Kommentszűrés
’13 feb
25
10:14

...és lehull nevedről az ékezet

Írta: Onleanyblog

Szerző: Lotte

Február 25., hétfő reggel. A munkahelyi rutin előtt egy pillantás a világháló híreire. Az Indexen érdektelen beszámolók az Oscar-díj átadásról, árfolyamok, okos telefon fejlesztések, bulvár. Csupa könnyen fogyasztható műanyagtartalom. Aztán a szemem az oldalsávra téved, s egy blogbejegyzés címén akad meg: "Az ország elhagyása hazafias kötelesség!" - mered rám a provokatív cím. Biztos, valami hülyeség. A kattintás a Progresszív Blogra dob. És nem, ez nem vicc! Moin Moin - a szerző - komolyan beszél. Mert itt és most, 2013 Magyarországán minden annyira rossz és reménytelen, hogy mindnyájunknak el kell menni! Mert ez maradt.
Olvasom a felháborító, igaztalan sorokat. Épp a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja van és arra gondolok, mit is mondanának azok, akik a diktatúra elől menekültek mondjuk, 1948-ban vagy '56 után? 
Mit kiáltana oda Mária Sándor a bejegyzés írójának? S mit kiáltanának azok, akik mindent vállalva  akkor is, mégis maradtak?
És Márai felel. A Halotti beszéddel üzen. Nem ártana, ha Moin Moin is levenné a könyvespolcról.





Címkék: magyar lotte köz/vélemény


’13 feb
24
19:30

Lelki Zöldségek: Viszlát Helló!

Írta: Fakirma (Onleány Társasblog)

Szerző: Fakirma

Az emberek napról napra udvariasabbak vagy egyszerűen csak öregszem. Az évek peregnek, s bár megesküdnék rá, hogy még az idő vasfoga is retteg tőlem, mégis a  laza Hellók helyett  nem csak a Jónapotok gyarapodik szédítö ütemben, hanem a Csókolomok is. Talán nem említettem, de alapjában véve jól nevelt lány vagyok, jártam hittanra meg zongora órára, és azt is tudom, hogy evés közben nem illik orrot túrni. Meg persze egyébként se. Tisztában vagyok a megszólítás szabályaival is: tegezést csak nő kezdeményezhet, egyébként meg a vénebb és a rangban felettünk álló. Azt is tudom, hogy tegeződést nem elfogadni suttyóság és hogy a pertu egy életre szól, még abban az esetben is, ha seggrészegen koccint az ember. Értem én, hogy a szabály az szabály, és a tegeződés undorító plázadivat, ami ellen berzenkedik minden jól nevelt lény, de legívesebben szájbarúgnám azokat, akik nekem szegezik közönyös, szenvtelen hangon: Mit tetszik kérni?
A XVI. századig minden simán ment, a lejárt szavatosságú plázacicák sem panaszkodhattak, hiszen az emberek tegeződtek. No persze az is megkönnyíthette a tegezés-magázás dilemmát, hogy sokkal ritkábban öregedtek meg . Széchenyi István rátett még egy lapáttal, kitalálta az Önös megszólító módot. Jobban tette volna, ha inkább menedzsel még egy hidat, s nem sokkolja a jónépet egy újabb bonyodalommal szép magyar nyelvünk mezején.
Tulajdonképpen semmi baj nem lenne a magázódással, ha mindenki szigorúan tartaná magát a szabályokhoz. De nem tartja. Manapság divat a tegeződés: óvónő a szülőket, egyetemi tanár a diákokat, pincér a vendégeket, eladó a vásárlókat. Ilyen körülmények között nem csoda, ha szíven üt a felismerés: én már kinőttem az emberi lazaság baráti köréből, nekem már kijár a tisztelet, outsider lettem, konkrétan harangoztak. Néha még megröhögtet egy-egy figyelmetlen eladó vagy felszolgáló, aki egy mondaton belül tegez és magáz.
De nem csak a felszínes kapcsolatok működik halabasza szabályok szerint. A héten beszélgettem Szendvicsgyerek nagyjából velem egyidős tanárnőjével, aki következetesen tetszikezett engem. A drága tanárnő mentségére legyen mondva, hogy nyilván hibbant, nagyjából ő az első pedagógus, aki szembeszállva a nevelőtestület egyöntetű véleményével fiamat kedves, jó humorú, egyenes, és tehetséges gyerekként tartja számon. Ezek után nagyvonalúan szemet hunyok a furcsa megszólítási mód felett.
Talán könnyedebb szívvel búcsúznék a laza Hellótól, ha egy olyan társadalomban csoffadhatnék el, ahol nem ciki megöregedni. A facebookot főleg a hirdetései miatt rühellem: az ajánlatok alapján egy negyven éves nő dagadt (Hogyan fogytam le két nap alatt harminc kilót?), boldogtalan (Jó élni negyven évesen?), magányos (Párt találni negyven felett?) és amorf (Mellplasztika, ráncfelvarrás, zsírleszívás...). Még jó, hogy nő vagyok és a nemi szerv növesztő csodaszerekkel és az erekció-javító gyógymódokkal nem engem bombáznak. Ilyen viszonyok között egy ártatlan csókolom vagy jó napot kívánok ütni tud. Mert óhatatlanul azt üzeni, hogy egy dagadt, boldogtalan, magányos, amorf öregedő nő vagyok, akinek már harangoztak. 
A magázódás bizonyos körülmények között igazán szexi tud lenni. Én például az első férjemmel magázódtam. A válás után összetegeződtünk, nem a bjrósági végzés, hanem ez a pertu jelentette az életemben a fordulópontot: ettől kezdve ő nem az én első és egyetlen szerelmem volt, hanem egy férfi a múlttamból.
Nekem nagyon tetszik az is, amikor egy idős, tekintélyes ember a tanítványait yoldalúan egtegezi.
Az idők változását jelzi, hogy nagyon sok olyan családot ismerek, ahol a szülők magázzák a szüleiket, de a gyerekek tegezik a nagyszülőket. Vicces és nagyon beszédes felállás.
Ismerek olyanokat is, akiket bánt a tegező forma. Az interneten olvastam felháborodott beszámolókat arról, micsoda bunkó a benzinkutas, aki tegeződni mer. Jöttek a jótanácsok dögivel, hogy kell megleckéztetni az ilyen személyeskedő tahókat. Gondolom ők lehetnek azon, akik személyes sétésnek veszik, ha egy pasi utőnuk fütyül az utcán. Erről is lehetne vitatkozni: megalázó tárgyként kezelés vagy elismerő bók? Én ez utóbbira szavazok. És üzenem minden férfiembernek:
Amikor végképp elkeseredem, mindig arra gondolok, hogy a kamaszoknak még nehezebb lehet. Nekik aztán tényleg nehéz lehet idomulni  a felemás, tisztázatlan nyelvi szokásokhoz. Sok kamasz megfordul nálunk manapság, midegyikre ráparancsolok, hogy engem csak tegezni lehet, egyébként nem tehetik be alábukat a házamba. Sokaknak simán megy, mások csak dadognak és nem esik jól. Nem érdekel, ha én kijrom, hogy öregszem, ők kibjrják, hogy egy hisztis banyát tegezniük kell.
Ha én nyelvújító lennék, eltörölném a magázást, minden romantika ellenére.Szegényebb lenne a nyelvünk, kevésbé árnyalt az emberi viszonyrendszerünk, de kevesebb  lenne a szégyenkezés, tanácstalanság, setesutaság, érzékenykedés is. Vagy pedig fejvesztés terhe mellett előírnám a közvetlen intim szférán kívüli magázódást.





