Kommentszűrés
’12 ápr
1
19:21

Lelki Zöldségek: Reményfutam nem túl szépeknek

Írta: Fakirma (Onleány Társasblog)

Szerző: Fakirma

Ha nagy a szeretetigényed, költözz a postaládák mellé!
Blogírói kötelességemnek érzem, hogy a múlt heti Zöldségek után olyan biztató pszichológiai eredményeket is közkinccsé tegyek, melyek szerint szeretetéhségünkben nem kell zacskót húzni a fejünkre, ha véletlenségből nem vagyunk bombanők.
Amilyen mázlisták vagyunk (mármint mi, nem-bombanők), a szakemberek a  vonzalom kialakulásában (és megmaradásában) számos olyan tényezőt találtak, amelyek simán maguk alá gyűrik a fizikai szépséget. Szofi irodalmi vonulatát követve gondoljatok csak a Szépség és a Szörnyeteg történetére!
 Én most azonban maradok a száraz tudománynál, bár vonzódás-ügyben - bármilyen izgalmas is a téma - szerintem a pszichológusok nem nagyon tettek ki magukért, inkább csak azokat  a hétköznapi praktikákat szaglászták körül, amelyeket mi  laikusok is rendszerint bevetünk azért, hogy embertársaink imádjanak minket. Íme, néhány ötlet, miként válhatunk közkedvenccé:

 1. Közelség
A kutatások alapján az derült ki, hogy valójában rohadt lusták vagyunk, és szimpatikus embertársaink kiválasztásában is a praktikum az egyik legfontosabb szempont: hajlamosak vagyunk azokat a szívünkbe zárni, akik a közelünkben tartózkodnak. Egy kollégiumban végzett vizsgálatból kiderült, hogy év végére azok a személyek lettek a legnépszerűbbek, akik a lépcsőhöz, illetve a postaládákhoz közel laktak (Newcomb). Személyes tapasztalataim alátámasztják a tudományos eredményeket: egyszer egy lepukkant külvárosi társasházban a levelesládák közvetlen szomszédságában laktam, s a ház összes félresiklott életű alkoholistája és magányos kisnyugdíjasa ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy nekem sírja el minden nyomorát. Azóta a napfényes  tetőtéri lakásokat előnyben részesítem a bejárati kapuval szembeni sötét lyukakkal szemben. Na jó, egy laktanyában lehet, hogy feladnám az elveimet..

2. Dicséret és szívesség tétel
Általában jó néven vesszük, ha dicsérnek bennünket, de a nyalizást nem kedveljük, s inkább visszatetszést kelt, semmint pozitív érzelmeket. Tapasztalataim szerint ez alól kivételt képeznek a tanárok, akik pedagógiai és emberismereti jártasságuk ellenére szinte mindig a strébereket imádják, a némi humorral és kritikai érzékkel megáldott diákokat pedig hajlamosak neveletlen rendbontóknak bélyegezni ( én például rohadt jól tudtam smúzolni, de a saját büdös kölkeimet még a legalapvetőbb technikákra sem vagyok képes megtanítani). A félreértések elkerülése végett, ha az olvasók közül valaki épp az én vonzalmamra gyúrna, bátran dicsérgessen csak, én kritika nélkül elhiszek mindent, és imádatomról biztosítani fogom az illetőt  (talán említettem már, hogy van pedagógusi diplomám)!
Hasonlóan vagyunk a szívesség tétellel is. Szeretjük azokat az embereket, akik körbeugrálnak minket,  viszont ellenszenvet kelt, ha viszonzást várnak tőlünk. Az igazán rafkósak ennél kifinomultabb taktikát vetnek be, ha egy kis szeretetre vágynak: ők kérnek szívességet. Egy kísérletben a kísérletvezető jó sok lóvét ígért a kísérleti személyeknek egy teszt kitöltéséért. A teszt után az első csoporttól a kísérletvezető visszarinyálta a pénzt, mondván, hogy a tanszék csóró. A második csapatnál a titkárnő adta elő ugyanezt a szívfacsaró történetet. A harmadik csoportnak nem mondtak semmit, megtarthatták a pénzt. Ezek után mindenkinek értékelnie kellett a kísérletvezetőt. Azok a kísérleti személyek tartották a legvonzóbbnak a fickót, akik szívességet tettek neki, és visszaadták a pénzt. Ha valaki kedvéért önként és dalolva áldozatot hozunk, ezzel a marhasággal el kell számolnunk magunk előtt. A legegyszerűbb úgy magyaráznunk, hogy megérdemelte, mert szeretnivalóan viselkedett, s innentől kezdve a szívünkbe zárjuk az illetőt (Jecker, Landy).

