Kommentszűrés
’12 ápr
29
12:17

"Megcsaltak, úgy szerettek", avagy "holtomiglan-holtodiglan"

Írta: Fakirma (Onleány Társasblog)

Szerző:  Fakirma



Sokan, sokféleképpen gondolkodunk arról, hogy mi fér bele egy párkapcsolatba, és mi nem. Az azonban valószínűleg közös bennünk, hogy életünk során mindannyian találkozunk ezzel a kérdéssel. Kompromisszumra kell jutnunk választottunkkal az ezzel kapcsolatos határ-kérdésekben, és magunkban is meg kell küzdenünk a saját "mumusunkkal". Ha ez nem sikerül, aligha élhetünk boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban.
A házasságról szóló interjúsorozat következő darabjában hűségről és hűtlenségről beszélgettem Halápi Anitapszichológussal és családterapeutával.

Éveken, évtizedeken keresztül ugyanazzal az emberrel megosztani az ágyat, sokak szerint nem túl izgalmas perspektíva. Törvényszerű-e, hogy az együtt töltött évek gyarapodásával a szexuális együttlétek száma csökken, és minősége is megsínyli a házasságot? Vannak-e olyan "receptek", amelyek „felturbózhatnak” egy kihűlt, esetleg kihűlő félben lévő kapcsolatot, vagy ezek csak félmegoldások? 
 Az izgalom abból adódik, hogy a másikat újnak, érdekesnek találjuk, amely érzés természetszerűleg csökken az idő múlásával, és ezt el kell tudni fogadni. És ez a szexre még fokozottabban igaz. Ilyenkor megpróbáljuk alkalmazni a női magazinok receptjeit, amelyek azt javasolják például, hogy randevúzzunk férjünkkel egy motelban, vagy kérjünk kölcsön lakást, ahol valószínűleg szintén nyikorog az ágy, vagy öltözzünk be nővérkének és felizgatott betegnek, de ezek csak igen ritkán hozzák meg a várt eredményt.
Mi lenne, ha nem a szexnél kezdenénk, hanem csinálnánk magunknak egy „felújított” férfit otthonra? Valahogy úgy,  hogy elengedjük néha egyedül, hadd érezze jól magát nélkülünk is, nem faggatjuk arról, amit nem akar elmondani, leállítjuk az sms és e-mail ellenőrzést, és ezt a megspórolt energiát mind magunkra fordítjuk…

Popper Péter egyik könyvében azt olvastam, hogy nincs értelme a hűséget pusztán erkölcsi szempontból értelmezni. Szerinte vannak olyan emberek, akik természetükből fakadóan monogámok, s vannak, akik nem azok, boldogságunk pedig azon múlik, hogy felismerjük-e a saját adottságunkat, s merünk-e ennek megfelelően élni. Mit gondolsz erről?
Sok felesleges fájdalomtól megkímélnénk magunkat, ha elfogadnánk, hogy vannak hűséges és hűtlen emberek, mint ahogy léteznek irigyek és nagyvonalúak. A hűségre való képtelenség ugyanolyan jellemhiba, mint a többi, a különbség az, hogy a hűtlenség a megbocsáthatatlan kategóriába tartozik. Általában értetlenül állok az előtt, amikor emberek, csak azért akarnak elválni, mert a másik lefeküdt valaki mással. Az, ha megalázzák, nevetségessé teszik, egyedül hagyják a bajban sokkal inkább elfogadható ok, mint önmagában a hűtlenség ténye.
 Az emberek nagyon keveset változnak felnőtt korukban. Természetesen csiszolódunk, egy-egy új helyzet váratlan képességeinkkel ismerteti meg önmagunkat, de alapvetően maradunk azok, akik vagyunk. Azt gondolom, a hűtlenséggel is együtt járhatnak szeretnivaló tulajdonságok, és a hűség önmagában nem garancia a boldogságra. Mi vagyunk a felelősek azért, ha áltatjuk magunkat.

A párkapcsolatban a másik ember megcsalása miden korban és társadalomban elítélendő, bűnös cselekedetnek számított, mégis úgy tűnik,  a hűtlenség az emberi természet állandó kísérője. Pszichológusként mit gondolsz erről? Erkölcsi kérdés, divat, korszellem, vagy a szép, hosszú házasság praktikus eszköze...?
Megcsalás volt, van és lesz... Lehet belőle morális kérdést csinálni, de nem sok értelme van... Úgy tűnik, nem befolyásolja sem korszellem, sem divat, irányzatokkal szemben és kézenfogva jár, igazi túlélő...