’13 feb
24
14:02

Édes ki vagy-vagy?

Írta: Onleanyblog

Szerző: Onleány   

Csoki vagy süti?
Nagyon szeretem a házi sütit. Nem csak a különlegeseket, egy sima linzer, kevert, vagy kelt tészta is boldoggá tud tenni. Csokit ritkábban, de akkor határozottan. Egyetlen dolog hagy hidegen: a forró. Még sosem kívántam meg a forró csokit, nem is ittam, hiába kínálják egyre izgalmasabban.  (Szofi)
Csoki. Miután az összes sütit elpusztítottam. (Fakirma)  
A csoki azonnali, dús, tömény élvezet, a sütemény elnyújtottabb, szofisztikáltabb élmény. Hol egyik, hol másik szabadít fel több szerotonint. Közös vonás, hogy egy magamfajta édesszájú mindkettőért veszettül tud epekedni. (Lotte)

Cukor vagy édesítő?
Sosem használtam édesítőt, inkább próbálom kontrollálni az édességfogyasztást. Vezérelvem, hogy desszerttel nem kispályázunk, legyen benne, aminek kell, de próbálok elzárkózni a lopakodó cukorinvázió elől: gyümölcslé, ital, joghurt, magok, műzlik és társaik maradjanak natúr. Egyébként öregszem, mert a teát, kávét is üresen iszom. Nem elvből, de egy diéta során annyira megszerettem, hogy már nem is ízlik cukorral. (Szofi)
Cukor, gátlástalanul. Édesítőszer fóbiám azzal a tévképzettel párosul, hogy ha bekapnék egy szem fehér pöttyöt, azon nyomban meghalnék. (Fakirma)
A reggeli bögre tejeskávémba két pici édesítőtabletta pottyan, egyebekben cukor, mérsékelt mennyiségben. Teához soha, kávéhoz is csak egy gondolatnyit. (Lotte)

Gyümölcsös vagy csokoládés ízvilág?
Bipolárisan. (Szofi)
Csokis. Kár lenne elrontani gusztustalan gyümölcsökkel az élvezetet. (Fakirma)
Csokoládés. (Lotte)