3. Személyes tulajdonságok
Ez a "nesze semmi fogd meg jól" kategória olyan tulajdonságokat tartalmaz, mint őszinteség, kompetencia, fizikai vonzerő, intelligencia, energikusság. De ne csüggedjetek, ha valamelyik tulajdonság hiányozik belőletek! A pszichológusok azt is gyorsan hozzáteszik, hogy nem szeretjük a tökéletes embereket. Pontosabban jobban szeretjük azokat a szuperhősöket, akik elkövetnek valami apró kis hibát. Ezt nevezik "leégési effektusnak". John Kennedy esete erre a kedvenc példa, akinek népszerűsége meglepő módon emelkedett a Kuba megszállásával kapcsolatos baklövése után. A pszichológusokat persze nem hagyta nyugodni ez a furcsa jelenség, gyorsan összedobtak egy kísérletet.  Az eredmények szerint ha egy félisten önti le magát kávéval, akkor ettől csak még jobban fogjuk imádni öt, ha mindezt egy középszerű senki teszi, akkor csak még szánalmasabb fickónak fogjuk az illetőt tartani (Aronson és mts.) A magyarázat szerint a tökéletesség egy átlagos halandóban a megközelíthetetlenség érzését kelti, egy apró (vagy nem is olyan apró) emberi csacskaság elkövetése feloldja bennünk ezt az idegenség-érzést, és az illetőt jobban a szívünkbe zárjuk.

4. Hasonlóság, vagy pedig az ellentétek vonzzák egymást?
Ezen aztán jót lehet vitatkozni, akár laikusok, akár szakemberek vagyunk. Kétségtelenül szeretjük azokat, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, s azonos az érdeklődési körünk: biztonságot ad, önértékelésünket növeli, megerősít minket az igazunkban, s viszonylag könnyen tudunk olyan közös elfoglaltságot találni, ahol egyikünk sem unja hülyére magát. Az életben azonban a helyzet nem ennyire egyszerű. A hozzáértők szerint az emberek olyan párt választanak maguknak, akinek szükségletei és tulajdonságai kiegészítik saját szükségleteiket és tulajdonságaikat. Persze nem mindegy, hogy milyen tulajdonságokról van szó. Így például egy rendetlen disznó és egy tisztaságmániás takarítógép várhatóan gyorsan egymás idegeire mennek, ebben az esetben inkább a hasonló a hasonlóval elv diadalmaskodik. Viszont két szadista házassága valószínűleg nem olyan szerencsés kimenetelű, mint egy szadista-mazochista páré, itt inkább a "zsák a foltját megtalálja" állítás a helyénvaló. A hasonlóság-ellentétesség kérdésben tehát a döntő kérdés az, hogy milyen személyiségvonásról van szó.

5. Szeretet és önértékelés
Néhány reménytelen szerelem után rendszerint rájövünk, hogy érdemesebb olyan emberhez vonzódni, aki kedvel minket. Persze nagy kihívás meghódítani a "jéghegyet" (s valóban, az ilyen kapcsolatokat nagy becsben tartjuk), de Szikora Robinak nincs teljesen igaza abban, hogy "aki könnyen jön, az könnyen is megy..." (remélem jól idéztem, jó szerzőtől, most nincs erőm az R-GO összesben elmélyedni), valójában  kényelmesek vagyunk, és az önbecslésünket cirógatja, ha olyan emberekkel vesszük körül magunkat, akik vélhetően imádnak minket. Ez persze nem csak a kényelmességen múlik, általában minél kisebb valakinek az önbizalma, annál inkább hajlamos körülbástyázni magát tuti-nyertes kapcsolatokkal.

Összefoglalásként elmondható tehát, hogy a szakemberek szerint úgy teheted vonzóvá magadat, ha a postaláda mellett kompetensen álldogálva kávéfoltos pólóban szívességet kérsz a  hozzád hasonló, de komplementer tulajdonságaiban eltérő imádódtól! Sok sikert Nektek!

Ahonnan lestem:
E.R. Smith, D.M. Mackie: Szociálpszichológia, Osiris, Budapest, 2004
E. Aronson: A társas lény, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1994







Címkék: szeretet pszichológia vonzalom fakirma testi/lelki lelki zöldségek

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr935103917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anyuka2 2012.04.01. 19:21:00

A barátnőim Peruban, Bolíviában, Indiában, a földhöz ragadtabbak Spanyolországban vagy Belgiumban találták meg az igazit. Nem is értem őket. Én megtaláltam azt a férfit, aki 5 percre lakott tőlünk, ugyanabban a kerületben nőtt fel, mint én, ugyanabban az úttörőházban töltötte gyerekkorát mint én (csak 10 évvel korábban)más egyetemen, de ugyanazt a szakot végezte, mint én, ugyanaz a politikai beállítódása, mint nekem, és még sorolhatnám. Mindezt úgy, hogy azt hittem, megtaláltam a szöges ellentétetemet: ő magának való, én társas lény vagyok, ő otthon ül, én utazok, ő spórol, én szórom a pénzt, ő matekzseni, én hmmm, nem annyira, ésatöbbi ésatöbbi.

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.04.01. 19:21:00

No tessék! Kiteszem a lelkem, hogy valami tudományos bölcseletet összehozzak, aztán te csak megrántod a vállad, hogy, ja, kérem, nekem ez csípőből ment már fruska koromban!:)

Szofi 2012.04.01. 19:21:00

Hát én fénykoromban pont így csináltam! csak a lakóhelyemen akartam népszerű lenni, hanem egyéb jellemző tartózkodási helyemen.

És bejött! Egy csomó komplementer kávéfoltos nagymenő rajongóm volt.