Fenntartható-e egy élethosszig tartó hűséges kapcsolat? Egyáltalán megéri-e? 
 Akad rá példa, ezért azt kell válaszolnom, hogy igen. Ehhez azonban két - hangsúlyozom minimum kettő - olyan ember kell, akiknek ez ugyanolyan mértékben fontos. Ha egy kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy megéri-e, akkor valószínűleg nem érte meg. Akik eredendően hűségesek, azok számára ez nem kérdés, mert egyszerűen nem is tudnak másként viselkedni.

 Milyen hatással van az internet (pontosabban a korlátlan porno-hozzáférés) a szexuális kapcsolatokra? A hatás inkább pozitív, vagy negatív?
Mindkettő előfordul. Tönkreteszi, ha az egyik fél kifejezetten ellenzi, a másik pedig kénytelen titokban nézelődni, letagadni, magyarázkodni. Ez mindkét ember számára megalázó, s el lehet képzelni mennyire segíti az egymásra hangolódást. Pozitív hatását nem kell magyarázni…azt hiszem.

 Ha egy kapcsolatban az egyik fél „megbotlik”, begyógyíthatóak-e az ezáltal  ejtett sebek?
Ha valaki kellőképpen szereti magát - ami azt is jelenti, hogy önmaga hibáit tiszta szívvel képes megbocsátani - akkor ez működni fog a másik ember irányában is. Sajnos a legtöbb nő, ha megcsalják, rögtön magában keresi a hibát, hatalmas kudarcként éli meg, „biztos ronda vagyok, kövér vagyok, elrontottam, akár az anyám”, és még lehetne sorolni tovább, pedig sok esetben csak arról van szó, hogy a másik ilyen és kész. Nem kell feltétlenül kapcsolati probléma ahhoz, hogy „megbotoljon” az addig oly rendes férj, vagy feleség. A kérdésre pedig, hogy miért történt meg, sokszor egyáltalán nincs értékelhető válasz. A seb az seb, és kell a gyógyulási idő, de egyszerűbb onnan vizsgálni a történetet, hogy ez arról az emberről szól, aki tette, és nem ellenünk irányul.

 Mit gondolsz a nyitott házasságról?
Láttam már így működő kapcsolatot, tehát létezik, de ehhez is minimum mindkét fél együttes, tiszta szívből történő beleegyezése szükséges.

Mi nők, szívesen beszélünk-e a hálószoba titkainkról?
Nagyon. A nők számára nagy megkönnyebbülés, ha beszélhetnek róla, és van, aki meghallgatja őket.


Általában elégedettek vagyunk-e  párunkkal a hálószobában?
Sajnos azt kell mondanom, hogy általában nem. Mintha ez a „beszéljünk a szexről nyíltan” trend a nők önbizalmát gyepálná. Valahogy otthon nem azt a pasit találják, akiről az újság ír, és igazán önbizalom romboló arra gondolni, hogy bezzeg más miért ilyen mázlista, vagy ha akadnak máshol is problémák, azok mennyire könnyen orvosolható kis "semmiségek".

Mit tudsz mondani azoknak a családos anyáknak, akik számára alapvetően fontos érték a hűség, de időnként nehezen állnak ellen a kísértésnek?
Azt, hogy ez normális. Nyilván ideálisabb és egyszerűbb, ha ez csupán a  fantázia szintjén valósul meg. Ha valaki mégis azt a döntést hozza, hogy a fantáziáit átülteti a gyakorlatba, akkor azt javasolom,  legyen ez csak az ő magánügye, amennyiben nem lép túl a szeretői kapcsolat határán. Ha valaki egy ilyen kapcsolatot felvállal,  akkor annak minden örömét és bánatát tartsa meg magának, ne terhelje vele azokat az embereket, akikkel él, különös tekintettel a gyerekekre.


Címkék: interjú hűtlenség párkapcsolat pszichológia hűség házasság fakirma testi/lelki

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr805103962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anonymous 2012.04.29. 12:17:00

A házasság abszolút bizalmi viszony. Ha a bizalom meginog, helyreállítani azt nehéz. A nem tudás pedig legfeljebb látszat-könyebbség a megcsalatottnak, de ezzel még az újrakezdés lehetősége is elvész. Szép, csendben, belülről romlik el minden. Nem éltem át, de a kegyes hazugság nem hiszem, hogy feloldja a problémát.

anyuka2 2012.04.29. 12:17:00

Szerintem nem kéne összekeverni a tartós szeretői viszonyt az egyszer (-egyszer) megbotlással. Ez utóbbi is kurva fájdalmas és bizalmat romboló, de megbocsátható, vagy talán jobb esetben nem is derül ki. Ha a férjem "megbotlana", én most inkább azt választanám, hogy ne vallja be nekem, mert engem nagyon felzaklatla. Intézze el ő a lelkiismeretével, szégyellje magát, gyónyja meg, bánja meg, mittudomén, de engem hagyjon ki belőle. És lehetőleg ne ismétlődjön meg. Az egyszeri botlás nem a világ (és a házasság) vége, az életmódszerű rendszeres megcsalás, hazudozás azonban ahhoz vezethet. Nehezen tudom elképzelni, hogy mellette zavartalanul és boldogan tud üzemelni egy házasság.
Mondjuk azért azt se felejtsük el, hogy a szex felelősség is, nekem született már gyerekem egy elszakadt Durex óvszernek hála, szerencsére a tulajdon férjemtől, no de meg lettem volna lőve, ha a (nem létező) szeretőmtől vagy alkalmi partneremtől születik.