Gombóc vagy palacsinta?
A palacsinta a gyengém. Képes vagyok róla fantáziálni, mérlegelni, hogy a vastagabb, csipetnyi sütőportól ruganyosabb típust kívánom-e jobban, vagy az egész vékony, homogén tésztát. És végül meg is sütöm. (Szofi)
A gombócnak menza-szaga van. Elvakult palacsinta rajongó vagyok. Még sütni is élvezet. (Fakirma) 
Palacsinta! Sosem értettem, hogy miért a szilvásgombócról született musical-sláger (ki lehet vele üldözni a világból), s nem a palacsintáról. (Lotte)

Cukorka vagy rágó?
Ilyesmit ritkán fogyasztok, de akkor rágó. Cukorkáról két nagyon fontos, és nagyon régi emlékem van. Az egyik a málnaformát imitáló málnaízű keménycukorka a nyolcvanas évekből. Annak olyan tökéletes málnaszörp íze volt! A másik, nem tudom, emlékszik-e rá valaki, szintén nyolcvanas évek: zöld C-vitaminos cukorka. Átlátszó zacskóban zöld drazsé, amit rövid szopogatás után könnyen szét lehetett rágni. A belseje fehér, puha és savanykás volt, gondolom aszkorbinsav, citromsav volt benne. Az összhatás a házi limonádé leülepedett cukros aljára emlékeztetett. Na, ilyen zöld cukorka mindig volt a nagyszüleimnél, és ha mentünk A Kertbe, és a buszon befalhattam egy zacskóval is. Biztos baromi egészséges volt :) (Szofi) 
Egyiket sem szeretem, de a rágót üldözöm is. (Fakirma) 
Rágó! Függő vagyok, nyugtat. Ráadásul - vessetek meg!- mentolos cukorkákkal is megfejelem néha. (Lotte)

Fagyi vagy puding?
Puding. Korszakosan, és akkor nagyon. És csak főzőset. Fagyi nélkül simán kibírom. (Szofi)
A fagyit nem szeretem, csak a dobozosat, amit éjszaka titokban lehet elzabálni a család elől. A pudingban a csokis bármilyen mennyiségben jöhet. Különösen a bolti poharasat szeretem, a műíze utánozhatatlan! (Fakirma)
Ez valami életkori sajátosság lenne? Nekem is totál oda a fagyi rajongásom, s menthetetlenül besoroltam a pudingosok közé. (Lotte)
 
Péksüti vagy keksz?
Az édes péksüteményekről teljesen leszoktam, de a keksz a gyengém. Igen, a palacsinta és a puding mellett még ez is. És nem is csak a házi, a Győri Édes is ugyanúgy csúszik, mint régen. A töltött és mártott fajtáktól viszont eltávolodtam, különösen, ha gagyi műízű. Még az Oreo láz sem kapott el, pedig kaptam a Mikulástól, mint ismert kekszes, de szerintem semmi extra. (Szofi)
Keksz, mert ropogós. (Fakirma)) 
Egy igazán jó kakaóscsiga felülmúlja a keksz-élményt. Ritka az ilyen becses jószág. A házi verzió viszont verhetetlen! (Lotte)



Címkék: rólunk ki vagy-vagy? onleány


’13 feb
23
10:52

Hol kezdődik a család?

