Kommentszűrés
’12 jan
27
10:26

KitűNő - Keresztes Ilonával beszélgettünk

Írta: Onleanyblog


Szerző: FiloSzofi, Lotte

Született nő. Született édesanya. Szilárd értékrendjét a szeretet és a szavak erejével közvetíti családjának, rádióhallgatóknak, családalapítás előtt álló fiataloknak.

Az Onleány Társasblog eheti beszélgetőtársa Keresztes Ilona volt, a Vendég a háznál és a Smink nélkül című rádióműsorok népszerű szerkesztő-műsorvezetője.

Onleány: Két női műsor készítésében is részt veszel a Magyar Rádiónál, az egyik a nagy hagyományokkal bíró, idén húsz éves Vendég a háznál, a másik a Smink nélkül. Az előbbit szinte minden mára felnőtt nő ismeri, úgy tűnik bevonult a közös emlékezetbe. Hozzád melyik áll közelebb?


Keresztes Ilona: Mindkét műsor letisztult profillal rendelkezik. A Vendég a háznál a gyermeknevelés kérdését járja körül, a Smink nélkül a női lét sokszínűségével foglalkozik. A két műsor között az anyaság a kapocs, hisz e témát mindkét műsor érinti, csak más-más szempontból: Az egyik a gyerekre, a másik az anyára fókuszálva.

A Vendég a háznál cím magában foglal egyfajta hozzáállást, hitvallást is a gyerekneveléshez.

Igen, azt kívánja hangsúlyozni, a gyerek nem a tulajdonunk, hanem egy másik ember, aki a segítségünkkel ugyan, de önálló, szuverén felnőtté válik. Felelősek vagyunk érte, otthont kap nálunk, de nem örökre. Átlagosan huszonöt évet tölt otthon egy gyerek, és ennek többszörösét a szülői házon kívül.

Erről eszembe jut az ókori görög vendégbarátság fogalma, amely utódokra is öröklődő szövetségi viszonyt jelentett. Akik vendégbarátságot kötöttek, eltörtek egy cserepet, amelynek egy-egy darabját eltették. Az összeillő darabok tulajdonosai később ezzel igazolhatták, hogy részesei a szövetségnek. Ugyanígy a bármilyen messze szakadt gyermek sincs egyedül a világban…



Örülök, ha már a cím is elgondolkodtat! Ez csaknem húsz évvel ezelőtt, Horváth Ida ötlete volt. A kissé filozofikus címadás tükrözi a műsor mai napig unikális jellegét a magyar médiában, hisz az átlagnál talán mélyebben, filozofikusabban foglakozik a nevelés kérdéseivel. Amit kínálunk, az egy filmetűd szerű műfaj, melyben tudatosan nem értelmezzük előre a megszólalót - a riportalanyok szavai önmagukért beszélnek, a hallgató pedig maga dolgozza fel a hallottakat. Arra törekszünk, hogy hitelesen beszéljünk igazat. Nincsenek kész válaszaink, ítéleteink meg pláne nincsenek.

Idén húsz éves a műsor, te már több mint ugyanennyi ideje vagy családos, négy fiúgyermeket nevelsz. Látod-e közben a változást, a trendeket, és hol van a te nézőpontod?

Mai szemmel nézve, nagyon korán, 21 évesen alapítottam családot. Egyazon évben diplomáztam, férjhez mentem, elkezdtem tanítani, és megfogant az első gyermekem.

Őrült tempó!

Akkor nem éreztem annak. Ma már két fiam is meghaladta ezt a kort, de persze ők fiúk, és más világ van, mint akkoriban.

Változott a világ?

Sokat változott. Másképp ismerkednek, másképp élnek párkapcsolatban a fiatalok, mint annak idején. De mi is másképp csináltuk, mint a szüleink!

A felnövő fiaid már búcsúzó vendégek?

Egyelőre még nem készülnek házasodni, de ezzel még nem térnek el nagyon a korábbi generációtól, hiszen a fiúk akkor is később alapítottak családot. Az otthonról hozott minta mégis meghatározó, a mentalitásuk hasonló a miénkhez, de a döntéseiket ők is egyedül hozzák meg. Hogyan alakul majd az életük, azt természetesen nem tudhatom. Persze folyamatosan hatással vagyok rá a puszta létemmel, minden szavammal, gesztusommal, de nem dolgom, hogy meghatározzam, mit, mikor és hogyan tegyenek.

Egy más világban az emberek is mások?

Bizonyos szempontból nem mások, hiszen az ember ember marad: az alapvető igényei ma is azok, mint mindig. Tartozni valahová, szeretve lenni, értékesnek lenni.
Akik a rendszerváltás után nőttek fel, már a demokrácia nyelvét beszélik. Más automatizmusok épültek be a gondolkodásukba. Természetes számukra a jogokról való tudás, a szólásszabadság, és a hit, hogy megvalósíthatják, amit szeretnének, kezdeményezőkké válhatnak. Sokat jelent számukra a személyes siker, nem annyira csapatemberek, másképp viszonyulnak a hatalomhoz, és másként gondolkodnak a párkapcsolatokról. Szabadon hihetnek bármiben és bárkiben, mégis sokan közülük nem hisznek szinte semmiben. Keresnek, tapogatóznak, és bizonytalanok azokban a helyzetekben, amikor egy felelős döntéssel előbbre kellene lépni.

A hatóképesség felszabadító, de nagyfokú tudatosság bénító is lehet. A számtalan lehetőség között biztosítékot keresünk, de nem mindig találunk. Nem válhatunk-e áldozatává ennek a tudatosságnak?
A gyerekvállalásban sokszor nem tudjuk, meddig tart a felelőtlenség, és mikor vagyunk túlságosan görcsösek.

