Kommentszűrés
’12 feb
3
10:30

Hol a boldogság az elefántok országában?

Írta: Onleanyblog

Szerző: FiloSzofi

(Jean De Brunhoff - Babar király)
Babar, az elefántok ifjú királya a kalandos nászút után legyőzi az orrszarvúkat, majd végre nekiláthat, hogy az elefántok országát igazi nyugati típusú, szervezett állammá tegye.

A Boldogtalanság csapata: Harag, Butaság, Betegség, Csüggedés, Kétségbeesés, Puhányság, Félelem, Tudatlanság, Gyávaság, Lustaság
Mai szemmel már bizarr, hogy az érintetlen, paradicsomi tópartot vonalzóval szerkesztett várossá építik ki, a halak és madarak megzavarodnak a csodálkozástól, az elefántok pedig a legkülönbözőbb letűnt városi divatok kellékeiben parádéznak az avatóünnepségen. Igazi gyarmati hangulat. (Gondolom én, bár sosem voltam gyarmatosító.) Ezt nem azért mondom, hogy a nagyon zöld szülők dobják el a könyvet maguktól, dehogy! Csak van egy kis 'ókori' zamata, azért mondom.

De a régi világban régiek az elefántok is, és régi a retorika. Babar királyt megrendíti, hogy két közeli barátja is veszélybe kerül, egyiküket kígyó marta meg, másikukat az égő házából kellett kimenteni, és mindketten krízisállapotban kerültek kórházba. Babar álma nyugtalan, a felhőtlen boldogság fölött megjelenik az első árnyék. Ekkor álmot lát, ahol boszorkány képében megjelenik a Boldogtalanság, és rút kísérői, de szerencsére érkezik a Boldogság angyali serege is, a hozzá tartozó erényekkel.

Nagyon tetszik ez a seregszemle, és kíváncsian vártam, a gyerekek hogy fogadják ezt a fogalmiságot, és magát a csoportosítást. (Jól.)

A Boldogtalanság csapata: Harag, Butaság, Betegség, Csüggedés, Kétségbeesés, Puhányság, Félelem, Tudatlanság, Gyávaság, Lustaság

A Boldogság serege: Jóság, Okosság, Remény, Munka, Türelem, Bátorság, Állhatatosság, Tudás, Vidámság, Szerelem

De arra is kíváncsi vagyok, ti mit szóltok ehhez a két csoporthoz. Ti is így állítanátok fel a két sereget?

A Boldogság serege: Jóság, Okosság, Remény, Munka, Türelem, Bátorság, Állhatatosság, Tudás, Vidámság, Szerelem


Címkék: könyv boldogság inspiráció babar filoszofi

A bejegyzés trackback címe:

https://onleany.blog.hu/api/trackback/id/tr875103811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.02.03. 10:30:00

A szerelem helyett én a szeretetre szavazok, nagyobb és "állhatatosabb" kategória.

katafa 2012.02.03. 10:30:00

Sokáig küzdöttem a lustaság jogaiért, de tényleg veszélyes egy állat.

Az állhatatosságot manapság inkább kitartásnak hívjuk, pedig ez előbbi sokkal gazdagabb jelentésű, örülök, hogy most elgondolkodtam rajta.

Fakirma (Onleány Társasblog) 2012.02.03. 10:30:00

A lustaságot szabadlábra helyezném és beültetném a helyére a kicsinyességet,vagy a kapzsiságot, félelem helyett meg a szorongásra szavazok!

katafa 2012.02.03. 10:30:00

Fúj, az a puhányság nagyon undorító!

süti beállítások módosítása