Írta: Onleanyblog

Szerző: Lotte  

A Házasság Hete kapcsán jelent meg a Magyar Narancs rádiókritikai rovatában egy kis írás, melyben a szerző több, a mai gondolkodásunkat végletesen megosztó kérdést is felvet. Világviszonylatban is komoly dilemmát okoz ugyanis olyan egyszerűnek tűnő alapkérdések megválaszolása, mint például, hogy mit is értünk család alatt
Sok okos ember töri nagy nemzetközi szervezetekben a fejét a fogalom tisztázásán, de a vélemények között kialakult törésvonalak csak mélyülni látszanak. Kétségtelen tény, hogy társas kapcsolataink átalakulóban vannak: a technikai változások, az individualizmus előretörése, a globalizált világ, az anyagi biztonságérzetünkhöz szükséges elvárásaink megugrása, s életünk szakrális vonatkozásainak beszűkülése miatt is sok minden megváltozott az utóbbi évtizedekben. (Unalomig ismételt tények, hogy Európa-szerte egyre kevesebben követnek hagyományos mintákat: egyre kevesebben házasodnak, egyre kevesebb gyermek születik. Ezzel szemben nő az új típusú életformák társadalmi jelenléte: terjed a tudatosan választott szingli életmód, s egyre több országban érvényesítik a homoszexuálisok a heteroszexuálisokat megillető jogokat: házasságot köthetnek, gyermeket nevelhetnek.)
Ugyanakkor kérdés, hogy - a láthatóan korántsem a tömeges boldogság, a társadalmi biztonság és fenntarthatóság felé vezető úton - mi is a teendőnk? Az életünket szabályzó törvényi kereteket kell-e hozzáigazítani a kétséges kimenetelű újszerű gyakorlatokhoz vagy a kipróbált cölöpöket kell még jobban leverni, amik össz-társadalmilag hasznosak, s a bizonytalanságban kapaszkodókat nyújthatnak?
Hogy elhagyjam végre a homályos általánosságok mezejét, lássuk a Magyar Narancs szerzője által felvetett kérdéseket! 
A Kossuth Rádió Házasság Hete kapcsán sugárzott műsorait hallgatva az újságíró azt nehezményezte, hogy a beszélgetésekben a műsorvezető és a vendégek is hajlamosak voltak általában a házasság kapcsán a családról és gyermekvállalásról beszélni. Ezek szerint "a házasság egyenlő lenne a családdal, amely kizárólag egy hetero házaspár és egy-két-hás-sok gyerek közössége lehet. De akkor mi van a gyermektelen párokkal, a gyermeküket egyedül nevelőkkel, az örökbefogadottakkal és az azonos neműekkel?" - tette fel méltatlankodva a kérdést.
Gondolkodjunk el közösen mi is, hol is kezdődik vajon a család? Mert nagyon sokféle szeretetkapcsolat létezik, melynek nincs nevesített jogága, mint a családjog. Ettől még e kapcsolatok értéke önmagában természetesen nem kevesebb vagy több, mint a kiemelt jogi védelmet élvező házasságé vagy a családé.
Ugyanakkor kétségtelen tény az is, hogy minden társadalom számára létfontosságú az utódok megszületése, hiszen ők biztosítják annak további fennmaradását. Ezért - minden ideológiai és világnézeti felfogástól függetlenül - elemi érdeke egy közösségnek támogatni az "utánpótlást".
A család épp ezért a közös utód vállalásának kimondásával vagy vállalásának tényével kezdődik, s annak reprodukciós funkciója mindenképp kitüntetett szerepet kell, hogy élvezzen. Ez történik a házasságkötéskor, függetlenül attól, hogy aztán adatik-e közös gyermek. A vállalás, a kapcsolatból születő közös utód és a róla való későbbi gondoskodás esélye azonban a házasságkötés pillanatában már jelen van. A közös gyermek születésének ténye családdá teszi azon párokat is, akik ugyan nem vállalták egymást mások előtt az utód születését megelőzően, jognyilatkozat-szerűen, de a közös gyermek születése vagy örökbefogadása enélkül is családdá tette kapcsolatukat. Ugyanígy a gyermekét egyedül nevelő is természetesen család, hiszen - kiemelten támogatást igénylő nehézségek közepette is - gondoskodik, vállalja, neveli a gyermeket.)  Ez a család-felfogás tükröződik egyébként abban az ősi nyelvi fordulatban is, mikor a "hány gyermeked van?" helyett a "hány családod van?" kifejezést használták. (Erdélyben a mai napig él ez a szép kifejezés.)
Nem emberi szabályozás, hanem természeti törvények fosztják meg az azonos neműeket a közös utód lehetőségétől. Kőkemény törvény ez, amit örökbefogadással lehetne felülírni, de itt elsősorban mindig a gyermek érdekeit kell figyelembe venni: nem sérül-e identitása egy azonos nemű pár mellett nevelkedve? (A gyermek érdekeit minden esetben szigorúan védeni kell, ezért vizsgálják az örökbefogadásra készülő hetero pároknál is az alkalmasságot.) Azonos neműeknél a kérdés a gyermek érdekeit figyelembe véve ab ovo túl sok bizonytalanságot rejt ahhoz, hogy megnyugtató választ adjunk.
A család - társadalmilag betöltött pótolhatatlan szerepe okán is - tehát mindenképpen a közös gyermek vállalásának lehetőségére való irányultsággal, annak vállalásával függ össze. Szerintem. De vajon ti hogy látjátok mindezt?


Címkék: család lotte köz/vélemény


’13 feb
22
18:38

Harmadik gyereket várni I.

Írta: Onleanyblog

Szerző: FiloSzofi

Harmadik gyereket várni
...jópolgárság?
...életöröm?
...banda-hajlam?
...a szükséges plussz?
...rizikó?
...rutin?
...túlóra?
...más?
Egyáltalán: Miért?
És: Milyen?

Nancy Roberts Photography

Ha már ennyit beszélünk a demográfiai krízisről, és kimondott cél, hogy a harmadik gyereket kiimádkozzák a szülőkből, akkor érdemes körbejárni ezt a harmadik gyerek dolgot, ha már egyszer pont én, pont itt, pont benne vagyok.
Ha családpolitikával foglalkoznék, akkor mindenképpen számot kellene vetnem azzal, hogy nem racionális választást kell racionálisan motiválnom. Illetve, ami komoly szakmai felkészültséget, és tehetséget igényelne: hatékonyan manipulálni a tudatalattit.

