Kommentszűrés
’12 feb
23
12:48

Itt az év ékszere!

Írta: Onleanyblog

Szerző: Lotte


A PannonArts Galéria idén is meghirdette az ÉvÉkszere pályázatot. A klasszikus ékszer alapanyagokon kívül újrahasznosított anyagokból, betonból, papírból, műanyagból, textilből is készültek gyönyörű ékszerek.  Ötvenöt alkotó több mint száz munkájából választotta ki a zsűri az év ékszerét, Vékony Fanni Keresztszemes című munkáját.

Keresztszemes bross


Vékony Fanni, így ír munkájáról: „A szabolcsszatmári keresztszemes hímzést idézi meg. Az első „iparművész” munkáim nagymamám tanításával és felügyelete mellett készültek el.” Ez a  meghitt, szeretetteljes hangulat tükröződik a tárgyat alkotó kemény anyag érzékeny megmunkálásában is. Vékony Fanni keze által a gyermekkori emlékek kortárs művészeti értékként születnek újjá. A brosst díszítő piros gömböcskék áthelyezhetők, így a minta megváltoztatható a viselő szándéka szerint. Kortárs anyaghasználata, interaktivitása és a népi motívumok XXI. századi reflexiója az, ami ezt az ékszert az Év Ékszerévé teszi 2012-ben. 

A PannonArts Galéria az év pályakezdőjének járó díjat Smid Eszternek adta, Forintvirág gyűrűéért. Ez az egykori egyforintosokból készült gyűrű amellett hogy ötletesen használja újra a már forgalomból kivont pénzérméket, játékosságával, mozogni, sőt hangot adni képes virágaival üde színfoltja a hazai ékszertervezésnek.
Forintvirág gyűrű
A további pályaműveket egy következő posztban szemlézzük.


Címkék: lotte inspirácó testi/lelki

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr645103850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lotté 2012.02.23. 12:48:00

Igaziból én sem. Jó lenne tapogatni,kézbe venni, de hordani??

katafa 2012.02.23. 12:48:00

Még mindig nem tudom, tetszik-e ez az ékszer? Van benne valami jó, de nem tudom, hogy igazán ékszer-e.

süti beállítások módosítása