Kommentszűrés
’12 nov
3
08:25

Lelki Zöldségek: Pszichodráma

Írta: Fakirma (Onleány Társasblog)

Szerző: Fakirma

Nem szétszórt cipők, hanem szociális atomok
A pszichodrámával úgy vagyok, mint a pocakos pasival: világéletemben viszolyogtam tőle, bármit, csak azt ne, de a lelkem mélyén tudtam, hogy az egyiket sem úszhatom meg. A pihepuha hasat gyorsan kipipáltam, kibírod anya, a pszichodrámára még csak most értem meg mentálisan. Tavasszal, amikor a több hónapos fejfájásom egészen a pszichiátriáig üldözött (egyszer majd elmesélem, milyen érzés beülni egy tucat vakvágányra futott életű ember közé, és úgy tenni, mintha nem is közéjük tartoznék, miközben ők is úgy tesznek, mintha csak adminisztrációs hiba miatt ücsörögnének itt). Amikor a megnyerő doktornő rám villantotta negédes mosolyát, ne aggódjon, önnek valószínűleg nincs agydaganata, viszont közepes mértékben szorong,  tudtam, hogy elvesztem, s egy fájdalmas sóhaj kíséretében jelentkeztem az ősszel induló pszichodráma csoportjába. Csak az vigasztalt, hogy valószínűleg nem érem meg a lombhullást, és akkor, hahaha, egy buznyák vasat se keres rajtam ez a magabiztos boszorka. Ilyen gondolatokhoz vezet a pozitív életszemlélet és a közepes mértékű szorongás.

Kemény küzdelem árán egy fogszabályzóval a képemben (önnek valószínűleg nincs agydaganata, viszont  a harapási rendellenessége elképesztő mértékű - mondá a fogszakorvos) végül életben maradtam, és a jutalom se maradt el: én is - mint annyi más jobb sorsra érdemes embertársam - pszichodrámás lettem. Már nehéz kívülállóként tekinteni erre az ügyre, de úgy emlékszem, hogy a szemtanúk beszámolói alapján egy  infantilis szekta benyomását keltette bennem. Mióta közéjük tartozom, már tudom, hogy felületesen ítéltem meg a helyzetet: nagyjából a legidiótább műfaj, amivel életemben találkoztam. A paintball ehhez képest konvencionális, megfontolt és felnőttes tevékenység. Ám közel sem olyan vicces, mint a pszichodráma.

A pszichodráma egy olyan gyermeki játszóteret biztosít a hétköznapokban komoly, felelősségteljes emberek számára, ahol érvényét veszítik a társadalmi szabályok. Az a csapattag lesz a legnagyobb sztárnarancs, aki  a leghitelesebben regrediál a gyermeki állapotba.

Tapasztalataim szerint pszichodrámát megjárt ismerőseim  többsége pont olyan nyomorult maradt, mint amilyen annak előtte volt. Ez valószínűleg nem a terápia hibája, mindössze azt bizonyítja, hogy az emberi természet hihetetlenül ellenálló minden változással szemben. Gondolom, az agydaganatom se fog meggyógyulni, viszont legalább jót játszom a pszichodráma képzeletbeli játszóterén.

A módszer kidolgozója Drakula honfitársa, egy Moreno nevű fickó. A vámpírral ellentétben sok jót tett az emberekkel, például menekülteket és prostituáltak igyekezett kivakarni a szarból, főleg lelki értelemben. Úgy tűnik, elég jól ment neki, mert Bécsben, majd az USA-ban is lelkes követőkre akadt, csoportterápiás elképzelései pedig napjaink egyik legtrendibb módszere. Személyiségfelfogását én is kedvelem: az embert nem izolált egységként, hanem társas kapcsolatain keresztül szemléli. Társas lények vagyunk, így személyiségünk csak szociális atomjainkkal való viszonyainkon keresztül értelmezhető.  (Első alkalommal a nálunk lévő tárgyakból mindannyian megalkottuk saját kapcsolati hálónkat, így lényegülhetett át mondjuk a volt férj taknyos zsebkendővé, vagy a kamaszgyerek mobiltelefonná). Szerinte nem csak úgy magunkban hibbanunk meg, hanem társas kapcsolatainkon keresztül, a gyógyulás is csak az emberi viszonyokban valósulhat meg. Erre jó a terápiás csoport, még akkor is, ha egy kicsit vak vezet világtalant hangulata van. Önmagában már az a felismerés is gyógyító hatású, hogy ránézésre tök normális emberek adott esetben még nálad is sokkal hibbantabbak. Ez a káröröm jelentősen segíti a személyes lelki fejlődést.