A gyerekvállalási hajlandóság  irracionalitása akkor látszik igazán, ha valaki amellett érvel, miért nem akar gyereket, esetleg, miért csak egyet. Nemrég olvastam egy nőtől, hogy olyan világra nem akar szülni, ahol nincsenek többé jegesmedvék. Hát, nem akarom cikizni, csak megmutatni, hogy előbb van az érzés, aztán fogalmazódnak az érvek. Pozitív esetben is. Sok jó érv van a gyerekvállalás mellett, de alapvetően azért szülünk, mert jó, mert késztetést érzünk rá, mert szeretünk sokan lenni, még valakit szeretni, és még valami: számunkra elegendő biztonságérzettel rendelkezünk. Ez, egy minimumon túl, mindenkinek mást jelent.
Hogy kinek mennyi az annyi, az jórészt a mintáinktól és a rejtett sebeinktől függ.

Szerintem az is inkább alkati dolog, ki az aki inkább előre menekül, ha már annyira hazárdjáték az élet, legalább sokan legyünk; valaki meg sosem mer átbillenni a két gyerek utáni kijózanodáson. Mert szerintem két gyereket lehet szülni egy levegővel.

Mi mindig minimum hármat akartunk, ebből a szemszögből tudom elmesélni, miért más a harmadik. Talán nehéz elképzelni, de ha az első könnyen jött, szinte jobban lehet vágyni a harmadik gyerekre, mint az elsőre. Azért mondom ezt, mert több nőt ismerek, aki pont így érzett. Tényleg fura, szinte szégyelltem is magam a kényszerűen gyerektelen társaim előtt, hogy úgy szenvedek, mint a kutya. Mikor végre ledolgoztam a szükséges időt, és újra teherbe eshettem, minden elvesztegetett hónapot úgy éltem át, mint a süllyedő szárazföld, amit rohamosan elhódít a tenger. Vagy éppen mint az elsivatagosodó föld,  aki flórák, faunák millióit veszíti el napról napra, ahogy a Végtelen történetben eszi meg a semmi Fantáziát.

Létkérdésnek tűnt, hogy minél előbb megismerjék a leendő testvérek egymást, és én minél kevesebbet veszítsek a lehetséges együtt töltött időből. (És minél kevésbé beszorítva dönthessünk majd esetleges Négyeske fogadásáról.)

 A nehézségeket tekintve viszont ez már nyertes helyzet. A leányévek fölött kinőtt a fű, nem kell búcsúzkodni. Az anyaság biztonsággal beépült az identitásunkba, már nem bánt, ha az óvodában anyucinak szólítanak. Nem azért, mert elvesztem, hanem mert nem függök már ezektől a hatásoktól. A nagy konzervnyitó az első gyerek, de a nyomában keletkező éles sorja eddigre szépen lekerekedik. (Valakinél annyira, hogy pont ezért nem mer már mozdulni.)

Azt is észrevettem, hogy eddigre remekül egyesül az elmélet és a tapasztalat. Nem gondolom, hogy most már tudom, mit hogy kell helyesen csinálni, ilyen nincs, de megvannak a fő irányaim. Emlékszem, régen még annak is tétje volt, hogy honnan fogadok el információt. Hogy mennyire süllyedek a bababizniszbe. Nem csak a gyereket kellett megszülni, hanem az anyaságomat is: hogy hippi maradok, vagy ősember, konzum, vagy tekintélyre hagyatkozó, esetleg a józan eszére büszke. Ahogy első gyereknél gyakran, itt is tesznek róla, hogy az első indított szülés legyen, de itt is lehet korrigálni az első élményeket.)

Ha esetleg nem lenne egyértelmű, mit jelentenek a fenti kategóriák, akkor egy pár szóban:

Hippi: A természetesség híve és boldogságcentrikus. Nem hord irodista ruhát a játszótérre, elfogadja ennek a korszaknak a saját szépségét, és ki is tudja emelni. Megtalálja az élvezetet a hordozásban, a stílust az alkalmas ruhákban, az ízeket az egészséges ételekben, a szabadságot az igény szerinti szoptatásban. Ez egy nagyon vidám irányzat, csak az az árnyoldala, hogy szeretik kifigurázni, ezzel erősödik a kasztjellege, ahova érthető módon senki nem akar bezáródni. Nyilván vannak ízléstelenek, meg biofanatikusok, meg mellüket ha kell, ha nem előkapó lények, de most nem erre gondolok. Minden felsorolt típusnak megvan az alja, és mindenki eshet néha túlzásokba, de ezekről annyit írnak mindenhol, hogy én nem fogok.

Ősember: Kicsit riadtan áll az újdonságok elé, nem látja át az urbanizációs csata erővonalait. Van benne ősbizalom, azt hiszi, hogy a doktor bácsi mindent elmond, amit kell, a többi majd alakul. Nem olvas szakirodalmat. Miért, kéne?

Konzum: Szórakoztatják a csillogó trendek, hamar megtudja, hol kell etetőszéket  venni, melyik a menő babakocsi, és a közepesen divatos nevelési irányzat. Sokdés ultrahangra jár, és kitalálja azt a sminket és hajviseletet, ami gyerek mellett is tartható, de egy picit azért látszik,  hogy szakembernek is köze van hozzá. Regisztrál a babanetre, és olvassa a Kismamát, vagy egyéb babás sajtótermékeket.

