Jegyes-Tóth Kriszta és Eszterke

Jegyes-Tóth Kriszta: Amióta megszületett a kislányom, rájöttem, hogy jó szervezéssel minden megoldható. Ráadásul Eszterke három és fél évesen most először éli meg igazán a decemberi ünnepkör varázsát, ezért minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a készülődés legalább olyan emlékezetes legyen számára, mint maga a Karácsony. Épp ma díszítettük fel közösen az ablakokat hópelyhekkel, jégvirágokkal, készítettünk szintén havas tájra hajazó kókuszgolyókat. És egy kicsit büszke vagyok arra is, hogy szinte már az összes ajándékot megvettem a családom tagjainak, barátaim gyermekeinek, hiszen korábban - Eszterke világrajövetele előtt - tipikusan a december 24-i kényszervásárlók táborába tartoztam. Ma már nem hagyom, hogy maga alá gyűrjön az a kapkodó, feszült hangulat, amikor az emberek mérgezett egérként rohangálnak egyik üzletből a másikba, és mire elérkezik a Szenteste, jól összevesznek mindenkivel, és hullafáradtan beesnek a fa alá. Közhely, de tényleg igaz, hogy amire igazán akarunk, arra tudunk is időt szakítani.

Szöllősi Györgyi: A munka miatt még csak-csak jutna, de kislányom hat éves lett és pont ünnepek előtt született. Idén (mivel már ilyen nagylány) szeretne zsúrt is tartani. Úgyhogy Karácsony előtt rám még nagy feladat vár. Szerencsére, akkor már itt lesz nálam anyukám és ő is segíteni fog. 

György-Horváth Zsuzsa Sárával és Zsigmonddal

György-Horváth Zsuzsa: A tavalyi év kissé kapkodósra sikerült. Ketten váltottuk egymást a reggeli, déli híradókban, így nagyon sokat dolgoztunk. Híradó van hétvégén, ünnepekkor is, tehát nincs megállás. Sok mindennel az utolsó pillanatban készültem el. Idén már semmit nem bízok a véletlenre, korábban kezdtem a készülődést.

Jegyes-Tóth Kriszta: A „varázslat” a legfontosabb. Idén például összejöttünk néhány kisgyermekes baráttal, és vártuk a Mikulást. Sosem fogom elfelejteni azt a megszeppent izgalmat Eszterke arcán, ahogy kereste szobáról szobára a Mikulást, majd a csilingelő hangját, ahogyan énekelt a nagyszakállúnak, a döbbent csodálatot, hogy honnan tudja ez az öreg bácsi, hogy ő bizony nem szeret reggelente öltözködni, és az önfeledt boldogságot, amikor látni vélte a Mikulás szánját a rénszarvasokkal az égen. Van ennél csodálatosabb? Újra átéltem vele együtt én is gyermekkoromat, és alig várom, hogy Karácsonykor a Jézuska-misztériumával is elteljen a kicsi lelke. Azon nem gondolkodtam még, hogy hogyan vezessem át Eszterkét a valóságba, hiszen épp azon leszek, hogy ez minél később következzék be.

Szöllősi Györgyi: Ezen még nem gondolkodtam, mármint az átvezetésen. Szerintem, ha már elér abba a korba, mikor egymás között beszélgetni fognak erről az iskolában, biztosan megkérdez engem is. Akkor pedig, a lehető legőszintébben válaszolok neki. Nálunk az őszinteség nagyon fontos, persze nem szeretnék illúzióromboló lenni, de a gyerekek rájönnek bizonyos dolgokra maguktól és szépen „átvezetődnek” ezen a Mikulásos-dolgon. Legalábbis ahogy én emlékszem. Nem ismerek olyan gyerkőcöt, aki tragédiaként élte volna meg, hogy nincs Mikulás.

György-Horváth Zsuzsa: Gyönyörű ez a varázs! Ha rajtam múlna, még sokáig őrizgetném, de nincsenek illúzióim, hétéves Sára lányunk valószínűleg egy-két éven belül nekünk szegezi majd a kérdéseket… Egyelőre viszont az angyalkák csilingelnek Karácsony reggelén, ők csempészik be a karácsonyfa alá az ajándékokat, és figyelik hosszú heteken át, hogy szófogadóak a gyerekek. Korábban a karácsonyfát is ők hozták, de azt már tavaly nem tudtuk rejtegetni, úgyhogy stratégiát váltottunk.  A karácsonyfát már a gyerekekkel együtt díszítjük fel. Abban bízom, hogy ha a nagylányunk valamikor leleplezi a nagy titkot partner lesz abban, hogy a négyéves öccse még higgyen a varázslatban. Ott kell majd okosnak lennünk, hogy ezt hogy is beszéljük meg vele. 