Születésünktől fogva úgynevezett segéd-éneket "használunk" énünk felturbózásához. Első és legmeghatározóbb kapcsolatunk anyánkhoz fűződő viszonyunk, ami aztán további kapcsolatainkhoz mintát szolgáltat. Ezek aztán a vidám hírek: a fejfájásomat ezek szerint nem csak az agydaganat és a harapási rendellenesség okozza, hanem az anyámmal való elcseszett kapcsolatom is. A személyiségfejlődésemnek meg külön jót tesz a tudat, hogy a családomra rátelepedő közepes mértékű szorongásom a gyerekeimből már most pszichodráma-aspiránsokat nevel.

Aggodalomra azonban semmi ok, a pszichodráma egy olyan terápiás helyzetet teremt, ahol a fantázia világában mindent a helyére rakhatok spontaneitásom és kreativitásom segítéségével. Biztonságban, a csoport megtartó erejére támaszkodva eljátszhatom beteges érzéseimet, félelmeimet, gnóm kapcsolataimat, kipróbálhatok új szerepeket és viszonyulásokat, belehelyezkedhetek szociális atomjaim helyzetébe is. Aztán jöhet a katarzis, ami egy olyan különleges lelki állapot, amiben képlékenyebbé válik a lelkem, s ha elég ügyes vagyok, akkor ezt az érzést meglovagolva a tapasztalataimat a valóságban is kipróbálhatom. Ha meg még ehhez is béna vagyok, majd keresek egy jó terapeutát a segéd-én mivoltomban megnyomorított kölykeimnek.

Pszichoterápiás csoportok a klinikumban és a hétköznapi világban  un. önismereti csoportként is működnek. Remélem, én az utóbbiba járok, mindenesetre gyanakodva nézem a többieket, vajon lelkileg mennyire zorkók. Ránézésre intelligens, érzékeny, értelmes emberek, de határozottan van bennük valami gyanús. Ez persze nem jelent semmit. "Odamész egy ürgéhez, és megszólítod:"Na, hogy ityeg a fityeg Joe?" Mire ő: "Remekül, remekül - jobban nem is mehetne." Mire te a szemébe nézel, s kiolvasod belőle, hogy rosszabbul már nem is lehetne. Ha egy kicsit jobban megkapirgáljuk, mindenkinek állati pocsékul megy, és ha azt mondom, mindenkinek, akkor az azt is jelenti, hogy mindenkinek..." (Vonnegut: A Titán szirénjei)

Az egyéni terápiás helyzettel ellentétben itt nem fenyeget a veszély, hogy hülyére unod magad a saját nyavalyáidon. A csoportban  elfelejtkezhetsz a saját nyomorodról és nálad sokkal szánalmasabb hülyékkel találkozhatsz. Aztán arra is rájöhetsz, hogy míg az otthoni-baráti közegben te vagy az ügyeletes bolond, addig a terápiás csoportban akad egy rakás sorstárs, aki maximálisan megérti a paráidat.

A 10-15 fős csoportok szigorú szabályok szerint működnek. A tagok nem ismerhetik egymást a külvilágból, nem pofázhatnak a csoportélményekről a terápiás térből kilépve, nem találkozhatnak csoporton kívül és nem eshetnek szerelembe se. Ez persze a valóságban nem így működik. Egyszer jártam egy pszichodráma függő pasival, aki kizárólag a csoportból tudott nőket összeszedni, egy kurzusból akár többet is (én jelentettem a kivételt, nem is volt sikersztrori a kapcsolatunk). A csoportot két szakember vezeti, amit nem nagyon értek, mert a terapeuták az embertársaikon kívül még a pénzt is nagyon szeretik, és az osztozkodás nagy traumát jelenthet számukra. Gondolom, vesztességfeldolgozás céljából ők is terápiára járnak.

A csoportülés forgatókönyve adott. Az első körben mindenki beszámol arról, mi minden történt az utolsó ülés óta, ez kissé unalmas, mert a csoporttagok jellemzően egyhangú kis/nagypolgári életet élnek, és általában nem történik velük semmi, viszont arról szívesen beszélnek.

A következő szakasz, a warming-up már izgalmasabb. Különösen a megszeppent, gátlásos fiatalemberek számára, akik ilyenkor minden következmény nélkül fogdoshatják végig a fiatal, csinos lányokat a csapatban. A magamfajta Milfeknek sincs okuk panaszra: a megszeppent, gátlásos fiatalemberek őket is megszeretgetik, csak úgy, a rend kedvéért. A legális kereteket ehhez verbális, non-verbális és mozgásos gyakorlatok jelentik: például tenyerek összetámasztása, erőpróbák, birkózások, a bekötött szemű társ vezetése, esetleg egy óvodai csoport eljátszása.

