Kommentszűrés
’12 sze
26
19:45

Az élet: ajándék

Írta: Onleanyblog

Szerző: Lotte


Az élet: ajándék címmel szervez nemzetközi konferenciát a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége pénteken a Parlamentben. Gerber Zsuzsával, a konferencia egyik főszervezőjével, a civil szervezet elnökével beszélgettünk.

Gerber Zsuzsa
Egy olyan országban, ahol óránként öt abortuszt végeznek, vajon mennyire mondható el, hogy a társadalom ajándékként tekint a megfogant életre?
Úgy véljük, hogy nem lehet általános választ adni, minden helyzet egyedi, egy gyermek olyan környezetbe is érkezhet, ahol nagyon várják, ám olyan környezetbe is, ahol nincsenek rá felkészülve. Ezek nagyon nehéz élethelyzetek, és valljuk, hogy a nőket kellő információhoz kell juttatni, hogy ebben a súlyos helyzetben tudatos, felelős döntést tudjanak hozni, valamint megfelelő támogatói hátteret kell ahhoz biztosítani, hogy választásuk miatt a lehető legkevésbé kerülhessenek kiszolgáltatott helyzetbe. Azt szeretnénk a konferencián megvizsgálni, hogyan lehet ezt számukra biztosítani.

A konferencia ugyanakkor nem az abortusz-témát feszegeti, hanem az azt megelőző krízishelyzetekre  keres megoldásokat civil szervezetek és szakértők bevonásával. Milyen szakmák találkoznak egy ilyen nagy összejövetelen?
A rendezvényen délelőtt a téma nemzetközi hírű szakértői tartanak előadást család- és életvédelemmel kapcsolatos egészségügyi, szociális és jogi kérdésekről, délután pedig a résztvevők kerekasztal-beszélgetéseken vitathatják meg, milyen lehetőségei vannak a krízisben lévő családoknak, milyen formái lehetnek a lelki segítségnyújtásnak, és milyen felelőssége van a társadalomnak ebben a témában.

A tudományos és szakmai tanácskozás  fókuszában vajon ki áll: a magzat vagy a család?
A konferencia életvédelemről, magzatvédelemről szól – annak tágabb értelmében. Részben azt vizsgáljuk, hogy mi szükséges ahhoz, hogy a megfogant gyermekek meg tudjanak születni, részben pedig azt, hogy mi szükséges ahhoz, hogy jól tudjanak megszületni. Hogyan lehet ebben segíteni a nőket, családokat, hogyan lehet a támogatásukra a szakembereket felkészíteni. Foglalkozunk a nem kívánt terhességek, illetve az abortusz megelőzésének lehetőségeivel is, valamint a testi-lelki következmények feldolgozásának módjaival.

A plenáris előadások után négy témában zajlanak majd kerekasztal beszélgetések. Milyen témákat érintenek ezek a diskurzusok?
A krízishelyzetben lévő családok lehetőségei; a társadalom felelőssége; a tájékoztatás, felvilágosítás; valamint a lelki segítségnyújtás és tanácsadás témáit járják majd körbe a meghívott szakértők.

Az egyik panel témája a társadalom felelőssége. Az Asszonyszövetség, mint civil szervezet, hogy látja, mennyire kezeli a magyar társadalom felelősséggel a felvetett témákat? S a továbbiakban miképp folyik bele abba a fontos munkába, melynek célja, hogy egyre többen valóban ajándékként tekinthessenek az életre?
Annak ellenére, hogy a kérdéskör sokszor generál társadalmi vitát, az érintetteket mégis sokszor magukra hagyják, nem kapnak kellő tájékoztatást és támogatást. A konferencia célja éppen az, hogy feltárja azokat a problémákat, amelyekkel a krízishelyzetbe kerülő nők, családok szembesülnek, megkeresse azok mélyebb okait, és megoldási lehetőségeket vázoljon fel a problémákkal küzdők számára. A konferencián megszülető javaslatokat közzé fogjuk tenni a konferencia honlapján, és továbbítani fogjuk az illetékes minisztériumok, hatóságok felé is. Természetesen a javaslatok, kezdeményezések megvalósításába is szeretnénk majd bekapcsolódni. Bízunk abban is, hogy a rendezvény alkalmat teremt a különböző területeken tevékenykedő szakmai és civil szervezetek összefogására, hosszú távú együttműködésének elindítására.

A konferencia a Parlament felsőházi termében kerül megrendezésre. A helyszín kiválasztásával is bizonyára a társadalmi üzenet fontosságára hívják fel a figyelmet. A tanácskozás eredményei hol érhetők majd el azok számára, akik a nem várt gyermekáldás vagy épp a magzati életért való aggodalom, a szülés miatti félelem miatt kerülnek kétségbeesett, kiszolgáltatott helyzetbe?
A rendezvényhez kapcsolódó honlapot – www.azeletajandek.hu - a konferencia után egy olyan virtuális információs ponttá szeretnénk átalakítani, ahol a krízishelyzetben lévők hiteles forrásból tudnak tájékozódni arról, hogy milyen segítségért és kihez fordulhatnak.


Címkék: család lotte testi/lelki

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr605104163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

süti beállítások módosítása