Jegyes-Tóth Kriszta: Legyen bármilyen hosszú, és fárasztó egy nap, mindig kell időt szánnunk magunkra. Én például minden nap csinálok valami olyasmit, ami jóleső a testemnek-lelkemnek. Amikor több időm van, elmegyek tornázni, vagy lovagolni, amikor kevesebb, veszek egy forró fürdőt, lefekvés előtt olvasok egy jó könyvet, de nagyon szeretek autóvezetés közben zenét hallgatni, és közben gondolkodni mindarról, ami foglalkoztat. És mosolygok. Ha pedig fáj, tudatosan figyelek arra, hogy ne legyek túl sokáig az önsajnálat csalóka csapdájában. Ezt meg lehet tanulni, és működik. Az önmagamra figyelés mellett a kislányom az, aki a leginkább karbantartja a lelkemet. Persze, hogy én is rohanok állandóan, ovi, munka, egyéb napi teendők, de amikor hazajövünk a kislányommal, akkor a legnagyobb fennforgás közepette is legalább egy órára kikapcsolom a telefonomat, és csak rá figyelek. És ezt az odafordulást ő sokszorosan meghálálja. Visszatérve advent idejére: én tényleg hiszek abban, hogy ilyenkor ünneplőbe öltöztetjük a lelkünket. Olyan jó lenne, ha erre mind több ember lenne képes.

Szöllősi Györgyi: Számomra ez nagyon fontos, mármint a lélekápolás. Több-kevesebb sikerrel küzdök „magammal”, „magamon”, de ez egyáltalán nem korlátozódik az adventi időszakra. Nem vagyok meditálós típus, nem is nagyon megy, mert borzasztó nehezen tudok kikapcsolni. Ebben csak a lovaglás segít.

György-Horváth Zsuzsa: Én egyébként is gyakran meditálok, töprengek, kifejezetten szeretek egyedül lenni. Ha van egy-egy szabad órám, leülök egy csésze teával és gondolkodom. Ez is egyfajta lelki készülődés, töltődés. Családi körben ez úgy zajlik, hogy sokat beszélgetünk a karácsonyi történetről, a szeretetről, a törődésről. Az adventi időszakban időt szakítok a barátaimra is, egy-egy jó beszélgetés csodákat tesz.

Jegyes-Tóth Kriszta: A Baptista Szeretetszolgálat cipős-doboz akciójában általában részt veszek, a Mikulásgyárba is viszek ajándékot, illetve a Magyar Vöröskereszten keresztül tartós élelmiszereket juttatok el a rászorulóknak. A három közül legalább egy szervezetet mindenképpen felkeresek adakozás céljából. 

Szöllősi Györgyi: Ez nálam szintén nem vonatkozik erre az időszakra. Rengeteg csekket kapok egész évben, szinte nem is tudom, hány alapítványtól. Mindig mindenkinek küldök valamennyi pénzt, mert örülök, hogy tudok adni. Nem nézem, hogy ki küldte, nem nézem, nem szelektálok, milyen alapon döntsem én el, hogy kinek van rá szüksége? Ugyanígy vagyok az utcai hajléktalanokkal. Aki kinyújtja a kezét felém, annak adnom kell. Ez valahogy bennem van, s itt sem szelektálok. Nem érdekel, hogy részeg, nem érdekel, hogy tudom, hogy egy maffiahálózat nevében kéreget. Ha én tudok adni neki http://onleany.blog.hu/media/image/201212/100 forintot, akkor biztosan jobb lesz neki. Ha inni vesz belőle, akkor azért, ha azért mert le tudja adni a főnökének, akkor is, mert legalább le tudott adni valamennyit. Szóval, nem bejáratott útjaim vannak, mert nem tudnám eldönteni, hogy neki miért adok, neki meg miért nem?

