elcsendesedés ideje érkezett el, ám körülöttünk ezerrel dübörög a kampány. Nem meglepetés, mégis - átlagos hírfogyasztóként is – szinte fáj, hogy megint itt van, és hogy fülsiketítő hangereje kéretlenül betörni látszik újra mindannyiunk intim szférájába.
Döbbenten figyelem, amint régi egyetemem „elfoglalják” a lázadó diákok, s bevallom, nem értem, miért is? Aztán jönnek a ’19-es forradalmisták veretes, s cseppet sem szívmelengető érzéseket keltő „Fegyverbe!” felirataikkal, p….ba küldözgetve „az” Orbánt, a kormányt, meg úgy egyáltalán, mindenkit. Mi miatt is?

Fotó: Népszava
És ezzel véletlenül sem állítom, hogy a mögöttünk hagyott három év makulátlan lett volna, s hogy a sokszor rátarti kétharmad ne lőtt volna méretes bakot többször is, de könyörgöm, ne legyünk már teljesen amnéziásak! És nézzünk körül a politikai hatalomért aspirálók - bizakodásra okot bizony nem adó - táborában!
Az éhségmenetben szépelgő szocialisták és a rendszerváltás hajnalától mellettük asszisztáló, új és új alakulatokban észt osztó neoliberális értelmiség (ha akarom, kifordított bundakesztyű, ha akarom, papucs orrán pamutbojt) adja a muníciót újra a szűnni nem akaró télben a felpezsdülő politikai tavasznak.
Tényleg az ő kikeletüket várnák az éhségmenet gyalogosai? Tényleg az ő, még unokáink-is nyögni-fogják politikájuknak ujjongana a fiatal nemzedék? Akárhogy is van, egy csónakban evezünk, s nem kívánom egyikünknek sem, hogy így legyen.


Címkék: magyar lotte köz/vélemény

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr595104340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anonymous 2013.02.13. 07:48:00

Arról, hogy egy csónakban eveznénk, már nagyon nehéz indulatok nélkül beszélni. A hajónk elment.

Scall Fast 2013.02.13. 07:48:00

Milyen szadeszos kinézete van a fickónak a képen, ocsmány. És hát ami kívül, az belül. És fordítva is. XD

A Jobbik is a diákok pártjára állt http://kuruc.info/r/1/107972/

Kiálltak a diákok érdekeiért kezdettől fogva, ahogy a HÖOK vagy a Váralja Szövetség is. A hahások mindhármat gyűlölködve fogadták, elutasították!!! Érdekes a haha állítólagos párt vagy inkább ideológiai függetlensége, mert a köztudottan libsi blogok és híroldalak kifejezetten imádják őket, mint ahogy a balliberális politikusok is akikkel többször összeborultak. :)

A jobboldal többségben van de rosszabbul szervezett, szerintem a neten is, bár irl polgári körök még tán vannak. Nemhogy polgári körzős de még jobbikos oldal sincs túl sok, vagy nem olvasott annyira amennyire kéne. Az adott oldal fb-jét lájkolók száma alapján vélem ezt, bár sajnos lehet az is, hogy sokan nem MERIK lájkolni a jobbos portálokat. Különösen ergya az indexhez (=szdsz) tartozó blog.hu ahol tobzódnak a neoliberális blogok, melyeket nem ingyen vezetnek... és ezzel már el is mondtam miért vannak, a hvg legutóbbi blogversenyén nem volt EGYETLEN jobboldali blog se a díjazottak közt. Valahogy a balmédiában jobboldali szerzőkkel nem készítenek ilyen buksisimogatós interjúkat sem : http://nol.hu/belfold/20120609-blogoszferak_zeneje

Ahol támadják a kormányt mindig meg kell nézni "oké haver, de mit ajánlasz helyette" a haha bizony libajnait, olvastam a fórumaikat és láttam a videóikat. Bezzeg az előző kormányok megszorításait anno ugyanazok az arcok magyarázgatták, a védhetetlent is védték, most meg jön tőlük az alpári és hazug demagógia.

Ugyanazoktól ugyanaz várható. Értelmes, tájékozott ember a történelmi és közelmúltbéli tapasztalatok alapján eleve irtózik a balliberálisoktól amúgy is. Különben nem tudom mennyire lehet a már kialakult véleményeket formálni, lehet aztán hogy a családból hozza mindenki magával... Ezért aztán igenis számít hová "szoci"-alizálódott az illető, még ha apáik bűneiért nem is felelősek.

anyus 2013.02.13. 07:48:00

És ez csak egyre durvább lesz.