Miután felmelegettünk, jön a játék. A csoport egyik tagja színpadra állítja aktuális nyomorát. Ő a protagonista, ami majdnem olyan szívmelengető kifejezés, mint az euritmia. A protagonista kiválasztja a drámatársak közül szociális atomjait, és beállítja őket a színpadon. Majd sorban a hátuk mögé áll, s elmondja (egyes szám első személyben), ki-kicsoda, és mit mond, majd ő is beáll a szereplők közé. Ezek után a szereplők elismétlik, amit a főszereplő a szájukba adott, a főszereplő vakargássza a fejét, néha kilép a körből (egy alterego helyettesíti őt), gyönyörködik alkotásában, majd jön a katarzis, a könnycseppek,és az adott helyzet "átkomponálása", új szociális szerepek és helyzetek kipróbálása. Ez majdnem olyan unalmas, mint ahogy hangzik.

A lezáró szakaszban lassan felébred délutáni szunyókálásából a nézőközönség, és megpróbál bekapcsolódni abba, amit átaludt. Először mindenki elmesélheti a sztorival kapcsolatos saját érintettségét. Ha egy megcsalásos sztoriról van szó, akkor el lehet mesélni, milyen érzés volt megcsalt férjnek, megcsaló asszonynak, avagy csábítónak lenni. Ez azért fontos, mert a játékból kimaradtak nem unatkoznak tovább, illetve a protagonista érezheti, hogy másoknál sem fenékig tejfel az élet.

Miután mindenki elsírta bánatát, jön a szerep feed-back. A szereplők elmondják, hogyan érintette őket a szerepválasztás, például milyen érzés volt megcsalt férjnek lenni.

Az identifikációs feed-back során a csoport bármelyik tagja azonosulhat bármelyik szereplővel és elmondhatja érzéseit a protagonistának. Például: Én mint a megcsalt férjed, szétrúgnám a seggedet, a szeretődet pedig kiherélném. Vagy valami ilyesmi. Különösen izgalmas ez a kör akkor, ha az aktuális protagonistát  történetesen utálod vagy lenézed. Amúgy meg állítólag azért fontos ez az aktus, mert ezáltal létrejöhet a megvilágosulás, de legalább is új szempontok és alternatív viselkedésformák kerülhetnek a történetbe.

Végül a főszereplő számol be saját érzéseiről, majd a befejező körben mindenki elmondja, hogy nagyon jól éreztem magam, nagyon tanulságos volt az ülés, nagyon elfáradtam, és legközelebb nagyon jövök, aztán véget ér a móka, kifizetjük a számlát. A vacak csoportok tagjai elhúznak haza, a belevaló csapatok pedig átvonulnak a szomszédos kocsmába, hogy az eddigi fantáziavilágból kilépve a valóságban keverjék tovább a szart.

Bár nem gondolom, hogy a pszichodráma emberi életeket változtat meg gyökeresen, de izgalmas kalandnak  tartom. Sokat nevetek, élvezem a játékot, a kreativitást, az alkotást, és biztos kifejlődik bennem egy olyan fajta érzékenység, amire a kisföldalattin nem tehetek szert. Jó érzés átlépni a konvenciókat, s a magamfajta  önimádó lénynek külön öröm, hogy bátorítják magamutogató viselkedését. A hétköznapi realitásból jó átlépni egy olyan világba, ahol semminek sincs súlya és nem kell túl komolyan venni az életet. Majdnem olyan jó terápiás módszer, mint a blogírás.


Címkék: terápia pszichodráma lélek lelki problémák fakirma lelki zöldségek testi-lelki

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr155104213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anyus 2012.11.03. 08:25:00

Sztem nem paradoxon.

Katica 2012.11.03. 08:25:00

aha.a konzervatív rüfke egy paradoxon tehát.akkor értem mostmár Irma a komcsi fapina poénodat, ezen most hangosan felröhögtem :)

lotte 2012.11.03. 08:25:00

Rüfke: laza erkölcsű nő. Alighanem ez egy cseppet eufemizmus.

Katica 2012.11.03. 08:25:00

engem egyébként most már tényleg érdekel, mint sokatszült művészbölcsész, ámde nemistudom, azt hiszem nem-konzervatív lényt, hogy mit jelent az hogy rüfke?? sohase hallottam még róla, rosszul hangzik,de vajon mit jelent per definíciónem?

