Kommentszűrés
’12 már
23
06:26

A világ legfunkciótlanabb gyermekjátéka

Írta: Fakirma (Onleány Társasblog)

Szerző: Fakirma

 Ha egy anya pihenni megy a családdal, hirtelen rengeteg idő szakad a nyakába. Álomszép, egyszersmind ijesztő elveszíteni a háziasszonyi mankókat, s egész nap minden kibúvó nélkül a gyerekekkel együtt lenni. Így jártam én is a négy napos síelésünk alatt. Napi több órát üldögéltem egy bababarát szálló gyerekszobájában, s miközben cukorfalatkáimban gyönyörködtem, bőven akadt időm értelmetlen dolgokon töprengeni. Meditációm fő nyertese a képen látható fejlesztő eszköz volt. Az évek során sokszor megfordult a fejemben, mire való ez az izé, most viszont akadt időm alaposan eltöprengeni a kérdésen. Ez az a játék, ami minden óvodában, játszóházban, fejlesztő központban és gyerekszobában megtalálható (általában több példányban is), viszont még soha az életben nem láttam gyereket ezzel játszani, foglalatoskodni, fejlesztődni. A negyedik napon megtört a jég, húsz év után szemtanúja lehettem, ahogy egy gyerek boldogan veti magát a játékra. A "gyerek" egy gimnazista volt, de ez csak szőrszálhasogatás a részemről. Szerinte tök jó játék. Felcsillant a szemem, ugyan már, magyarázza el, mire való. Szerinte egy nagy lendülettel át kell gurítani a kockákat a merev dróton. Nem hiszek neki. Valakinek van más ötlete?


Címkék: inspiráció gyerekjáték fakirma

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr595103904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lotté 2012.03.23. 06:26:00

Úgy látszik az új évzred elején nincs gyerekes háztartás ilyen micsoda nélkül, nekünk is jutott belőle egy közepes testalkatú példány - a padláson végezte, a mieink között sem aratott nagy sikert.

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.03.23. 06:26:00

Jé, tényleg, már eszembe se jut búgócsigát keresni a lányoknak, emlékszem, amikor a fiúk kicsik voltak, majd megvesztem egy klasszikus darabért, végül egy ronda Walt Disneyset vettem nekik. Ugyanez a helyzet a Kelj fel Jancsival.Viszont a csattogós lepke reneszánszát éli, sajnos én frászt kapok tőle, rettegek, hogy a gyerek felnyársalja magát.
Szofi a fiad egy kreatív óriás, vagy pedig borzasztó ingerszegény környezetben nevelkedik.:)

Szofi 2012.03.23. 06:26:00

Jövök ellentmondani. Nekünk egy ennél jóval kisebb darab volt ebből a fajta játékból, de játszottak vele.
Igaz, nem mindig szorosan a funkciója szerint, volt, hogy beépítették más játékokba. De a fiamat többször láttam csak ülni, és gyöngyöket hullámvasutaztatni.

Lehet, hogy baromi fejlett, vagy baromi fejletlen szem-kéz koordinációban szenvedett?

Anonymous 2012.03.23. 06:26:00

De milyen érdekes, hogy például az én gyerekkoromban ez nem létezett. Ma viszont alig látok búgócsigát, főleg olyan szép pöttyöset, amilyen nekem volt, hogy ha gyorsan pörgött, összeolvadtak a pöttyök.

Réka

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.03.23. 06:26:00

Elég szkeptikus vagyok úgy általában mindennel, de pont a fejlesztő eszközökkel nem annyira, bár tényleg kicsit túllihegett témának tartom. Ezt az eszközt tényleg azért említettem, mert, amikor még én is teljes gőzzel gyerekeket fejlesztettem mindenféle csúcsszuper játékkal és eszközzel (van köztük tényleg sok szellemes is), soha nem tudtam rávenni egyetlen lurkót sem, hogy ezzel fejlessze a szem-kéz koordinációját (lehet, hogy én nem voltam elég kreatív, hogy valami jó kis történetet köré rittyentsek), például a Ti állatos változatotok biztos egy fokkal izgalmasabb! Szem-kéz koordináció és finommotoros mozgás-fejlesztésben nagyon sok klassz játék van, a képen láthatót tényleg egy kicsit sivárnak tartom!

Anonymous 2012.03.23. 06:26:00

Szerintem Te Fakirma nagyon szkeptikus vagy mindennel, ami közvetlenül és direkten próbál fejleszteni. Ezt mondjuk megértem.

De ez a játék azért jó, mert egy vonalon vezeti a gyerek a golyókat, mintha például gyöngyöt fűzne. Varázsszó: szem-kéz koordináció stb., amitől minden felnőtt szeme felcsillan.
Nekünk olyan van, hogy tehén meg kutyus forma csúszkál át egy házikón. Nekem mindhárom gyerekem használgatta (nem állítom, hogy órákig). Nagyon jókat tudnak huzakodni rajta, mert egynél többet én sem vettem belőle. Múltkor beleakadt a kislányom lába (fel akarta venni), egyszer talán a kisfiam is beleragadt.
Réka

anyus 2012.03.23. 06:26:00

Hát, az ikeában még nagyon tetszett a gyereknek. Aztán megvettük, hazahoztuk, összeraktuk (igen, ezt is lapraszerelten árulják...) és azóta csak szobadísz. De sztem annak tök jó.

süti beállítások módosítása