Kommentszűrés
’11 sze
5
19:22

Olvasmánynapló - Az elveszett boldogság nyomában I.

Írta: Onleanyblog

Talán igaz, hogy minél több dolga van az embernek, annál több az ideje. Vagy az az igaz, hogy nem bírom ki, hogy hosszabb ideig racionálisan viselkedjek. Mindenesetre éppen most - és nem untatlak benneteket annak leírásával, hogy miért kell drámai hangsúllyal mondani, hogy "éppen most"- jutott eszembe, hogy hozzányúljak a "nem sürgős, de mindenképpen el akarom olvasni" könyvek polcához.

Egy alternatív gyereknevelési alapművet kaptam elő, a kendősök bibliája lehet, azt hiszem:
Jean Liedloff - Az elveszett boldogság nyomában. A kontinuum-elv.

Kétezeregy Kiadó, 2008. fordította: Barta Judit
Azz eredeti 1975-ben jelent meg New Yorkban, a magyar kiadónál 2007-ben


Többet egyelőre nem írok róla, az előítéletmentes olvasás érdekében. Utána még beszélhetünk róla.

Lehet, hogy nektek nincs ilyen sok időtök, ezért arra gondoltam, hogy megosztom, ahogy haladok előre az olvasással, valamiféle olvasmánynapló formájában.

Egyelőre ezt a néhány szabályt találtam ehhez megfelelőnek:

- A bevezetést átugrom, mert túl sok mindent előre vetít.
- Nem kivonatot készítek, tehát nem biztos, hogy a legfontosabb információkat adom át.
- Nem mindig titkolom a véleményemet, és az olvasás közben felvetődő gondolataimat, de van, amikor igen.

I. fejezet
Hogyan változott meg gyökeresen a gondolkodásom?

A mai világban biztos nem adnék ilyen címet még egy fejezetnek sem, de ez nem a mai világban, hanem 1975-ben íródott.
"Ez a könyv egy elvet igyekszik bemutatni, nem pedig egy történetet elmesélni" - így indul a szöveg, aztán mégis a szerző személyes története következik. Ha velem ilyen dolgok történtek volna, biztos én is azzal kezdenék mindent, hogy elmesélem, hiszen képtelenség, hogy ne változtassa meg az embert. Hogy mi?
A szerző, helyét kereső amerikai egyetemistaként átruccan Európába, Párizsban kószál, miközben elutasít néhány ajánlatot a Diortól, aztán Velence, Firenze következett, egy hirtelen meghívást követően pedig Dél-Amerika: gyémántvadászat Venezuelában.
Azt hiszem sosem voltam, és sosem leszek ennyire szabad, sem a lehetőségeimet, sem a lelki kötetlenségemet tekintve, hogy ez akár velem is megtörténhessen. Inkább abba a típusba tartozom, aki kis területen jár be nagy utakat ("Maga tudta, hogy egy négy mérföld hosszú csőrendszer van a hasában?" - bocs. ismeritek?)
Na jó. Szóval a szerző az őserdőben köt ki, nyilvánvalóan olyan emberként, aki nagyon szeretne máshogy hazamenni, mint ahogy eljött, mert van arról egy ősbenyomása, hogy létezik egy helyénvalóság, ahol az ember maga is a helyén érzi magát. Arról is van egy homályos sejtése, hogy a dzsungel számára olyan hely, ahol igazán történhet valami.

Szimpatikus, ahogy leírja a rátalálás fokozatait, nyilván, mert velem is hasonlóképp történt, ami eddig történt. Ültető élménynek nevezem, amikor először felvillan a cél, mintha csak karnyújtásnyira lenne, és beleég a lelki retinánkba, hogy utána mindig vágyakozzunk rá. A szerzőnél ez az ültető élmény a Tisztás, egy gyermekkori, egyszeri, átható tapasztalás. De ha egy ilyen képet meg akarunk ragadni, levegőt markolunk, hiszen egy ilyen gesztussal nem elérhető.
"Nyolcéves lehettem, és akkor nagyon jelentőségteljesnek tűnt az élmény. Ma is értékes tapasztalatként gondolok rá, de mint a legtöbb ilyen megvilágosodást nyújtó pillanat, ez is épp csak felvillantotta egy rend létét, anélkül, hogy feltárta volna a rend logikáját vagy azt, hogy miképpen lehetne megőrizni e rend képét a mindennapi élet kuszaságában."

Az is igaz, hogy ez a cél nem lebeg egyfolytában a szemünk előtt, hanem el-eltűnik, mint fák mellett haladva a kilátás.

A dzsungelben aztán Liedloff ráléphet a cél felé vezető útra. Az úton megint egy pillanat teljességeindítja el, és hosszú időbe telik, amíg a gondolkodása kiiktat minden közvetettséget, hogy a legkézenfekvőbb forráshoz forduljon, a másik emberhez. Az indiánok példája, boldogságuk, nyugalmuk és derűjük hiába volt annyira szembeötlő, viselkedésük olyannyira eltért a civilizált ember sémáitól, hogy eszébe sem jutott a követendő példát látni benne.

Az indiánok életét és élethez való hozzáállását bemutató epizódokat nem veszem el előletek, olvassátok el. Legyen elég, ha annyit elárulok, hogy hiányzik belőlük a szorongás, a várható kellemetlenségek fölötti bosszankodás, a teljesítménykényszer, és az öregedés hanyatlásként való megélése.
Mindennek persze ára van, és a fejezet végére megszületik a kérdés az olvasó fejében: vajon kell-e választani civilizáció és boldogság között. (folyt. köv.)
(Szofi)


Címkék: ajánló könyv filoszofi

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr425103443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.