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.11.03. 08:25:00

Én arra jutottam, hogy komcsi fapina szeretnék lenni,de előtte persze kipróbálom a színpadon, így talán sikerül felülmúlnom Anyukakettő százszázalékos lelki egészségét.Természetesen szívesen segítek Neked a rüfke szerepedben, mondjuk leszek a belső hangod!:)
Katica, most megfogtál! Szerintem bármilyen terápia csak akkor lehet nyerő, ha önként és dalolva megy oda az ember. Az viszont rohadt idegesítő lehet, ha mindig veled drámázik. feltétlenül állítsd le, amikor kezdtek belecsúszni egy újabb/régi játszmába, és ne engedj az érzelmi zsarolásának. Az ilyen drámajátékosok nagyon rafináltak és kitartóak tudnak lenni. Ha nem játszol vele, talán előbb-utóbb drámára is elkullog. Azt mondjuk nem ajánlom, hogy ezt a posztomat megmutasd neki ízelítőként.:)
Amúgy tényleg vannak olyan személyiségtípusok, akiknek jó a dráma, és van, akinek talán nem.Biztos, hogy kell hozzá egy adag magamutogató hajlam és hibbantság.

Anonymous 2012.11.03. 08:25:00

Megyek én is! Csak azon morfondírozom, hogy a Nagyon Bátor ámde Rosszindulatú és Humortalan embertársunk által oly szépen leírt nőkép mennyiben illik rám is, mint nyájas olvasóra. Nem tudok sokat szülni, csak keveset (papírom van róla), de lehetek konzervatív, diplomá(im)m van(nak), de csak a második bölcsész, az is vigaszágon, tehát az értelmiségi léc is rezeg. A rüfkét nem tudom definiálni. Válság. Indulok pszichodrámázni. Kriszta

Katica 2012.11.03. 08:25:00

na a kommenteket én most nem is értem, hová vitte el a sodrás a témát, irma én most vissza a főcsapásra, szeretnék kérdezni valamit.hogyan küldjek el valakit pszichodrámára,aki hallani se akar róla? mondj valami jót,te mint meggyőzött szkeptikus, hátha tudsz valamit. én ugyanis épphogy anélkül, hogy kipróbáltam volna, tökre hiszek benne. És elküldenék valakit, aki fyolton velem pszichodrámázza le a magáét, és már nem bírom cérnával sokszor.

anyuka2 2012.11.03. 08:25:00

Valld be, hogy azért kezdtél el drámázni, mert megirigyelted az én lelki fejlődésemet! Láthatod, most én vagyok a megtestesült kiegyensúlyozottság!

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.11.03. 08:25:00

Bizony Anyus, az én méhem nem hasonlít a srácaira, ugyanis imád DOLGOZNI!:)
Drága Húgom, természetesen nem rólad beszéltem a posztban, bele se merek gondolni, hová fejlődnél még 250 óra önismeret után!:)

anyus 2012.11.03. 08:25:00

Nehéz túltennem magam a csalódáson, mindenesetre amennyiben valóban nemkonzervatív rüfke vagy, semmiképpen ne szülj több gyereket, még akkor sem ha - irigylésre méltó módon - szoptatás alatt is hajlandó DOLGOZNI a méhed...

anyuka2 2012.11.03. 08:25:00

Basszus, újraolvastam! Én lennék az a pszichodrámát megjárt ismerősöd, aki utána is ugyanolyan nyomorult, mint előtte??? Na, ezt is kikérem magamnak!!! 5 éve igenis nyomorultabb voltam.

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.11.03. 08:25:00

Hahaha, annyira édesek vagytok, hogy ilyen szépen mellém álltok, tényleg nagyon jól esik!:)Rüfkének már neveztek sokszor, értelmiséginek csak nagyon ritkán, a konzervatív jelző viszont teljesen új (Bocs Anyus, szeretsz-e még?)
Szerintem a játszóteret nem szerető játszótéri anyukák játszóterén, Réka ,én olyan szívesen lennék a segéd-éned, amint színpadra állítod a nővéreddel való extrém játékaidat, de csak drámazokniban (esetleg euritmia cipőben)! Kriszta jelenlétére is feltétlenül számítok! Anyussal meg arról szeretnék játszani, hogy szüljek-e ötödik gyereket, csakhogy az értelmiségi konzervatív rüfke vonal ki ne haljon kis hazánkban.



anyuka2 2012.11.03. 08:25:00

Hát nem tudom, szerintem Irmát inkább jellemezném baloldali feministának, mint konzervatív rüfkének. De basszus, tényleg, hogy jön ide a konzervatív, meg a képviselő? De kíváncsi lennék, hogy Névtelennek miért fáj ennyire, hogy Irma a Waldorfot, meg a pszichodrámát "fikázza"? Vedd észre, hogy - amint azt Szofi is leírta - Irma valójában szereti mind a Waldorfot, mind a pszichodrámát, csak éppen képes meglátni a vicces, kifigurázható oldalát is.