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.04.29. 12:17:00

Köszönjük, hogy elmesélted. Biztos, hogy nagyon szeretitek egymást, és szerintem ennél semmi sem fontosabb. Azt hiszem, nagyon sok nő tanulhatna Tőled!

Anonymous 2012.04.29. 12:17:00

Engem csaltak meg. Kiderült (és nem úgy, hogy a férjem bevallotta). De túléltük, és sokkal jobban jöttünk ki belőle, mint előtte. Fél évig jártunk párterápiára utána, nem gondoltam volna, hogy képes leszek megbocsájtani, de remélem mondhatom, hogy megbocsájtottam. Hogy megtörténik-e máskor is? Nem tudom. Remélem nem. De nem agyalok rajta, és ha későn jön haza, tudom, hogy sok a dolga, nem pedig "valami nőnél" van. A "történtek" hatására Ő is sokmindent átértékelt, és remélem, ha újra döntéshelyzetbe kerül, lesz benne elég akarat. Én még egyszer bizalmat szavaztam neki, ha ezzel a bizalommal másodszor is visszaélne, az rettenetes lenne!!!

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.04.29. 12:17:00

Oh, ez tök jól hangzik,akkor elbeszélgethetnénk arról is, hogy a Föld vonz minket, vagy mi vonzuk a Földet (vagy az nem relativizálgatás, hanem relativitás?)Szerintem a biztonság kedvéért hozd Kajla fizika könyvét, én pedig a hónom alá csapok a valami párterápiás szakirodalmat...

anyus 2012.04.29. 12:17:00

Szívemből szólsz Fakirma, asszem jót tudnánk relativizálgatni pár pohár akármi mellett :)

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.04.29. 12:17:00

Lehet, hogy én mozgok rossz körökben, de azt látom, hogy a megcsalás kérdése nagyon is aktuális probléma, keresztény családokban is. Természetesen nem kérdőjelezhető meg az illető erkölcsi felelőssége , de azt látom, hogy a sértett felek ennél tovább ritkán hajlandóak menni, így a válság feldolgozása is egy helyben topog, mert egy ilyen eseménynek azért számos más dimenziója is van. A házasságban a bűnös-áldozat felosztás nagyon veszélyes játszma,és nem csak megcsalás kérdésben. Szerintem az interjút adó terapeuta nem ad felmentést senkinek, egész egyszerűen azt mondja (legalábbis nekem), hogy a dolgok nem fehérek és feketék, és a megcsalás ténye önmagában még nem feltétlenül válóok. Nekem anyus felvetése nagyon is életszerűnek tűnik, párt -többek között - a számukra fontos jó és tolerálható rossz tulajdonságok alapján választunk. Én például már éltem olyan kapcsolatban, ahol az első perctől fogva világos volt számomra, hogy a pasim - bár nagyon titkolja - az a bizonyos csajozós típus (a blogon soha nem írtam róla és nem is fogok), házasságot persze nem kötöttem vele, de nagyon boldog két évünk volt együtt, életem egyik legboldogabb időszakát köszönhetem neki. Nem tudom, hogy megcsalt-e, de nem lepődnék meg rajta, ha igen, és nem is érdekel. Én csak szépet, jót és önbizalom-növelőt kaptam tőle, akár megcsalt, akár nem. Ne értsetek félre, teljes szívemből utálom a félrelépést, öl, pusztít, rombol, ez nem kérdés, de láttam már olyan házasságot, ahol tudom, hogy megtörtént,és mégiscsak zöld ágra tudtak vergődni, s megmaradt a szeretet, másrészről pedig az ellenkezőre is akadt már példa a környezetemben: erkölcsös felszín alatt az évtizedekig kitartó dermesztő gyűlölet.

anyus 2012.04.29. 12:17:00

Nem egy életszerű dilemmát akartam felvázolni, csak arról beszélek h sztem vannak rombolóbb, fájdalmasabb, mérgezőbb dolgok, mint az, amiről nem is tud az ember. Ez persze nem erkölcsi felmentés senkinek.

