Farsangi mozaik a középkori vásárból

Régmúlt farsangok idején ámulva néztem gondterhelt anyámat, ahogy sóhajtozva görnyed a félig kész sárkány jelmez, vagy a hatalmas papírkalap felé. Gyerekfejjel az jutott eszembe, milyen szar lehet anyának lenni, ha ilyen csacskaságokra kell az időt fecsérelni. És persze mindig megnyertük a jelmezversenyt, mi boldogok és büszkék voltunk, anyám arcán azonban csak a megkönnyebbülést láttam, végre vége a farsangi hajcihőnek. Emlékszem, egyszer kenguru jelmezt készített nekem, s a pocakomon a gyerekülőkébe a húgom volt bébikenguruként beszerelve. Egykori osztálytársaim még most is emlegetik, milyen cukin ugrabugráltam.

Mostanság farsangok tájékán már nem ugrabugrálok olyan cuki módon. Jóanyám lefőzött jelmezkészítésben (is), a kézügyesség nem öröklődött, csak a mártír szellem. Otthon arra tanítottak, hogy halál ciki a jelmezkölcsönzőből beszerezni a Chaplin jelmezt, ahhoz viszont senki nem adott tehetséget, hogy magam készítsem a keménykalapot. Életem fő műve a kannibál szerkó volt: Szendvicsgyereket bemázoltam tetőtől-talpig barna arcfestékkel, összevarrtam néhány kukorica levelet fűszoknyának és teletömtem egy lábast Királykisasszony babáinak végtagjaival. Azóta hiába várom az ihletet, így jobb híján a túlélésre játszom.

Az idén minden gyanúsan simán ment, gondolom, az egészséges egyensúly kedvéért majd az anyaság más aspektusában kerülök szopóágra.
Bendő szociális inkompetenciája kamaszkorára kiteljesedett: nem vesz részt semmiféle közösségi mulatozásban, csak a többi perifériára sodródott pajtásával vív véres csatákat a Trónok harcában vagy a Civilizációban. Farsang tájékán elfelejtek aggódni amiatt, hogy elsőszülött fiam libidóját kizárólag a dobókockák és az akciókártyák korbácsolják fel, s hálás megkönnyebbülés önti el a szívemet, hogy nem akar fél lábú kalóznak öltözni.
Szendvicsgyerek, az igazi partiarc, már keményebb dió, de idén ezt is simán megúsztam. Ő lelkesen készült a retro-farsangra, én lelkesen világosítottam fel, hogy idén tehetséges vívógyereknek fog öltözni, no persze nem az iskolai bulin, hanem az Olimpicin a Vasas pályán. Megértette, és ehhez tartotta magát.
Farkas-Ojó szellemileg elérte azt a kritikus kort, amikor a gyerekek hirtelen megsejtik, hogy valami jóból akarják kihagyni őket. Hála a rakás túlkoros testvérnek, no meg Bogyó és Babócának, kislányom már konkrét elvárásokkal érkezett az idei farsangi etapba. Labilis lelki állapotomra hivatkozva idén megtagadtam a babamama farsangon való részvételt, szerencsére akadt egy nemes lelkű rokon, aki hátrányos helyzetű kislányomat elcipelte a fergetegpartira. Egy pillanatra ugyan elbizonytalanodtam, amikor végignéztem nővére kinőtt tornadresszében virító Ojókámon, ahogy tüllszoknyájára lógó pocakján végigfolyik a kakaó és a tojásrántotta, majd arra jutottam, hogy a dagadt balerina is balerina, és egyébként sem én fogok égni a farsangon a gyerekkel. Oké, utólag elismerem, szerencsésebb lett volna szellemnek öltöztetni, de most már mindegy, ezen is túl vagyunk.
Királykisasszony farsangját persze nem úszhattam meg ilyen könnyedén. Szerencsére már akadt alkalmam megtanulni, hogy nem azért jár óvodába a gyerek, hogy hétköznapjaimat idióta módon munkára fecséreljem. A vérbeli waldorf anyának péntek délelőtt nem a hivatalban, hanem az óvodai farsangi mulatságon a helye. Tettem azért egy bátortalan kísérletet arra, hogy - ha már nem lehet a délelőttöm gyerekzéró, legalább csak - passzív résztvevője legyek a vidám eseménynek. Csúfos kudarcot vallottam: a buzgó szülők között kitört a dögvész, és a lebetegedettek helyére előcibálták a magamfajta sunnyogós lébecolókat. Így kerültem a büfébe málnaszörp és sárgarépás süti-osztogatónak Anyus menyasszonyi ruhájában. Minden rosszban van valami jó: például kiderült, hogy nem én mentem férjhez a világ legaszexuálisabb ruhájában. A farsangi téma egyébként a középkori vásár volt, s én szegény parasztasszonynak öltöztem, nagyon hitelesen. Királykisasszonynak szintén blogbarátnőmnél túrtam egy kötéltáncos cuccot. Sajnos Anyusék percentilis tekintetében zorkón állnak, biztos, hogy jövőre az én jól táplált kislányaim nem férnek bele a jelmezeikbe.
De most még ezen nem agyalok. Az idei farsang ügyesen kipipálva, egyetlen új ősz hajszál nélkül. Húsvétig pihenek, és várom annak a jószívű blogolvasónak a jelentkezését, aki nyusziruhában ment férjhez..