Na jó, térjünk vissza az eredeti témához.
Én kikérem magamnak, hogy a pszichiátriai gondozóban ücsörgő emberek élete zátonyra futott! Üldögéltem én már ott bal térdenem nagylányommal, jobb mellemen újszülöttemmel, soha olyan boldog még nem voltam.
250 órányi pszichodrámával a hátam mögött elmondhatom, hogy szerintem jó dolog, leginkább a közösség megtartó ereje miatt. Amúgy nekem sokat segített az önismeretben, és abban, hogy lazábban tudjam kezelni a problémáimat.

Anonymous 2012.11.03. 08:25:00



Nem, a névtelen a Bátor Emberek Társaságából jött. Ezek nem érvek, ha valaki nem képes konkrétan megírni, mi nem tetszik neki egy írásban, akkor azzal tényleg nem lehet szóba állni, ebben igaza van Anyusnak. Jómagam a liberális rüfkéktől kapok frászt, de nem is szoktam a blogjaikban kutakodni.

Réka

anyus 2012.11.03. 08:25:00

Szóval Irma nem is konzervatív rüfke?? :( Ha ezt tudom, a hálózsákot sem fogadtam volna el.

lotte 2012.11.03. 08:25:00

Szegény Irma, ezt nekem dobták, de téged talált el. Mármint a konzervatív rüfke, nem Waldorf problematika...

anyus 2012.11.03. 08:25:00

Szofi, sztem nem kell mindenkivel beszélgetni, talán még egy pszichodráma csoportban sem (de erről Irma nyilván többet tud). Viszont a konzervatív-rüfke tök jó szó :D

Szofi 2012.11.03. 08:25:00

Vagyis, nem akarom megmondani, ki miért szereti Irmát, de hogy jön ide a konzervatív, meg a feminista, meg képviselő? De tényleg!

Szofi 2012.11.03. 08:25:00

No és te, a Barátságos Emberek Társaságából jöttél?
Azok szeretik olvasni Irmát, akik meglátják a sorai mögött a sok-sok szeretetet, összemontírozva a kétségekkel, és kérdésekkel.
Nem kell szeretni egyébként.

Anonymous 2012.11.03. 08:25:00

Fikázásból jeles. Csak tudnám, ha ennyire szar a pszichodráma meg a waldorf ovi akkor mért jártok oda és mért olvastok-tanácskoztok ennyit róla? Ti, felvilágosult értelmiségiek. Röhögnöm kell a szánalmas kis okoskodásaitokon. Semmiben sem különböztök a baloldali feministáktól. Konzervatív-rüfkék, fakanalat a kezetekbe és szüljetek még jó sokat, a méhetek dolgozzon, ne a szátok! (szeretett képviselőtök is megmondta) Legalább addig is önmagatokkal foglalkoztok és nem a világba fingjátok az ostobaságaitokat!

Anonymous 2012.11.03. 08:25:00


Különösen élvezetes, ha az élet árnyas oldalairól írsz Fakirma. Amúgy a mű felépítése tényleg emlékeztet a waldorf-ajánlós sorozathoz :)
Viccet félretéve, ez a Moreno tényleg jókat talált ki, de ha én valaha járnék valamilyen pszichodrámára, csakis gyerekekpszichodrámára járnék, de ez persze lehetetlen. A gyerekeknél nem elemeznek ennyit, én mindig utálom, hogy a jó élményeket magyarázgatással kell agyonütni. Szerintem én a fél gyerekkoromat pszichodrámázással töltöttem, a nővéremmel találtunk ki ordenáré, extrém őrületeket és enélkül talán nem is lennék ma működőképes.

Réka

anyus 2012.11.03. 08:25:00

Remek. Majdnem annyira nagy kedvem lett hozzá, mint a waldorf ovihoz.
Egyszer írhatnál mondjuk Barbadosról, h soha többé ne vágyjak oda.

Anonymous 2012.11.03. 08:25:00

EZ nagyon jó. Némi ismerettel a témáról vinnyogva röhögtem...
Kriszta