Kommentszűrés
’12 aug
29
14:48

Praktikus információk a 2012/13-as tanévről

Írta: Onleanyblog

Szerző: Lotte


Újrakezdés
Augusztus utolsó napjait írva talán még korainak tűnhet, de azért nem árt lajstromba szedni, hogy néz majd ki iskolás csemetéink naptára a hétfőn induló 2012/13-as tanévben, hisz ez az egész családra (nagyszülőktől a kis tesókig) kihatással lesz.
A szülőin ezt a részt legalább már nem kell jegyzetelnetek, nálunk később is megtaláljátok a legfontosabb információkat. Sokunkat érint, mert szeptember 3-án mintegy 1,3 millió diák ül  iskolapadba.

Iskolai naptár 2012/13:

- az idei tanév 182 tanítási napból fog állni (a naptári év szinte pontosan felét -remélhetőleg minél kevesebb betegségből fakadó hiányzás mellett- iskolában töltik majd  iskolás gyerkőceink)

- az őszi szünet október 29-től (hétfő) november 4-ig (vasárnap) tart majd (ekkorra lehet hosszabb kiruccanásokat tervezni)

- a téli szünet hivatalos kezdete elsőre képtelenségnek tűnik: december 27., de miután Szenteste szombatra esik, érthető a kezdődátum. A téli szünet vége január 2. (szerda)

- tavasszal március 28-tól (Nagycsütörtök) április 2-ig (kedd) szusszanhatnak a gyerekek (Húsvét vasárnap jövőre március 31-re esik)

- a 2012/13-as tanév vége pedig 2013. június 14-én lesz

Újdonság, hogy a 2012/13-as tanévben a diákok fizikai állapotát és edzettségét is felmérik, a vizsgálatokra 2013. április 3. és május 28. között kerül majd sor. Az országos kompetenciamérés (a negyedik, hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamokon) 2013. május 29-én tartják majd - ez tanítási napnak minősül. Fontos változás a korábbiakhoz képest, hogy már a most induló tanévtől a mindennapos testnevelést az első, ötödik és kilencedik évfolyamokon kezdődően felmenő rendszerben meg kell szervezni.




Címkék: család iskola lotte

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr675104119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anonymous 2012.08.29. 14:48:00

Köszi!

süti beállítások módosítása