A Józan Eszére Büszke: Aki ugyanúgy a közéleti hetilapját olvassa, de nem hülye, hogy ne nézzen utána egy-két fejlődési sajátosságnak, praktikus tippnek az elfogadott gyerekpszichológusoktól. Próbálja észben tartani, hogy csak ő maga került egy külön naprendszerbe, de neki is csak az egyik fele. Nem fog mindent egy új szemüvegen keresztül nézni, nem akarja a világot megváltani az új élet hatására felszabaduló ideák indíttatására.

Biztos több típus is van, írjátok meg, ti milyen irányzatokkal szembesültetek kezdőkorotokban. Bennem, azt hiszem, ezek keveredtek.

Hogy miért más még a harmadik gyereket várni, majd a következő részben olvashatjátok.



Címkék: család harmadik gyerek filoszofi


’13 feb
21
20:05

Toalett Gender: Szellemes

Írta: Fakirma (Onleány Társasblog)

Szerző: Fakirma

A Zumba központnak csak az öltöző ajtaja szellemes, egyébként a hely a fájdalmasan poénmentes övezethez tartozik.
A félreértések elkerülése végett figyelmeztetek minden sokgyerekes, negyven év körüli mozgáskoordinációs zavarokkal közdő öregedő nőt: ha valaki azt álljtja, hogy a zumba laza, vidám, fiatalos, felszabadító sport, ami nem igényel előképzettséget és tánctudást, az hazudik. Az igazi beetetés az, amikor azzal csábítanak el, hogy miközben Te zumbázol, azalatt a kislányod is egy különteremben rázhatja a popsiját.
 A mi zumbacentrumunkban ugyan léteznek zumbázó gyerekek, de egyetlen anyuka kinázetű lénnyel sem találkoztam. Az átlagéletkor tizennyolc év, a



’13 feb
21
09:26

Megint vívódunk - helyzetgyakorlat haladóknak

Írta: Fakirma (Onleány Társasblog)

Szerző: Fakirma

Te mit tennél, amikor reggel negyed nyolckor a földön fetrengő pizsamás kiskamaszod azt üvölti a pofádba, hogy nem ül be egy olyan szívtelen anya autójába iskolába menetel céljából,  aki nem intézi el a gyereke helyett a gyereke által kikérni elfelejtett kikérő kikérését a vívó szakosztályban?
a) Belátod, hogy tévedtél, bocsánatot kérsz kiskamasz fiadtól, s délután elkocogsz a vívóterembe ezredszerre is elintézni gyereked helyett a nyüves igazolást.
b) A pozitív motiváció híveként megígéred neki, hogy ha szépen felöltözik és beül az autódba, akkor a sarki boltban veszel neki tízóraira chips-et kólával.
c) Erőfölényedet kihasználva betuszkolod a kocsiba, s pizsamában viszed őt iskolába.
d) Vállat vonsz, otthagyod a szőnyegen az őrjöngő gyereket, és elszállítod a többieket a közoktatási intézményekbe, hogy legalább őket ne rúgják ki az igazolatlan mulasztások miatt.
e) Elviszed a szelektív hulladékgyűjtőbe az összes diplomádat, ami arról szól, hogy gyermekek nevelésére alkalmas vagy.
f) 75%-os sikernek könyveled el, hogy adtál az emberiségnek három, vállalható gyereket, az egy selejt simán belefér az egészséges hibaszázalékba.
g) Kapcsolataidat mozgósítva Waldorf iskola után nézel, s nagyon reménykedsz, hogy találsz egy olyan ultraliberális intézményt, ahol befogadják az elkényeztetett, öntörvényű seggfejeket is.
h) Elindítod az örökbeadási procedúrát.


Címkék: inspiráció hétköznapok gyermeknevelés kamaszok fakirma


’13 feb
20
09:40

Terhesnapló - egy kézigránát feljegyzései

Írta: Onleanyblog

Szerző: FiloSzofi

38. hét
+ 13 kg

Már múlt héten írtam volna, ha nem sodor el a gép mellől az élet, és akkor egész mást írtam volna. Minden változik, mint gyorsított felvételeken a vonuló felhők. Futólag tekintve talán csak a motívum egyhangúsága látszik, belefeledkezve azonban szédítő a változás. Az a kifejezés nem elég, hogy időzített bomba lettem, hiszen egy terhes nő mindig az, inkább azt mondhatom, hogy ha a kibiztosított kézigránátnak lelke volna, akkor valahogy így érezné magát. Különös, passzív, de személyes kapcsolatát az őt kibiztosító, majd egyszer bizonyosan elhajító kézzel is át tudnám érezni.

Köszönöm, még mindig jól vagyok, de nincs mese, ez már a célegyenes. Nem látok semmit, de a befutónál már tolonganak az újságírók, és zúg a tömeg a belső lelátón.
(Új lakás egyébként még mindig nincs, most már az új gyerekre figyelünk.)