Anonymous 2012.04.29. 12:17:00

Van értelme annak a kérdésnek, hogy inkább a gyomorrákot választanád, vagy szimpatikusabb az agydaganat? Szerintem mindegyik pocsék és egyik szörnyűsége sem teszi a másikat kellemesebbé.
A hűtlenség a család egységét rombolja, s ez akkor is így van, ha a gyerekek elvileg semmit sem éreznek. Amúgy pedig a gyerekek mindig mindent megéreznek.

Réka

ilka a nap 2012.04.29. 12:17:00

anyus, nem tudom kinek kell ilyen döntést hoznia, nem tűnik túl életszerűnek. Ilyeneket könnyű mondani: ha választani kell, inkább a feledékeny, mint a csajozós, inkább a bevallós, mint az elsunnyogós.

anyus 2012.04.29. 12:17:00

Lehet h relativista vagyok, de igenis ha választanom kellene egy olyan férj között, aki folyamatos lelki terror alatt tart, vagy egy olyan között aki néhanap megcsal (de ezt jól titkolja), nem haboznék. Persze inkább feltételezzük h minden férfi hűséges, intelligens, szellemes, kedves, odaadó és sármos. Egyszerre.

lotte 2012.04.29. 12:17:00

"Ha a valaki mégis azt a döntést hozza, hogy a fantáziáit átülteti a gyakorlatba, akkor azt javasolom, legyen ez csak az ő magánügye, amennyiben nem lép túl a szeretői kapcsolat határán. Ha valaki egy ilyen kapcsolatot felvállal, akkor annak minden örömét és bánatát tartsa meg magának, ne terhelje vele azokat az embereket, akikkel él, különös tekintettel a gyerekekre." Próbálom elképzelni, milyen lelkületű embereknek szól egy ilyen javaslat? Vajon a megcsalt férj/feleség is együttélő embernek számít, akinek nincs köze a dologhoz?

ilka a nap 2012.04.29. 12:17:00

Persze, a rossz tulajdonságoknak nincs sorrendbe szedett minősítése, de a hűtlenség jobban megsebzi a házasságot, mint más "jellemhiba". Épp azért, mert lényegi vonása a hűség. Ami szerintem egyébként kimeríti a terapeuta által emlegetett megalázás, nevetségessé tétel, magárahagyás kategóriákat, de ez, engedjük meg, lehet értelmezés kérdése. A jó munkatársi viszonyt mondjuk a lustaság, az anyaságot a gondoskodás hiánya öli meg és így tovább.

Szerintem egyébként hibás felfogás a hűtlenkedést rossz tulajdonságnek minősíteni, a megcsalás rossz döntés eredménye, ahogy Réka is mondja. Nem járkálhatunk kezünket magasba tartva, hogy ilyen vagyok, megszoksz vagy megszöksz.

Egy dologgal tudok egyetérteni az interjúból: a nővérkejelmez nem menti meg a széteső kapcsolatot. Egyébként cinikus, relativista minden szava.

anyus 2012.04.29. 12:17:00

Lányok, sztem nem azt mondja h nem bűn a hűtlenség, illetve nem rangsorolja a bűnöket, hanem csak arról beszél, h van ami nagyobb sebeket okozhat egy titokban maradt hűtlenségnél - "ha megalázzák, nevetségessé teszik, egyedül hagyják a bajban". A lelkiismeretével mindenkinek magának kell elszámolni, amikor a férj (feleség) bevallja hűtlenségét, általában nem a keresztény őszinteséget gyakorolja, hanem csak a lelkiismeretén akar enyhíteni, tehát abszolút önző módon okoz fájdalmat.

Anonymous 2012.04.29. 12:17:00

Nesze semmi, ettől most okosabbak lettünk? Aki nagyon szeretné, csalja csak meg a férjét, csak viselkedjen úgy, mintha mi sem történt volna. Csak az a bökkenő, hogy az embereknek lelkük is van.
Amúgy pedig a hűtlenség igenis döntés kérdése is. A keresztény tanításra meg nem is térek ki.
Szerintem ez némelyik pszichológusnál szakmai ártalom, hogy mindent relativizálni kell. Pedig nagyon veszélyes, ha nem választunk, mi a jó és mi a rossz és most Lotte korábbi abszolút találó bejegyzése jut eszembe.

Réka

ilka a nap 2012.04.29. 12:17:00

Ööööööö, ha jól értem édes mindegy, hogy a házastársam pazarló, trehány, vagy éppen hűtlen, mert hát Istenem, ilyen jellemvonásokkal rendelkezik. Bocs, de az alapok is inognak ebben az okfejtésben. A házasság (vagy más kizárólagosságra épülő kapcsolat) lényegéhez hol tartozik hozzá az első kettő pölö? Mindenesetre remélem az én férjem nem hozzá kerül majd, ha ilyen problémáink adódnak.