Az emberek napról napra udvariasabbak vagy egyszerűen csak öregszem. Az évek peregnek, s bár megesküdnék rá, hogy még az idő vasfoga is retteg tőlem, mégis a  laza Hellók helyett  nem csak a Jónapotok gyarapodik szédítö ütemben, hanem a Csókolomok is. Talán nem említettem, de alapjában véve jól nevelt lány vagyok, jártam hittanra meg zongora órára, és azt is tudom, hogy evés közben nem illik orrot túrni. Meg persze egyébként se. Tisztában vagyok a megszólítás szabályaival is: tegezést csak nő kezdeményezhet, egyébként meg a vénebb és a rangban felettünk álló. Azt is tudom, hogy tegeződést nem elfogadni suttyóság és hogy a pertu egy életre szól, még abban az esetben is, ha seggrészegen koccint az ember. Értem én, hogy a szabály az szabály, és a tegeződés undorító plázadivat, ami ellen berzenkedik minden jól nevelt lény, de legívesebben szájbarúgnám azokat, akik nekem szegezik közönyös, szenvtelen hangon: Mit tetszik kérni?

A XVI. századig minden simán ment, a lejárt szavatosságú plázacicák sem panaszkodhattak, hiszen az emberek tegeződtek. No persze az is megkönnyíthette a tegezés-magázás dilemmát, hogy sokkal ritkábban öregedtek meg . Széchenyi István rátett még egy lapáttal, kitalálta az Önös megszólító módot. Jobban tette volna, ha inkább menedzsel még egy hidat, s nem sokkolja a jónépet egy újabb bonyodalommal szép magyar nyelvünk mezején.

Tulajdonképpen semmi baj nem lenne a magázódással, ha mindenki szigorúan tartaná magát a szabályokhoz. De nem tartja. Manapság divat a tegeződés: óvónő a szülőket, egyetemi tanár a diákokat, pincér a vendégeket, eladó a vásárlókat. Ilyen körülmények között nem csoda, ha szíven üt a felismerés: én már kinőttem az emberi lazaság baráti köréből, nekem már kijár a tisztelet, outsider lettem, konkrétan harangoztak. Néha még megröhögtet egy-egy figyelmetlen eladó vagy felszolgáló, aki egy mondaton belül tegez és magáz.
De nem csak a felszínes kapcsolatok működik halabasza szabályok szerint. A héten beszélgettem Szendvicsgyerek nagyjából velem egyidős tanárnőjével, aki következetesen tetszikezett engem. A drága tanárnő mentségére legyen mondva, hogy nyilván hibbant, nagyjából ő az első pedagógus, aki szembeszállva a nevelőtestület egyöntetű véleményével fiamat kedves, jó humorú, egyenes, és tehetséges gyerekként tartja számon. Ezek után nagyvonalúan szemet hunyok a furcsa megszólítási mód felett.

Talán könnyedebb szívvel búcsúznék a laza Hellótól, ha egy olyan társadalomban csoffadhatnék el, ahol nem ciki megöregedni. A facebookot főleg a hirdetései miatt rühellem: az ajánlatok alapján egy negyven éves nő dagadt (Hogyan fogytam le két nap alatt harminc kilót?), boldogtalan (Jó élni negyven évesen?), magányos (Párt találni negyven felett?) és amorf (Mellplasztika, ráncfelvarrás, zsírleszívás...). Még jó, hogy nő vagyok és a nemi szerv növesztő csodaszerekkel és az erekció-javító gyógymódokkal nem engem bombáznak. Ilyen viszonyok között egy ártatlan csókolom vagy jó napot kívánok ütni tud. Mert óhatatlanul azt üzeni, hogy egy dagadt, boldogtalan, magányos, amorf öregedő nő vagyok, akinek már harangoztak. 

A magázódás bizonyos körülmények között igazán szexi tud lenni. Én például az első férjemmel magázódtam. A válás után összetegeződtünk, nem a bjrósági végzés, hanem ez a pertu jelentette az életemben a fordulópontot: ettől kezdve ő nem az én első és egyetlen szerelmem volt, hanem egy férfi a múlttamból.

Nekem nagyon tetszik az is, amikor egy idős, tekintélyes ember a tanítványait yoldalúan egtegezi.

Az idők változását jelzi, hogy nagyon sok olyan családot ismerek, ahol a szülők magázzák a szüleiket, de a gyerekek tegezik a nagyszülőket. Vicces és nagyon beszédes felállás.

Ismerek olyanokat is, akiket bánt a tegező forma. Az interneten olvastam felháborodott beszámolókat arról, micsoda bunkó a benzinkutas, aki tegeződni mer. Jöttek a jótanácsok dögivel, hogy kell megleckéztetni az ilyen személyeskedő tahókat. Gondolom ők lehetnek azon, akik személyes sétésnek veszik, ha egy pasi utőnuk fütyül az utcán. Erről is lehetne vitatkozni: megalázó tárgyként kezelés vagy elismerő bók? Én ez utóbbira szavazok. És üzenem minden férfiembernek:

Amikor végképp elkeseredem, mindig arra gondolok, hogy a kamaszoknak még nehezebb lehet. Nekik aztán tényleg nehéz lehet idomulni  a felemás, tisztázatlan nyelvi szokásokhoz. Sok kamasz megfordul nálunk manapság, midegyikre ráparancsolok, hogy engem csak tegezni lehet, egyébként nem tehetik be alábukat a házamba. Sokaknak simán megy, mások csak dadognak és nem esik jól. Nem érdekel, ha én kijrom, hogy öregszem, ők kibjrják, hogy egy hisztis banyát tegezniük kell.

Ha én nyelvújító lennék, eltörölném a magázást, minden romantika ellenére.Szegényebb lenne a nyelvünk, kevésbé árnyalt az emberi viszonyrendszerünk, de kevesebb  lenne a szégyenkezés, tanácstalanság, setesutaság, érzékenykedés is. Vagy pedig fejvesztés terhe mellett előírnám a közvetlen intim szférán kívüli magázódást.