ReneeThompsonDesigns
Hogy jutottam ide? A következő fázisokat tudom rekonstruálni:

- Első NST vizsgálat:  ez nem lehet, hogy már itt tartok!
(Az utolsó hónapban hetente végzik, a kiírt időpont után naponta a kórházban.) Újra a hasamon a széles gumiszalag, kezembe  nyomják a régi állólámpa-kapcsolóra emlékeztető gombot, hogy ugye tudom, mit kell csinálni, hiszen már rutinos vagyok. Másodperc törtrésze alatt lapozok vissza a régmúltba, mi is ez. Ja, igen, ha mozog a baba, meg kell nyomni. Nosztalgikus a bizonytalanság is, hogy ez most az volt? - Nyomjam? Fél órát ülök ott, és bosszankodom, hogy vége a békeidőknek, medikalizálódok.

- Az utolsó ultrahang vizsgálat: Kistesó szép, egészséges. Várható születési súly, 3,5 kg alatt, ami azért jó, mert nem nehéz megszülni, de nem is kell érte aggódni. A nagyok is ekkorák voltak (3,25, 3,30), kicsit aggódtam, hogy Kistesó túlnövi őket, mostanában olyan nagy gyerekek születnek!

- Itthon még arról beszélünk, ha ezek a vizsgálatok nem lennének, sosem jönne ki ez a gyerek. (Mert ha nem mérnénk, nem múlna az idő.)


- Egyszerre csak csípős, viszkető, kellemetlen érzés a hasamon. Raktárból előkapott mozdulattal vakarózom, masszírozom, ezek szerint ilyen is volt régen. Mintha a dinnyehéj repedne, de nem, ez valójában belülről jön. Talán a méhszalagok. Igen, most tűnik fel, hogy a hasam kitört a súlyvonalhoz simulásból, és ködvágó kezd lenni. Szemből viszont szép karcsú vagyok.

- E-mailt kapok anyukámtól: tudjuk-e már, mi lesz a gyerekekkel, ha szülni megyek, megvan-e a forgatókönyv, mikor mit lépünk. Mint egy dézsa hideg víz. Te jó ég, hiszen van egy rakás praktikus körülmény, amire eddig nem is gondoltam! Méghogy rutin, meg gyakorlat!

- Egy hete történt, hogy az óvodába rohanva meg kellett torpannom. Mintha Kistesó óriási citromba harapott volna. Nem tudom, ezt hívják-e keményedésnek. És ez ismétlődik, ha fokoznám a tempót. Rendben, akkor lassítok. Egy nappal később már azzal a bizonyos pingvinmozgással átbillegek egy másik világba, a Bármikor Szülhetek, avagy Zsilip az Űrhajón Korszakba (mostanában Star Wars-t nézünk). Már nem engednek vissza a kabinba, de a másik ajtó ha kinyílik, akkor...hussss.

-  Irma szembesít a gyerekelhelyezés kérdésével: "Nem kéne egy kiságy, vagy valami?" Láttam a borzadályt az arcán, meg a döntést, hogy nem akar többet megtudni arról, hogy képzeljük Kistesó közeli jövőjét.
 - Meglátogat a védőnő, recepteket hoz. Egy csomó praktikus dologra kérdez, látja, hogy nem vagyok egészen szinkronban a helyzettel. Nem veszi zokon, látja, hogy két gyerek  már megmaradt valahogy mellettem. Este mindenesetre lerohanok a drogériába.

-  Megint van itthon pelenka, méghozzá szürreálisan kisméretű.

- Ti tudtátok, hogy szeptember 1-jétől nincs szabad kórházválasztás? Én most tudtam meg a Választott Kórház Kedvenc Szülésznőjétől, vagyis: elküldtek. Nem látnak szívesen, ha nem vagyok körzetes, és akár el is küldhetnek. Persze, ha lenne egy fizetős dokim, akkor ő odavihetne. Mindennek ára van, és mindennek van ára. De én azért a szolgáltatásért fizetnék szívesen, amire szükségem van, nem azért, amire nincs. Nem, nem járok sok pénzért pofavizitre valakihez, csak a kórházáért.

De azért kibillentett ez a hír az egyensúlyomból, egy délutánt az elvarázsolt kastélyban töltöttem . A billegő szobából kilépve, a hullámos tükröktől űzve  a forgó hordó végül megerősödve köpött ki: nem kezdek el szervezkedni, nem lesznek vészmegoldások. Döntöttem: nincs vészforgatókönyv, kapkodás. Szépen elballagok a körzetes kórházba, ott is épp olyan jól lehet majd szülni. Utánaolvastam, a szülőszoba egészen más, barátságos a kórház általános állapotához képest. Ki tudja, lehet, hogy szükségem lesz még a közelségre, és hálás leszek, hogy így alakult.

De még nem szülhetek, rengeteg  dolgom van addig. Kibiztosított kézigránát győzködi a hajító kezet.


