Kommentszűrés
’12 feb
29
07:27

(Házas)pár-bajok humorral, vicc nélkül

Írta: Onleanyblog

Szerző: Lotte                

Az Onleány Társasblog  házasságról szóló  interjúsorozatának  újabb beszélgetőtársa Dr. Martos Tamás, pszichológus, pszichodráma-vezető, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének egyetemi adjunktusa, igazgató-helyettese, a Képmás Családmagazin rendszeres szerzője.

Lehet ez egy fura interjú? Kevés oly hálás vicc-téma van, mint a házasság, úgyhogy a kérdéseket egy-egy vicc köré csoportosítjuk. A férjek vagy feleségek kontójára mindig érdemes volt poént hegyezni, hisz mindenki talált a vicc alján saját életéből valami élményanyagot, igazság-morzsát. Ezekre a viccekre kellene reflektálni, pszichológus szemmel. Kezdhetjük? 
Persze.

„A házasságban az ember megtudja, mi az igazi boldogság. De akkor már késő.”

A házasságok legtöbb esetben lobogó, nagy szerelemmel indulnak, a boldogság ígéretét hordozzák. Aztán történik valami, talán épp csak az idő múlik, és egy reggel arra ébred az ifjú asszony vagy férj: ez lenne a boldogság?! Miért az elvárás és a valóság közötti szakadék? 
A párkapcsolatban – minél igazibb és nagyszerűbb, annál inkább – sok szempontból tulajdonképpen megismételjük azt az eredeti tapasztalatot, melyet csecsemőként éltünk át. Reményekkel és nagy vágyakkal jöttünk a világra, és ezekben többé-kevésbé valamennyiünknek csalódnunk kellett. A világ gorombább, és ridegebb, mint azt babaként „reméltük”, és bármilyen jók voltak a szüleink, mégiscsak a saját korlátaikkal együtt tudtak minket szeretni. Amikor igazán és mélyen szerelmesek leszünk, egy (hosszú) pillanatra úgy tűnik, mégis megkaphatjuk az élettől azt a teljeséget, amire már kicsiként is vágytunk. Ennek a hatalmas, és teljesíthetetlen elvárásnak azonban lehetetlen megfelelni: nem csak szüleinknek nem sikerült, de nem fog a házastársunknak sem – sőt nekünk sem sikerül majd az ő számára megadni ezt a teljességet, bármennyire is szeretnénk. A csalódás tehát eleve „bele van kódolva” a helyzetbe. Az igazi „életművészet” azonban az, hogy megtanuljunk boldognak lenni akkor is, amikor a világ nem a mi igényeinkhez igazodik. És ugyanígy lehetséges az is, hogy megtanuljuk egymást úgy szeretni, amilyenek vagyunk – nem félistenekként, szuperhősökként, hanem esendő, valóságos emberekként. Sőt! Megtanuljuk magunkat is így szeretni, mert ez éppen annyira fontos egy jó kapcsolatban, és korántsem magától értetődő.



Szűcs Édua grafikája
„Mindennek van előnye és hátránya is. Példa erre a házasság. Előnye, hogy minden reggel ágyba hozzák a reggelit, hátránya, hogy mindig ugyanaz hozza.”
Jellemző közhely a házassággal kapcsolatban, hogy biztonságot nyújt, de unalmas, megalkuvás egyfajta „kispolgári léttel”, szemben a bevállalós, házasságon túli világgal. Hogyan őrizhető meg a férfi és női lét sava-borsa, a kellő izgalom és varázslat egy házasságban?
Amit ápolunk, legyen az növény, képesség, vagy egy kapcsolat, az él, növekszik, változik. A szexuális vonzódás sem „valami”, ami vagy van, vagy nincs, mint egy tárgy. (Bár tapasztalatom szerint a mai felfogásban gyakran él így.) A vágyat, a vonzódást is lehet éltetni és élesztgetni, ápolni és növelni, új és új arcát felfedezni. Persze van ebben nem kevés feladat is: a törődés, odafigyelés mindenképpen energiát és belső lelki munkáét is igényel. Ez nem könnyű egy olyan világban, ami olyan sok mindennel kapcsolatban ígéri, hogy könnyen és gyorsan megszerezhető, mint egy késztermék. A könnyen és gyorsan szerzett örömök azonban ritkán felelnek meg az ember valódi belső igényeinek. Ha felfedezzük magunkban a törődés és odafigyelés erejét, akkor az lehet izgalmas, lehet varázslatos, és még egymás emberségét is kiteljesíti. 

 „Apu, miért volt Deák Ferenc, a haza bölcse? – Mert agglegény maradt.”
A gyerekek számára minta a felnőttek viselkedése és élete. Eközben a mai gyerekek 40% már házasságon kívül születik, sokszor kusza családi viszonyok közé: mostohatestvérekkel, nevelőszülőkkel. Milyen fiatalok lesznek belőlük?

