Csoki vagy süti?
Nagyon szeretem a házi sütit. Nem csak a különlegeseket, egy sima linzer, kevert, vagy kelt tészta is boldoggá tud tenni. Csokit ritkábban, de akkor határozottan. Egyetlen dolog hagy hidegen: a forró. Még sosem kívántam meg a forró csokit, nem is ittam, hiába kínálják egyre izgalmasabban.  (Szofi)
Csoki. Miután az összes sütit elpusztítottam. (Fakirma)  
A csoki azonnali, dús, tömény élvezet, a sütemény elnyújtottabb, szofisztikáltabb élmény. Hol egyik, hol másik szabadít fel több szerotonint. Közös vonás, hogy egy magamfajta édesszájú mindkettőért veszettül tud epekedni. (Lotte)

Sosem használtam édesítőt, inkább próbálom kontrollálni az édességfogyasztást. Vezérelvem, hogy desszerttel nem kispályázunk, legyen benne, aminek kell, de próbálok elzárkózni a lopakodó cukorinvázió elől: gyümölcslé, ital, joghurt, magok, műzlik és társaik maradjanak natúr. Egyébként öregszem, mert a teát, kávét is üresen iszom. Nem elvből, de egy diéta során annyira megszerettem, hogy már nem is ízlik cukorral. (Szofi)
Cukor, gátlástalanul. Édesítőszer fóbiám azzal a tévképzettel párosul, hogy ha bekapnék egy szem fehér pöttyöt, azon nyomban meghalnék. (Fakirma)
A reggeli bögre tejeskávémba két pici édesítőtabletta pottyan, egyebekben cukor, mérsékelt mennyiségben. Teához soha, kávéhoz is csak egy gondolatnyit. (Lotte)

Bipolárisan. (Szofi)
Csokis. Kár lenne elrontani gusztustalan gyümölcsökkel az élvezetet. (Fakirma)
Csokoládés. (Lotte)

Gombóc vagy palacsinta?

A palacsinta a gyengém. Képes vagyok róla fantáziálni, mérlegelni, hogy a vastagabb, csipetnyi sütőportól ruganyosabb típust kívánom-e jobban, vagy az egész vékony, homogén tésztát. És végül meg is sütöm. (Szofi)
A gombócnak menza-szaga van. Elvakult palacsinta rajongó vagyok. Még sütni is élvezet. (Fakirma) 
Palacsinta! Sosem értettem, hogy miért a szilvásgombócról született musical-sláger (ki lehet vele üldözni a világból), s nem a palacsintáról. (Lotte)

Cukorka vagy rágó?
Ilyesmit ritkán fogyasztok, de akkor rágó. Cukorkáról két nagyon fontos, és nagyon régi emlékem van. Az egyik a málnaformát imitáló málnaízű keménycukorka a nyolcvanas évekből. Annak olyan tökéletes málnaszörp íze volt! A másik, nem tudom, emlékszik-e rá valaki, szintén nyolcvanas évek: zöld C-vitaminos cukorka. Átlátszó zacskóban zöld drazsé, amit rövid szopogatás után könnyen szét lehetett rágni. A belseje fehér, puha és savanykás volt, gondolom aszkorbinsav, citromsav volt benne. Az összhatás a házi limonádé leülepedett cukros aljára emlékeztetett. Na, ilyen zöld cukorka mindig volt a nagyszüleimnél, és ha mentünk A Kertbe, és a buszon befalhattam egy zacskóval is. Biztos baromi egészséges volt :) (Szofi) 
Egyiket sem szeretem, de a rágót üldözöm is. (Fakirma) 
Rágó! Függő vagyok, nyugtat. Ráadásul - vessetek meg!- mentolos cukorkákkal is megfejelem néha. (Lotte)

Fagyi vagy puding?
Puding. Korszakosan, és akkor nagyon. És csak főzőset. Fagyi nélkül simán kibírom. (Szofi)

A fagyit nem szeretem, csak a dobozosat, amit éjszaka titokban lehet elzabálni a család elől. A pudingban a csokis bármilyen mennyiségben jöhet. Különösen a bolti poharasat szeretem, a műíze utánozhatatlan! (Fakirma)
Ez valami életkori sajátosság lenne? Nekem is totál oda a fagyi rajongásom, s menthetetlenül besoroltam a pudingosok közé. (Lotte)
 

Egy igazán jó kakaóscsiga felülmúlja a keksz-élményt. Ritka az ilyen becses jószág. A házi verzió viszont verhetetlen! (Lotte)