Címkék: terhesnapló filoszofi testi/lelki


’13 feb
19
14:19

Egy sajtóközlemény margójára

Írta: Onleanyblog

Szerző: Lotte

"A Patent Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága) elhibázottnak és etikátlannak tartja a nőkben az abortusz miatt bűntudatot keltő újabb plakátkampányt. " Az idézett sajtóközleménynek - melyet a magyar média jelentős része átvett - a tárgya ez a plakát:



Az egyesület véleménye szerint manipulatív a kampány, mert:

1., "Egyenlőségjelet tesz a magzat és a megszületett gyerek közé"
Ugyanakkor még a közlemény további része is tartalmazza azt a megállapítást, miszerint "nincs teljes közmegegyezés arról, hogy mikortól kellene személynek tekinteni a magzatot". Ezt leírva végképp nem érthető, honnan veszi a bátorságot az egyesület, hogy maga nyilvánítson véleményt arról, hogy az emberi lét és nem lét közötti cezúra épp 12 hetes korban van-e? Egyébként valóban ez a kérdés alfája és ómegája. Ha ugyanis a megfogant emberi élet - mely a modern képalkotó eljárásoknak köszönhetően már a kezdetektől látható, kézzelfogható valóság - életnek minősül, nincs miről beszélni. Törvényeket azonban nem a magzati korban lévő emberek szoktak hozni, ezért érdekeiket védeni nekünk, megszületettnek a kötelességünk. (Épp úgy, mint a beszélni nem tudó állatok vagy a környezetünk esetében is.)


2., "úgy állítja be, mintha a magzat az életéért könyörögne"
Erről talán egy abortuszt végrehajtó orvost lenne érdemes megkérdezni, vajon az öntudatlan, szavak nélküli könyörgés, az izmok kétségbeesett összehúzódása minek minősül? Természetesen nem tud beszélni egy magzat, levelet sem ír, de a korábbi hasonlatnál maradva egy bántalmazott, szomorú tekintetű kisállat sem képes kéréseket megfogalmazni egy plakáton, mégis számtalanszor élnek ezzel a megoldással az értük kampányolók. (Ez sosem szokta kiverni a biztosítékot.)

3., "egy 12 hetesnél jóval idősebb magzat képét használja"
- meglehet, bár nem tudom, mi a jelentősége a kérdésnek. Azért biztos, ami biztos íme egy 12 hetes kisbaba ultrahangképe:
Fotó: Győrfi Mátyás
(Ha valakit érdekel, miképp fejlődik az ember hétről-hétre láthatja, ha ide kattint, érdemes megnézni, nagyon érdekes visszanézni múltunk azon darabját, melyről már csak tudatalatti emlékeink vannak.)

Az egyesület etikátlannak is tartja a kampányt, mivel "gyilkosságnak nevez egy legális egészségügyi beavatkozást" - az abortuszt.
Akárhogy dörzsöltem a szemem, az ominózus plakáton semmi ilyet nem láttam. Nem szerepel sem az ölni ige, sem a gyilkosság szó, egyedül az élet szeretete és tisztelete sugárzik szellemiségéből. Ez pedig miért is fáj a patriarchátust ellenzőknek?!




Címkék: nők lotte köz/vélemény testi/lelki


’13 feb
19
09:54

A legjobbakat keresik!

Írta: Onleanyblog

Szerző: Onleány

"Legszebb emlékműved embertársaid szívében áll." - mondta Albert Schweitzer.
A Nobel-békedíjas német teológus, orvos szilárdan hitte, hogy az élet tisztelete a legmagasabb rendű alapelv, s hogy a nyugati civilizáció épp azért van hanyatlóban, mert fokozatosan elhagyta etikai alapját - az élet igenlését. Ma is érvényes megállapítás.
Nem véletlen, hogy a Családháló nemrégiben meghirdetett díjának kapcsán éppen Albert Schweitzert idézi. A portál működtetői nem kevesebbre vállalkoztak ugyanis, mint hogy 2012 legjobbjait keressék meg. 
Ebben pedig számítanak minden érzékeny ember segítségére. Kisgyerekkel bölcsiben, oviban, orvosnál járva ugyanis nap mint nap találkozhatunk olyan kiváló emberekkel, akik kitűnnek jóságukkal, szeretetükkel, odafigyelésükkel, törődésükkel. Érdemes végiggondolni mindennapjainkat, s megtalálni életünkben azt a személyt vagy személyeket, akik méltók lehetnek az elismerésre!
A díjjal azokat a gyermekvállalásért, gyermeknevelésért, a gyermekek egészségéért felelősen tevékenykedő szakembereket, intézményeket kívánják kitüntetni, akik 2012-ben kiemelkedően sokat tettek a családokért. Az intézményi (családi napközi, bölcsőde, szülészet) és egyéni kategóriák (bölcsődei kisgyermeknevelő, kórházi gyermekorvos, kórházi gyermekápoló, házi gyermekorvos, védőnő) jelöltjeit a csaladhalodij@csaladhalo.hu e-mail címen az itt megjelölt módon lehet ajánlani március 3-ig.

Címkék: ajánló onleány családháló