Erre magam is kíváncsi vagyok, van bennem némi aggodalom is ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, minden felnövekvő gyerek hordozza magában azokat az „ősképeket”, melyek az összetartozásról, szeretetről szólnak. Ez jó, erre lehet építeni akkor is, ha a konkrét tapasztalataik esetleg nem éppen rózsásak. Közben pont emiatt az idealizálás, majd a keserű csalódás veszélye is nagyobb, ahogy az első kérdésben is említettem. A másik veszély a cinikus hozzáállás – egyre többször láthatjuk ezt. De a „valóságot nem lehet leváltani”, innen indulhatunk el, viszont nem is kell beletörődnünk, hogy nem lehet változtatni. Azt remélem, hogy jól kidolgozott, személyre szabott nevelési programokkal, a családterápiás és családsegítő szolgálatok segítségével, közösségi összefogással valamelyest enyhíteni lehet a felnövekvő generációk kiszolgáltatottságát. A média is sokat tehet ezért – örülök is ennek az interjúnak!

Szűcs Édua grafikája
„- Mi a közös önben és a feleségében? – Egy napon házasodtunk!”
Az ellentétek vonzzák egymást vagy similis simili gaudet? Van tapasztalat, hogy melyik kapcsolat jobb?

Recept soha nincs, és a fontos választásaink amúgy sem patikamérlegen kimérve dőlnek el, hanem tudattalan és tudatos folyamatok bonyolult összjátékaként. De azért a tartós és jó kapcsolatok esetében általában igaz, hogy az alapvető értékbeli, világnézeti egyezés mellett van tere sok különbségnek is. Erre érdemes is törekedni a kapcsolat alakítása során: keresni a közös pontokat és értéknek tekinteni (amennyire lehet) a különbözőségeinket. 

„Nős ember is lehet boldog, csak a felesége rá ne jöjjön!”
Rázós téma. Nincs életbiztosítás egy harmadik fél megjelenésével kapcsolatban. Munkahelyen, baráti körben, bárhol felbukkanhat egy vonzó férfi vagy nő. Miképp maradhat hűséges valaki, s ha már megsérült a bizalmi állapot, helyre lehet-e állítani még?
Ez egy olyan kérdés, ami biztosan nem fér bele egy rövid beszélgetés keretei közé. Így csak megerősíteni tudom: igen, rázós téma; igen, nincs „életbiztosítás”; de igen: maradhatunk hűségesek, és ha ez sérül, akkor a bizalom is helyreállítható. A „harmadik” megjelenése azonban mindenképpen azt mutatja, hogy a házasság, párkapcsolat valamilyen mély válságot él meg – már a „harmadik” feltűnése előtt –, van valamilyen rejtett hiányossága. Minden kapcsolatnak lehet ilyen. A válság, amit egy „harmadik” (akár csak távoli) feltűnése jelez, egyúttal lehetőség a továbbfejlődésre is, még ha ez fájdalmas tapasztalatokkal is járhat. 

„Feleség a férjnek: - Képzeld, ma éjszaka azt álmodtam, hogy egy igazgyöngy nyakláncot vettél nekem! Szerinted ez mit jelenthet? – Majd a szülinapodon megtudod - mosolyog sejtelmesen a férj. Az asszony alig várja a születésnapját. Elérkezik a nagy nap, a férj beállít egy csokor virággal és egy szépen becsomagolt dobozkával. A feleség kinyitja, és egy könyvet talál benne, "Álmoskönyv" címmel.”
Sok csalódást forrása lehet, ha nem figyelnek eléggé egymásra a házaspárok: ha nem ismerik egymás titkos vágyait, félelmeit, szorongásait. Mit tegyen valaki, ha egy kapcsolatban ilyesmit érez?

Itt is gyakran működnek a gyermeki fantáziák: csecsemőként azt szeretnénk, hogy szüleink találják ki, mire van szükségünk. Szerencsére ez legtöbbször meg is történik, ezért is maradtunk életben. Gyakran felnőttként is ezek a gyermeki vágyak működnek bennünk: találja ki, ha igazán szeret! Nem merjük mondani, nem tudunk kérni, sok minden hiányzik az eszköztárunkból – de ezek megtanulható készségek. Meg is kell tanulnunk! 

 „Este a férj az ágyban átöleli a feleségét, de az asszony elhúzódik. - Kérlek, ne... Fáj a fejem, aludni szeretnék. Másnap este a férj újra próbálkozik.
- Nem, ma igazán ne... Agyonstrapáltam magam, fáradt vagyok, pihenni szeretnék.
Harmadik este a férj ismét próbálkozik, de az asszony rárivall:
- Egy héten harmadszor? Hát neked semmi sem elég?”
Gyakori vicc-téma. De mi van, ha időszakosan vagy alapvetően nagy a libidóbeli különbség? Áthidalható?