Van egy keresztlányom, akinek négy gyermeke van. Olyan körülmények közé születtek ezek a gyerekek, hogy józanul gondolkodva magam is inkább a halogatást tanácsoltam volna neki. Az ő életén keresztül nagyon erősen tapasztalom meg azt, hogy az ösztönös gyermek utáni vágy, és a mellette való tudatos döntés hegyeket mozgathat meg. Ő fordítva gondolkodik, mint a többség: várja, és elfogadja a gyereket, örül nekik, és számukra teremti meg a feltételeket. A tudatosság tehát itt is jelen van a döntésben, és a következmények vállalásában. A céltudatosság viszont olyan erő, ami előre viszi, és tényleg, mint kés a vajban, úgy halad.
Mások sokkal jobb körülmények között, sokkal több biztosítékkal sem mernek nekivágni, gondolkodnak öt-tíz évekig. Csodálják mások gyerekeit, és azt gondolják, nekik milyen jó, hogy megengedhetik maguknak. Sokszor irreális anyagi elvárásokat képzelnek a házasság és a gyerekvállalás mögé, amelyek aztán áthatolhatatlan jéghegyként magasodnak előttük.

Nem természetes, hogy biztonságra vágyunk?

Dehogynem, nagyon is természetes. És az sajnos igaz, hogy a ma elinduló fiatal felnőttek világa meglehetősen nehezen kiszámítható. A párkapcsolati döntések viszont nem ettől függenek. Ahhoz, hogy két ember összeházasodjon, hogy elkötelezzék magukat egymás mellett, a felelősségvállaláson túl nem sok minden kell. Ha ez megvan, erre már lehet építeni. A gyerek fogadásához sem kell szinte semmi különös az első időben, hiszen baráti körből, rokonoktól, másodkézből is be lehet szerezni a babaholmikat.
Persze az üzenet, ami ezzel a témával találkozva a fiatalokhoz eljut, éppen az ellenkezője. Sokkot lehet kapni a rengeteg szükségesnek nyilvánított feltételtől, a babaáruházak mennyezetéről lógó hitelkonstrukciós lehetőségek látványától. Pedig egyetlen kisbaba sem igényli a luxus lakosztályt. Kényelmes ágyat, meleg otthont, szerető szülőket és bőséges anyatejet szeretne.
Úgy tapasztalom, hogy a fiatalok nagyon szeretnének családot, de talán túlontúl magas elvárások ivódtak beléjük. Tényleg sajnálom őket, amikor azt látom, hogy harmincas éveikben járó barátnők egyikük kisbabáját ajnározzák irigykedve úgy, mintha sajátjuk soha nem lehetne.

Miközben egy együttéléses életforma a lakásbérlettel, utazással, szórakozással szintén sokba kerül, azt gondolják, hogy a családalapításhoz sokkal többre van szükség.

Valóban többet kíván az embertől, ha nem is anyagilag. Nagyobb a biztonságvágyunk, ha nem csak magunkért tartozunk felelősséggel. Sokan azért is keresnek biztosítékot az anyagi javakban, mert a statisztikák azt sugallják, hogy kicsi az esélye annak, hogy a másik szülő élete végéig harcostársunk is marad. Nagyon sokan nevelik fel egyedül a gyerekeiket.

Az egyéni életek nem statisztikából épülnek. Nem a trendek alakítják az életünket, hanem mi magunk. Én is tehetek azért, hogy olyan kapcsolatot építsek fel, amiben nem fognak elhagyni. Lehet, hogy a statisztika azt mondja, hogy a nők nagy részét a párja el fogja hagyni, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkivel így történik. Senkit nem azért hagy el a társa, mert ezt látta a statisztikai adatokban. A saját életünket mi irányítjuk.
Például vigyázhatunk nőként a méltóságunkra, hogy ne adjuk oda a testünket használatra olyan férfinak, aki nem kötelezi el magát mellettünk. A testem nem jár akárkinek egy buli után. Más a rendeltetése a szerelemben és az anyaságban is. Az tehet igazán boldoggá, aki engem jóban-rosszban felvállal. Ha ezt egy nő ki meri mondani, ki fog derülni, hogy jobban jár, és biztos, hogy nagyobb megbecsülést fog tapasztalni.

Sok lány azt mondja, hogy ez neki is így jó, nem csak a fiú kedvéért teszi.

Sokszor megtévesztőek az érzések. Nem lehet kizárólag erre hagyatkozni.  A felmérések azt mutatják, hogy az együtt élő párok bizonytalanok egymásban, a lányokat legtöbbször nem veszik feleségül, hiába várják a nagy pillanatot, és sokan 35-40 évesen is még mindig a párjukat keresik. A fiúknak persze roppant kényelmes, hogy anyuka gondozza őket, valamelyik lány meg időnként feljön. Nem érdemes kiszolgálni ezt a helyzetet.

Ha a döntésben szabadok vagyunk, az nem elég?

Az alap, hogy a döntésben szabadok vagyunk, de döntünk, és ez a lényeg! Nem sodródunk az adott helyzetben, hanem gondolkodunk. Nem az a baj, hogy nem egy irányba indul el mindenki. Lehet többféle utat is jól járni. Baj akkor van, ha csak az egyiket tüntetjük fel érvényesnek, és csak arról beszélünk, mert az trendi, a másikról pedig hallgatunk, mert az ciki.

Jövő héten folytatjuk!


Címkék: család párkapcsolat riport kitűnő vendég a háznál smink nélkül filoszofi onleány keresztes ilona

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr165103799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.