Belülről bizonyára látható a vezérfonal, ami ezt a sokféleséget életre hívta, de kívülről is sejthető belőle valami.

Aztán itt van, ezen a csendes üdülőhelyen, ahol már harmadik éve nyaralunk egy kiskocsma. Nem túl ambiciózus, és tulajdonképpen kis ócska is. Néhány szék és asztal könnyű tető alatt, leharcolt biliárdasztal, csocsó, flipper, a kínálat meg igazán szót sem érdemel: mélyhűtött pizza, sör effélék. Szerintem még jégkrém sincs. Viszont félig vizesen gatyába is lenyomhatsz egy csocsót, nem zsenánt. Mellette, vele egybenőve, egy árnyalattal jobb hely, picit tisztább, és talán eszedbe jut megnézni, felhúztad-e a slicced. A kettőt egy paraván választja el. Mi az előbbi törzsvendégei vagyunk már három éve. Viszonyunk nem szenvedélyes, de meghitt. Az első nyáron a kislányom két éves múlt, leesett a vízbe vezető lépcsőn azokra a nagy kövekre, tudjátok, amivel a Balaton széle végig ki van rakva. Ömlött a fejéből a vér, még nem lehetett látni, mekkora a baj. A szabad strandon semmi komoly infrastruktúra, karomba kapva rohanta az üvöltő, vérző gyerekkel a vendéglők felé, hogy tiszta folyó víz alá tartsam a sebet. A „jobbik” hely esik közelebb, de a mosdó ajtajából hallom, hogy rám dörren egy női hang: a mosdót csak vendégek használhatják! Jó, majd fizetek, vágom vissza, de közben elöntötte a vér az agyam, és rohantam tovább a szomszédba, ahol szó nélkül nyitotta nekem az ajtót egy férfi, segített kimosni a sebet, és igyekezett megnyugtatni. Szerencsére nem volt komoly baj. Utána még csendesen beszélgettünk, neki is an gyereke, mekkorákat esett az is, de ezek a kicsik még jól esnek, nem lesz bajuk.

Aztán van még ott egy igazán kritikán aluli pamlag, sarokbútor, szobába való, és a legolcsóbb típus. Nem tudom, láttam-e lepukkantabb darabot használatban. Telekre is ciki. Mégis népszerű, az én gyerekeim is nyúzták eleget. Szét van égetve cigivel, és olyan mocskos, hogy az egyéb baleseteit szerencsére már nem lehet elkülöníteni. Idén is ott van. És egyáltalán semmi, de semmi nem árulkodik arról, hogy ott bárki bármin is változtatni akarna, amíg az egész kóceráj össze nem dől.

Ilyennek is akarhatta az Isten az embert, ilyen derűsnek, ilyen eszközfüggetlennek, hogy elég legyen neki a nyáreste, a mezítlábas gyerek kiáltozása a csocsónál, és annyi bevétel, hogy nyugodtan szemlélje mindezt a pultja mellől. (Szofi)