A libidó, a szexuális vágy nem „valami”, ami vagy van vagy nincs, illetve amiből van valamennyi a partnereknek, aztán osszák be, ahogy tudják. A vágy a kapcsolatban születik, növekszik és a kapcsolatról szól. Beleszövődnek az egyéb elvárások, az önbecsülésünk és saját értékességünk tapasztalata, egymás befolyásolásának játszmái, nagyon sok minden. Egyébként egy fontos téma a vicc ellentétes oldala is: egyre több középkorú férfi küzd potenciazavarral, ami a stressz, túlhajszoltság következménye. Persze amiatt is, hogy a közvélekedés szerint (ahogy a viccben is) egy férfinak mindig tudnia kell(ene) kezdeményeznie. Ez olykor komoly teher lehet és az önértékelés állandó veszélyeztetőjévé válik.

Könczey Elemér karikatúrája
„- Hogy sikerült a lánya házassága, szomszédasszony? – Remekül! A férje hagyja pihenni, még a reggelit is ágyba viszi neki, el is mosogat, sőt a múlt héten nercbundát vett a lányomnak! – Ne mondja! És hogy vált be az új menye? – Rémes teremtés! Délig heverészik az ágyban, a fiammal készítteti el a reggelit, szegény gyereknek kell mosogatnia, és ami még mindennek a teteje, a múlt héten még nercbundát is kizsarolt magának!”
A másik klasszikus poén-forrás: az anyós-kérdés. Az ifjú pár ugyanis nem önmagában létezik, hanem két család részévé válik egyszerre a házasságkötéssel. Sok kapcsolatot mérgez meg az anyós/após rossz kapcsolat. Hogyan viszonyuljunk házastársunk családjához?

Egyszer írtam arról a Képmás családmagazinban, hogy vajon nem járt-e jobban Rómeó és Júlia azzal, hogy meghaltak szerelmük teljes ragyogásában, minthogy azzal kellett volna szembesülniük: Hát mégis Capulet vagy? Te meg csak egy Montague? Kényes egyensúly ez még akkor is, ha sikerül jó megoldásokat találni. A kulcsa valószínűleg az, hogy a házastársak mennyire voltak képesek személyiségfejlődésükben „meglépni” azt a lépést, ami az önálló, érett felnőttséghez vezet, a szülői háztól elfelé. Ez korántsem egyszerű lépés, pszichológusként számos helyzetben látom ezt. Nem is megy egyszerre, és persze nem is kell, hogy teljes „szakítást” jelentsen a szülői házzal, értékekkel. „Csak” autonómiát – ami egy élet feladata is lehet. A másik fontos dolog, hogy a pár ápolja magában – minden nehézséggel együtt is – a „mi-tudatot”, hogy egy új család született, mely hozza az eredeti családok azonosságait és különbségeit, de egy új, önálló egység. 


Pillanatfelvételek címmel könyvet is írt a házasságról, melyben egy-egy jellemző, szinte minden párral előforduló konfliktust merevített ki és kommentált. Saját házasságában is képes a megértő pszichológustól elvárható, humoros távolságtartással feloldani a problémákat?
A Pillanatfelvételek sok pillanatát ismerem saját magam is, bár a helyzeteket nem én írtam! De nem merészkednék erre a területre, ha nem tudnám tapasztalatból és nem hinném, hogy a nehéz helyzetekben is van választási lehetőség, nem "kötelező" az összeveszés, és összeveszés esetén sem "kötelező" a hosszas harag, megbántottság. Ebben a pszichológusi tapasztalatom azt hiszem sokat segít. Feleségem néha mondta már nekem: "És még te nevezed magad pszichológusnak?" De azért többször mondta ezt: "Nem hiába jártál arra az egyetemre!"



A kötetből az derül ki, hogy nincs üdvözítő, univerzális recept férfi és nő ideális kapcsolatához. Férjként miképp törekszik a lehető legtöbbet „kihozni” önmagából és házastársából?
Tetszik a  kérdésben az a szó, hogy a lehető legtöbbet. Gyakran fájdalmas azzal szembesülni, hogy mennyire tökéletlenek vagyunk férjként, feleségként, szülőként, társként. Jó lenne ideálisnak lenni, de nem megy. Az én alapvető stratégiám magammal szemben és a házasságomban is az, hogy igyekszem elfogadni magamat, és a páromat is a hiányosságainkkal és erényeinkkel együt. Az elfogadás paradox módon lehetővé teszi mindkettőnk számára a növekedést és a fejlődést - míg az elvárások és az elégedetlenség szinte bebetonozza a nehéz dolgokat. Elérni a lehető legtöbbet, ami néha akár messze van a tökéletestől - ez a lehető legjobb, amit tehetünk.

Végezetül, ha már vicceltünk, van valami kedvenc humoros története a témában?
Történet helyett Karinthy Frigyes mondata jut most az eszembe, aki nagy kópésága mellett hihetetlen éles szemmel vette észre a férfi és nő kapcsolatának sok paradoxonját: "Férfi és nő, hogyan is érthetnék meg egymást, amikor mind a kettő mást akar: a férfi a nőt, a nő a férfit."

Az írás megjelenését támogatta:




Címkék: házasság lotte te engemet martos tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr515103860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vicces Viccek 2012.02.29. 07:27:00

Ez tetszett, köszönöm!