György-Horváth Zsuzsa: A gyerekeim tavaly akkorák voltak már, hogy megértették az adakozás fontosságát. Kiválasztották egy-egy kedvenc játékukat, csomagoltunk mellé néhány praktikus ajándékot, és elküldtük rászoruló családokhoz. Emlékszem eleinte hosszasan válogatták a játékaikat, nem szívesen váltak meg tőlük. Aztán sokat beszélgettünk a témáról, a nélkülözésről, arról, hogy mit jelent adni, és eljutottunk addig, hogy örültek, hogy adhatnak.  Idén már maguk kérdezték, hogy mit viszünk a szegény gyerekeknek

Jegyes-Tóth Kriszta: Alapvetően a szüleinket, és a gyerekeket lepjük meg ajándékokkal a családban és a baráti körben is. Mi felnőttek egymást nem ajándékozzuk, fontosabb, hogy együtt legyünk ilyenkor. Persze Eszterkével készítünk sajátkezűleg apró emlékeket: rajzolunk, festünk, ragasztunk, díszítünk mindenkinek, aki fontos számunkra.  

Szöllősi Györgyi: Most már második éve „húzunk” a családban, illetve annak egyik ágában. (Férjem felől szép nagy a család.) Ezért azt találtuk ki, hogy tényleg ne a vásárlásról és a rohanásról szóljon az ünnep, hogy húzunk egy nevet. Így mindenki kap ajándékot, de csak egyet, és ez pont elég, hisz tényleg nem ez a lényeg. Nekem egy öcsém van és a szüleim, így nem húzunk, mert nem lenne értelme. Anyukámnak mindig szeretek ajándékot venni, hiszen nagyon jó a kapcsolatunk, mindent tudok róla, ismerem, és tudom, mit szeretne a legjobban. De tulajdonképpen így vagyok apuval és az öcsémmel is.

György-Horváth Zsuzsa: Nem visszük túlzásba az ajándékozást, azt kértük a nagycsaládtól, hogy mindenhonnan csak egy-egy darabot kapjanak a gyerekek. Így sem kevés, ami összegyűlik. Szoktunk kézzel készített apróságot is ajándékozni egymásnak, valami kedves, személyes, egyedi meglepetést.

Jegyes-Tóth Kriszta: Aki ismer, az tudja, hogy nem töltöm a fél életemet a konyhában. No nem azért, mert ügyetlen lennék, csupán a főzés nálam nem prioritás. A nagy karácsonyi sütés-főzés is általában édesanyám reszortja, én ilyenkor inkább csak salátát készítek, illetve sütök valami finom aprósüteményt. A mézeskalács mellett a bejgli-sütés is elég jól megy már, szigorúan olyat csinálok, amiben több a töltelék, mint a tészta. De a karácsonyi menüsor receptjeit inkább átpasszolnám a kolléganőimnek.

Szöllősi Györgyi: Mindig ugyanaz a menü. Minden évben nálunk gyűlik össze az egész család, ez majdnem http://onleany.blog.hu/media/image/201212/15 embert jelent. Apukám nagy horgász, úgyhogy nálunk egész évben sok hal fogy, mert van. Apukám főzi a halászlevet, ami a kedvencem, az övé ízlik a világon a legjobban. Anyukámmal süllőt rántunk, sógornőm salátákat csinál, anyósom kacsát hoz. Férjem csinálja az édességet, ez mindig tiramisu. Szóval mindenki kiveszi a részét az előkészületből!

Jegyes-Tóth Kriszta: Jó lenne, ha nem csak karácsonykor tennének úgy az emberek, mintha szeretnék egymást. A szeretetet egyébként sem lehet mímelni. A szeretetet őszintén adni és befogadni lehet. Ehhez meg kell tanulni újra hinni, bízni, odafigyelni a másikra, és nem félni kinyitni a szívünket. Nem csak most, de az év 365 napján. Demjén Ferenc: Legyen ünnep! című dalával kívánok mindenkinek nyugodt, meghitt ünnepi készülődést, és szeretetettel teli, áldott Karácsonyt.    

Szöllősi Györgyi: Teréz anya egy mondásával kívánok az olvasóknak szép, tartalmas készülődést: „Az élet szeretet – add át magad!”

György-Horváth Zsuzsa: Készülődjünk szívvel-élekkel! Üljünk le esténként az asztalhoz, és beszélgessünk. Lassítsuk le a gondolatainkat, figyeljünk magunkra és másokra. Hallgassuk meg gyermekeinket, hallgassuk meg kérdéseiket, szánjunk időt a válaszokra. Szánjunk időt egymásra!