Valaki emlékszik erre a kis versikére a hatodik osztályos orosz könyv nyitó oldaláról? Az én fejemben ez járt egész reggel az iskola felé tekerve. Mert én, a magyar munkaerőpiac kősziklája négy gyerekkel, negyven évvel, pályakezdőként öt év után ma munkába álltam. Hónapok óta készülök erre a napra, elképzeltem, miként fogom kikupálni a testem, és azon aggódtam, hogy a vadiúj ruhatáramból milyen nehéz lesz az alkalomhoz leginkább illőt kiválasztani. Ehhez képest testfelújításban térdig jutottam (alulról), a maradék 120 centire már nem jutott energia, és nemhogy új ruha, de még egy tiszta régi se akadt a szekrényemben, a reggeli rohanásban pedig a kapuból ügettem vissza fogat mosni. Amikor a rokonoknál megőrzésre kidobtam a gyerekeket, s én a hajamat fújó szélben a biciklimmel elindultam a MUNKAHELY felé, egy pillanatra megtámadott a flow érzés (a képen látható helyen), fiatal, bevállalós, energiától duzzadó belevaló nőnek éreztem magam. Ez az érzés villámgyorsan semmivé foszlott, amikor beültem a tantestületi értekezletre a nyűgös arcú kollégák közé. 

Úgy éreztem, most azonnal el kell rohannom, mert jelenlétem csak valami fatális félreértés, adminisztrációs hiba. Hősiesen maradtam, így következhetett a következő arculcsapás: közvetlen kollégáim zöme 25  év körüli angyal arcú fiatal szakemberből áll, csupa világmegváltó tervekkel felszerelkezve. Fogszabályzóm viszont csak nekem van, ami egy óvodapszichológus tekintélyét nyilván jelentősen emeli. Eddig tojtam a dolgozó anyák siránkozására, de a jelek szerint most hangos szószólójuk leszek. Egy  nap elég volt a melóból, fel is hívtam kétségbeesetten Embert telefonon, hogy vágjunk bele még egy kisbabaprojektbe, mert rájöttem, az Úristen engem nem munkára teremtett, viszont megajándékozott jó pár hercig petesejttel. Ettől eltekintve könnyekig meghatódom a gondolattól, hogy van munkahelyem, ahol félállásban is dolgozhatok, ráadásul számítanak rám, és ezentúl egy rakás szülő jobb híján a gondjaimra fogja bízni a gyerekét.

Azt is el kell mesélnem, hogy  létezik olyan munkahely, ahol szeretik a sokgyerekes anyukákat. Ma a főnököm, miután bemutatott az új kollégáknak, közölte, hogy a heti egyéni meló összeállítása során a szakmai szempontokon túl semmi más nem érdekli, csak hogy én kímélve legyek, mert négy gyerek nevelése nem piskóta feladat, majd lecseszte a többieket a nem megfelelő hozzáállásuk miatt. A fejmosás után kiosztotta a holnapi munkát a többiek számára. Tőlem megkérdezte, elég lesz-e, ha telefonon értesít a fejleményekről, vagy esetleg szívesen beugranék egy fél órára a munkahelyemre. Valami azt súgja, első napi fellépésem után újdonsült kollégáim utálnak, mint a szart, de kétségtelenül bababarát munkahelyre csöppentem. Éljenek a Gyes mellett dolgozó anyák és a babamamabarát munkahelyek!